voltaképpen
amikor átdobtam egy gránátot a falon
– valahogy így kéne kezdeni egy verset –
majd lassan visszafejteni érthetővé tenni
hogy mi is ez a háborús készültség
és mivégre harcolunk milyen ellen ellen
hogy a gránát voltaképpen miként rombol
és miféle falon lendül át
oly pompás ívben hogy arra
bizonnyal hidat rakatna egy ábrándos tekintetű építész
ki az emelkedett forma és a praktikum
nemes násza mellett tette le a garast
és ha reggelig vernék a középszer fogdmegjei
akkor sem engedne a negyvennyolcból
ilyen csilló tekintettel kéne voltaképpen
írni ezt a kurva verset is
mint azé a romantikus lelkületű architekté
kinek bár a fogát már kirugdosták mind egy szálig
a közjólét és a költségminimalizálás
cifraság- és hídellenes csizmaorrai
ő mégsem enged a negyvennyolcból
de tovább hirdeti selypen és pöszén
a forma és a praktikum nemes nászát
a véres csizmájú bamba fogdmegek
nem éppen kis szórakozására
ilyen meggyőződésesen agyalágyult
és kötelességtudó kéne hogy legyen
a szobrász is míg ingyen megfaragja
a holnap is a szép holnapról álmodunk majd című
az optimizmust nem mellőző művét
amelynek avatójára levelet küld az elnök is
mely levélen a téntát itt-ott összemosták
az államférfiúi meghatottság krokodiluskönnyei
és ilyennek kéne bizton lennie
az írónak is míg egy régi írógéppel
felkaptat a remeték hegyére
nem kérve dicsfényt sem szerzői jogdíjat
bal kezében görcsösen két könyvet szorongatva:
a hogyan írjunk regényt a semmiről
hazánk és nemzetünk nagyobb dicsőségére című művet
és a magyar helyesírási kéziszótár bővített kiadását
szóval ilyen oltári nagy baromnak kéne lenni
így kéne megírni ezt a verset is
nem kérdezni hogy kinek és miért
vagy hogy mi tetszene az olvasónak vajon
és hogy egyáltalán normális költői helyzet-e
amikor egy gránátot átlendítek a falon