Visszaemlékezés 1989 decemberére
Akkor, amikor a kerámia időtlen anyagaival való foglalkozás teljes szabadságot ad az időutazásokra, a régi időrétegekben való kalandozásra, a harminc évvel ezelőtti eseményekre való visszaemlékezés nem kellene különösebb problémát okozzon számomra… És mégis…, mert ez esetben egészen másról, egy váratlanul ránk zúduló, hatalmas élményről van szó. Eufória és föld felett lebegés volt az vegytiszta állapotban.
Éreztük, hogy itt most valami teljesen új kezdődik, új, nemes és emberséges.
A feljelentés, besúgás és gyanakvás évtizedei után, 1989 decemberében az alagsori műtermünkben összegyűlt negyvenvalahány ember közös akarata, egymás iránti bizodalma egészen különös volt. Egymás különbözőségét értéknek éreztük. Éreztük az egymásra figyelést, hogy energiáink célirányosan felerősödnek, hogy mindannyian tenni akarunk. Éreztük, hogy az élet ajándék.
Azzal a nappal kezdődően sok minden beindult. Nem fecsérelődtek el az energiák Még nem volt magyar–magyar egymásnak feszülés, a másság iránt is nyitottabbak voltunk. Jobbnak gondoltuk saját magunkat és másokat is, mint amilyenek valójában voltunk/vagyunk.
Mi művészek is hasznosak akartunk lenni. Értelmes életet akartunk, tartalmat adni a mindennapoknak. Barátaink, kollégáink segítettek ebben, hogy a képzőművészet, a spiritualitás a hirtelen jött szabadság senkiföldjén értékmutató, katalizátor legyen. Így szerveztük és bonyolítottuk le merő lelkesedésből a Varadinum 1992-es és 1993-as nemzetközi kiállításait (Cetate–Vár–Fortress és A fi prezent – Jelenlét – To be Present), rögtön három nyelven, magyarországi és nyugat-európai meghívott művészekkel erősítve a hazai mezőnyt.
A bezártság után vágytuk a nyitást. 1998-ban Kárpát-medencei Művészeti Fórumot szerveztünk, romániai és magyarországi művészeti intézmények vezetőit hívtuk meg Nagyváradra, hogy ismertessék programjaikat. Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban megszerveztük az Együttműködés I., II., III. szimpóziumokat (2001, 2002, 2003) erdélyi művészek számára. Az egy hónapos együttdolgozás eredményeit aztán magyarországi és romániai kiállításokon mutattuk be. Megalakult, illetve újjáalakult Kolozsváron a Barabás Miklós Céh, a romániai magyar képzőművészek egyesülete. Hosszú volna felsorolni a szellemi életünket meghatározó, rendkívüli művészeti rendezvényeket, kiállításokat, szimpóziumokat, művészeti táborokat stb.
Kolozsvár, Vásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Temesvár, Nagyvárad mellett a kisebb városok, települések is mobilizálódtak. Létrejött és megerősödött az Erdélyi Művészeti Központ Sepsiszentgyörgyön.
A változások után a művészek mozgástere nemzetközi kapcsolatokkal bővült. A lehetőségek, felkérések megsokasodtak.
…és most, 30 év távlatából visszatekintve úgy érzem, rettenetesen felpörgött a világ. Temesi Ferenc írótól kölcsönözve „késpengén táncol a jelen”.
Harminc évvel az egykori elzártság után elképesztő ez a mindent körülvevő információzuhatag, rendkívüli újítások, nagyszerű lehetőségek minden téren, X, Y, Z generációk és a még újabbak. Közben forrongó világ, klímaváltozás, Kína, Trump, Putyin, és mintha egyre fogyna a levegőnk.
Csak remélni tudom, hogy ebben a különös problémákkal terhelt periódusban, ahogy a mi, X, Y, Z előtti generációnknak, úgy az ezernyi probléma között felnövő új generációknak is erőt adó támasza lehet a művészet, a spiritualitás, a realitásoknak értelmet adó kreativitás.
A szerző keramikus.