2016. június 12 | Csontos Márta | Irodalom

Várakozás

Ülök magam, virág-szívem
mint a csillagok a semmiben

                      (Juhász Ferenc)

Ülök az éjszaka vékonyodó
sötétjében, nem kell, hogy
ébresszenek a fények, nem
kell megvárnom, míg
ágyamban a körvonalak
lassú mozdulattal összeérnek.

A történetben is változnak
a hangsúlyjelek, a formákban
megszárad a lényeg, s mikor
az anyagot újra keverem,
már nincsenek túlélő szépségek;
csak szétgurult virágfejek.

Az avarban ülök, mint fáradt
őszi madár, s az ég szövetében
meglátom finom árnyad.
Már lángban állnak a csillagok,
angyalok jönnek mélyrepüléssel,
s átültetik a magányos fákat.