„vers születik behunyt szemeim mögött”
A Nagyváradon élő Lipcsei Márta nevét az utóbbi másfél évtizedben sorjázó kötetei (Csillagközi utazás, Vertikális álomterek, Virtuális világ, Életgyakorlatok, Belső dialógus, Életdicséret) tették ismertté. Az alkotói törekvések egyfajta szintéziseként csatlakozik a felsoroltakhoz az idén megjelent Hullámszünet* című kötet. A szerves és tudatos építkezésre valló verseskönyvek egy kivétellel a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál jelentek meg. Ez a tény már önmagában igen figyelemreméltó, hiszen a Tőzsér József vezette kiadónál Kozma Mária főszerkesztő éberen ügyel a minőségre; az ő rostáján talmi holmi nemigen mehet át.
Régi esztétikai tapasztalat, hogy az alkotásfolyamat, a költői létforma hullámmozgásként, sajátos hullámvasútként fogható föl. Ilyen aspektusból nézve a kötetcím hullámvölgyektől és hullámhegyektől mentes harmonikus kiegyensúlyozottságot és egyenletes színvonalon megszólaló műélményt ígér. A Hullámszünet keltette olvasói várakozást a szerző korábbi kötetei is messzemenőkig alátámasztják. Ezek tanúsága szerint Lipcsei Márta művészi-emberi portréját elsősorban nem a szélsőségeknek teret engedő kedélyhullámzás, sokkal inkább a fegyelem és rendigény által motivált belső egyensúly kontemplatív nyugalma határozza meg. Ez a sajátosság a költői világképet tükröző értékjelképekben és az esztétikai létmódot (ha úgy tetszik: „a költői lakozást”) kifejező formarendben is tetten érhető.
A 2008-ban megjelent Életdicséret méltatásakor a lényeglátó pontosságot, a gondolathoz mért maximális tömörséget s a létteljességet megcélzó művészi-emberi igényességet emeltem ki. A karakterjegyek kapcsán pedig az eddigi életműre kiterjedő érvénnyel hangsúlyoztam a következőt: „A Lipcsei-féle látás- és kifejezésmód egyediségét az adja, hogy a költő a filmfelvevő optikájának metszően éles objektivitását egyesíti a lírai részvétre hajló emberi szem szeretetteljes szubjektivitásával, és a kétféle nézőpont ötvözésével radikálisan újszerű minőséget hoz létre. Versei tükrében Lipcsei Márta nemcsak figyelmesen/érzékenyen néző és látó ember, hanem a kozmikus pillantás képességével megáldott költő, aki tanulhatatlan talentumaival teremti újra és varázsolja elénk a sajátos szemszögből láttatott világ káprázatos ornamentikájú, szivárványos színekben tündöklő szőttesét.” Ez a látlelet jelen kötet olvasásakor is helytállónak látszik, de néhány újabb reflexióval egészül ki.
A négy ciklusra tagolt, ízlésesen illusztrált, nagyobbrészt újabb verseket tartalmazó kötet darabjaiban az írás ritmusa és lélegzetvétele, az egyes opusok atmoszférája és belső arányrendje, a lírai algoritmusoknak/átváltozásoknak a létezés lüktetését leképező érzékletessége, a poetissa lényegösszefüggésekre fókuszáló, őstudást recitáló szemléletmódja egyaránt versben gondolkodó és versben létező, a formát otthonosan kitöltő szövegalanyra utal. A létrontást és világomlást illúziótlanul konstatáló szövegszubjektum számára a versbeli valóságelemek és életvonatkozások egy tágasabb és lakhatóbb univerzum halovány visszfényei, melyek nemegyszer asszociációs bázisként szolgálnak a messze fényekig ellátó látomásokhoz, kozmikusan személyes fantáziaképekhez, a kollektív amnéziával dacoló vágy- és célképzetekhez.
Lipcsei Márta számára XX. századi líránk erkölcsi, szellemi kihívást jelentő klasszikusai (József Attila, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós) szolgálnak a művészi világteremtés kiteljesedését segítő, megvilágosító erejű ösztönzéssel. Az élményszerű dialógus nem a szokványos és rutinszerű intertextualitásra épül, hiszen a négy géniusztól kölcsönvett referencia- és vendégszövegekben, emblematikus módon kiugratott idézetekben, ikonikus versszelvényekben, motivikus érintkezésekben és gondolatpárhuzamokban a lírai alany legteljesebb egzisztenciális érintettsége és érdekeltsége nyilvánul meg.
A kötet egyik szellemi izgalmát az adja, hogy nemcsak a lírai alany folytat párbeszédet a megidézett költőkkel, hanem azok egymással is interakciókba kerülnek. A Hullámszünet szövegterében zajló rendkívül intenzív dialógus voltaképpen a geometriai progresszió elve szerint írható le. Mindenféle előzetes elméleti megfontolás és programszerűség nélkül, ám a biztos értékválasztáson alapuló dialógus lebírhatatlan igényével, a szemlélet tárgyához/alanyához közel hajoló szeretetteljes meditációval születik meg az inter-, a transz- és hipertextualitás sokféle élmény- és érzékenységformát vegyítő gazdagsága s a jelentésrétegek szinte kifogyhatatlan bősége.
