A VÁRAD folyóirat friss számáról
Megjelent a Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat, a VÁRAD 2025. évi 4. száma, amelynek képzőművésze a kilencedik X-ébe nemrég lépett, ma is igen aktív keramikus, Jakobovits Márta. A Metaterra című jubileumi kiállításán készült fotók illusztrálják az áprilisi lapszámot, Spirituális szigetek és zarándoklatok címmel Tóth Hajnal számol be a művésznő jubileumi tárlatáról és aktuális törekvéseiről.
A lapszám költői Zsirai László, Aknay Tibor, Albert-Lőrincz Márton és Balizs Dániel, valamint a zseniális Petőfi Sándor, akinek Az ítélet című profetikus és szentenciózus költeménye olvasható a Restitutio in integrum rovatban. Prózát ezúttal Pósa Zoltán, Juhász Zsuzsanna, Kovács-Széles Andrea, Ferenczfi János és Wessely Tibor közölnek.
Buzogány Árpád székelyudvarhelyi közíró néhány magyar közmondás bibliai párhuzamát taglalja írásában, Haraji Adalbert Média és testkép címmel közöl miniesszét. Aniszi Kálmán az Erdélyiség – Egy elszakított nemzetrész művészete című, nemrég megjelent, korszakos jelentőségű enciklopédiát méltatja, míg Fried Noémi Lujza a váradi költőnő, Lipcsei Márta frissen megjelent, Aszály című verseskötetét.
A múltba vezeti az olvasót Serdült Benke Éva Apa és lánya című visszapillantása, amelynek alcíme (A laborfalvi Benkék a magyar színjátszás történetében) is sugallja, hogy a kétszáz éve született Jókai Mórról és a nagy író első feleségéről, a nemkülönben kiváló művész Laborfalvi Rózáról szól. A nem olyan távoli múltat Szombati-Gille Tamás szocioriportja idézi meg, a Mesék az Ullmann-palotából című „nagyváradi anziksz” két gyerekkori barátnő visszaemlékezései mentén teremt nosztalgikus hangulatot.
Végül, de nem utolsó sorban említsük meg a jeles nagyszalontai amatőr csillagász és ökológus, Kósa-Kiss Attila írását, amely a planetoidák világába kalauzolja el az olvasót úgymond magyar szemmel és érdekeltséggel.
A VÁRAD áprilisi száma újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.