Világvége
Azt álmodtam, hogy világvége volt.
Kínában voltam és világvége volt.
Egy irodaházban, magasan, fent, fent,
a világvége csak jött, csak jött,
Kínában voltam és világvége volt.
Kínában voltam, egy irodaházban,
nyilaztak is meg minden, egész éjjel
valami slampos barbárok
futottak fel és szerteszéjjel:
világvége volt, azt álmodtam.
Valami magas hegy kellett,
mert világvége volt,
ami később ér fel, mint le,
Kínában a nagy hegyek teteje is lent van,
az irodaházakban mindig, mindig rend van,
Kínát álmodtam meg, amint épp világvége volt.
Egy magas hegy kellett, amin tornyok vannak,
meg hogy legyenek rajtuk lőrések is,
mert más is tudja, hogy a lent itt fent van,
és ha lőni kell majd, kell célozni is!
Azt álmodtam, hogy Kínában már világvége van,
széthordták ölben a Nagy Falat,
hogy jön a világvége, azt álmodtam,
hogy már tornyok sincsenek, nincs honnan lőni,
nincs kire lőni, azt álmodtam,
hogy nincs kire lőni,
ez a vég, a Minden vége,
nincs kire lőni,
ez biztos világvége!
Már csak egy lyuk,
egy lyuk kell,
az mindig is kellett,
kell még egy odú vagy pince,
mert mindenki tudja,
hogy Kínában –
és nem csak –
a pince az lent,
a torony az fent van,
és én azt álmodom, hogy lent vagyok,
és világvége van
és horkolok,
és olvasom
hogy Faust, -kauszt,
jaj, gondolom,
ha ébren lennék, most álmodnám,
hogy világvége van,
és bennem Kína van,
és jön a világvége,
jaj, szert kéne tenni pár felfogó edényre!