Lipcsei Márta esztétikai magatartása és létérzékelése számos érintkezést mutat a megidézett költőkkel. Leginkább talán az életszépségek és életörömök tisztelete, a természet s az emberi világ kínálta életértékek feltétlen megbecsülése kap hangot a tárgyiasságot gondolatisággal, a létfilozófiai dilemmákat szenzualitással, olykor pedig egészséges érzékiséggel vegyítő költeményekben. Ennek megfelelően az évszakokhoz, a szerelemhez, az időhöz, az elmúláshoz, a térhez, a tájhazához, s gyakran Váradhoz kapcsolódó képzetkörök és motívumok uralják a versek világát. A „globális vihar” s a „gazdasági szélfúvás” közepette a régi Váradhoz kötődő kedves emlékek és helyszínek (a Körös tiszta vizében rajokban úszó halak, a hangosan perecet áruló Roth, a hívogató Bémer tér és Kövesudvar, a Pável utcai gesztenyefák) nemcsak a hajdanvolt s mindig csodákat ígérő, boldog gyermekkort idézik, de még ma is bebalzsamozzák a lelket.
Lipcsei Márta valóságviszonyáról, egész létbeli pozíciójáról expresszív érzékletességgel, a virrasztó költőket idéző éberséggel beszél a Vészes sirálysikoly című vers, amely a létrontás okozta pusztulást, s a katasztrófákat követő szenvedést a Radnótitól kölcsönzött gondolat („sikoltanak akik meghalnak valahol…”) jegyében a mikro- és makrovilág szintjén, globális méretekben fejezi ki. „Havas a föld / fehér takaró alatt a piszok / meztelen fák ágai havasan / merednek az ég felé / és egyre feketébbek / e gazdasági szélfúvásban, / becsukom szemem / mellemre fekszik / a globális vihar / s félálomban / a szenvedések szigetén / porló pillanatok / csapódnak a közöny sebeire, / az öszszeomlott csarnok / teteje is havas / csak egy ember / halálhörgése / hallatszik a hó alól / s a Körös felől / vészes sirálysikoly!”
Ezzel rokon létélmény és valóságvízió más versekben (Fekete rigó; Túl sok itt az autó; Borús napló; Országos felhőszakadás; Az emberek; Már azt gondolom…; Keserű) is többször megjelenik. Eközben persze egy pillanatra sem feledve az „ember szépbe szőtt hitét”, soha föl nem adva a szerzőre olyannyira jellemző értékóvó, életet magasztaló s jövőt vigyázó magatartást. Ez a vox humana által motivált, örök emberi értékeknek elkötelezett attitűd nemcsak a korábbi kompozíciók (Belső dialógus, Életdicséret) sajátja, hanem az újabb művekben (Érik a fény; Zsuzsannának; Körös-part; Hangok, képek; Kövesudvar; Kéküveg nyár; Májust köszöntő) is hangsúlyosan van jelen. A költői értékvilág egyik áttetszően szép példájaként az utolsóként említett, Májust köszöntő című verset idézem teljes egészében. „Ablakom előtt gesztenye / májust köszöntő gyertyavirág / tavaszt kiáltó sejtvarázs / borzongó, reszkető, nyíló világ. // Zöldellő szerelemillatú fák / nap szemébe néző csillanó fények / verstengerben hullámzó felébredések / isteneknek kiáltó létezés vágy. // Tavaszi hajnal derengj fel / készítsd a dúsgyümölcsű fákat / tarka halmait az árvaságnak / ünneplőbe vond, jöjjön a szép vasárnap.”
Lipcsei Márta legjobb váradi hagyományokhoz méltó, fényhozó, fényimádó költészetében a természettudományos kifejezéskincs, ha úgy tetszik, a reáliákra alapozott frazeológia az egyik legszembeötlőbb vonás. A lírai létérzékelés, a költői világkép természetéről is beszédesen vallanak az olyasféle szövegelemek/szószerkezetek, mint például fénysziréna, röntgen-szem, radioaktivitás, atommag, haláldagály, a szépség hullámhosszai, a szeretet frekvenciái, szilícium fészkem-viskóm, hullámzó fények sugárzó ujja, membrán univerzum, a sejtek csipkebokra, fénymadár, kerge galaxis, atombomba, égi mértan, szmogriadó, tavaszt kiáltó sejtvarázs, amelyek az atmoszférateremtésben és a szemantikum-képzésben is igen fontos szerepet töltenek be. Ebben a szemléletet tágító és távlatosító lírai paradigmában világnézet és világ nézet azonos súlylyal és egyszerre van jelen. (Itt jegyzem meg, hogy a versvilág alapvetően elégikusnak és komornak tűnik, de a játékos, derűs, ironikus partitúra is több helyütt felbukkan.)
Akárcsak a korábbi verseskönyvek emlékezetes szépségű költeményeiben, a Hullámszünet verseiben is egy különleges tehetséggel megáldott, finom és érzékeny lélek szokatlan éberségű meditációjának és kontemplációjának lehetünk tanúi. A napjainkban már-már unikumszámba menő érzékenységforma és alakító erő révén nemcsak az időtlen dereng át az időbeli világba, de – csöppnyi öröklétet kigyöngyözve – talán saját elveszettnek hitt belső végtelenjeink is fölsejlenek. Mintha csak azt üzennék Lipcsei Márta versei, hogy tengerek és óceánok rejtőznek/ringanak bennünk. És ezek a tengerek – minthogy „ a nyugalomban van a működés s a működésben van a nyugalom” – akkor is léteznek és akkor is munkálnak bennünk, amikor éppen „hullámszünet” van. Meglehet, az értékteremtő magány lélekmélyre vájt, kerek csöndjében megszülető szép és fontos verseskönyv is ennek köszönheti létét.
Babitscsal szólva azt szoktuk mondani, hogy „mindenik embernek a lelkében dal van”, ám a dallamhoz illő formát és szöveget csak a kiválasztott kevesek, az elhívottak és elhivatottak találhatják meg. E kötet szerzője bizonyosan a kiválasztottak között foglal helyet. Lipcsei Márta Hullámszünet című könyvét jószívvel ajánlom a versre fogékony, törekvő, épülésre és szépülésre vágyó olvasók figyelmébe.