Vándorlások és vándorkiállítások
Tizenhat éves voltam, amikor egy barátommal be akartuk járni Erdélyt. Gyalog. Kolozsvárról átmentünk Tordára, Gyergyószentmiklóstól majdnem eljutottunk a végső úti célig, a Gyilkos-tóig. Ennyi volt a nagy „gyalog-galopp” 1976-ban. Inkább az autóstoppot választottuk helyette. Magyar zászlóval könnyű volt. Korondon lovas szekérrel mentünk keresztül. Nagyon hosszúnak tűnt. Csodáltam azt a sok „csipret-csuprot”, amit az út mentén árultak. Ennyire emlékszem az 1976-os székelyföldi szekerezésből, mikor keresztülrobogtam Csathó Töhötöm barátunk, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetőjének szülőföldjén. Engedjék meg, engedjétek meg, hogy szörfözzek az emlékek között.
1989 decemberében, mikor még javában zajlott a forralom vagy gengszterváltás, Mottl Román és barátai megjelentek a berettyóújfalui művelődési házban, hogy szeretnének kiállítani. Ez a csoportos kiállítás meg is valósult 1990 szeptember 17-én, amelyen három alkotót köszönthettünk: Mottl Románt, Holló Barnát és Ujvárossy Lászlót. Ezt a kezdeményezést tette teljessé a nagyváradi színházzal, majd a Nufărul Fotóklubbal való együttműködés, végül a Tibor Ernő Galériával teljesedett ki a közös munka az év minden szakában. Az emlékezés korát élem, mert nekem már mindenről eszembe jut valami. Ha nem lenne alkalom a történetek visszaidézésére, akkor azok elszállnának, magukkal vinnék az élet fontos pillanatait, és meg nem történtté tennék a múlt egyes eseményét. Ezért is bátorítanak a barátaim, hogy vessem papírra az emlékeimet.
Ha január, akkor magyar kultúra napja. 22-e! Ezen a napon született meg a Himnusz, és ekkor látott napvilágot a feleségem is. Porkoláb Lajos ösztökélt minket, népművelőket arra, mint a művelődési ház korábbi vezetője, hogy méltóképpen kell megemlékezni erről a napról. Már a kezdetek kezdetén fontosnak tartottuk, hogy Erdély és Nagyvárad gazdag kultúrája is szerepet kapjon ezen a napon. 1994-ben például ezen a jeles napon Andrásfalvy Bertalan nyitotta meg Páll Antalné kiállítását. A nagyváradiak annyira lelkesedtek az ügyért, hogy elkötelezett hívei lettek a közös megemlékezéseknek, ami kezdetben teljesen civil rendezvény volt. 2001. január 22-én – a Himnusz születése napján – délelőtt 10 órakor az emeleti Erdélyi Gábor termünkből indult útjára a Nagyváraddal közösen megünneplésre kerülő magyar kultúra napja egy kerekasztal-beszélgetéssel. A Kárpát-medencében a mi rendezvénysorozatunk volt az első, amelynek során – határon innen és túl – közösen emlékeztünk a bennünket összetartó kulturális örökségről. Azóta minden évben január 21-én a berettyóújfalui rendezvények nyitóeseménye egy-egy kiállítás-megnyitó, majd Nagyváradon folytatódik a kulturális kavalkád. A Pece-parti Párizs Debrecennel bővítette a közös munkát, mi pedig Margittát, a testvérvárosunkat invitáltuk az együttműködők közé.
A Tibor Ernő Galéria (TEG) alkotói közössége harmincöt éve rendszeresen szervez tárlatokat, amelyeken részint saját új képzőművészeti munkáikat, részint meghívott művészek kreációit mutatják be. A kiállítások mellett könyvbemutatók, koncertek, versműsorok, különféle kulturális és közéleti, közösségi események szokták gazdagítani programjait. A pincegaléria nemcsak a váradi magyaroknak a találkozóhelye, hiszen mi is számtalan tárlatnyitónak, rendezvénynek lehettünk részese.
A „tiborernősök” munkái hűen tükrözik a társaság sokféleségét mind a szerteágazó jeles évfordulók, mind pedig a változatos technikák szempontjából. Stanik István egyszer egy kiállítás kapcsán megfogalmazta azt, amit én is gondolok ennek a közös ügynek a szolgálatáról: „Arra vállalkoztunk, ami lehetetlennek tűnik: a párhuzamosokat szeretnénk találkoztatni. Egy metaforával élve, olyanok vagyunk, akárcsak a távolba futó sínpárok: egyiken fejlődik az anyaországi kultúra, a másikon pedig a külhoni magyar kultúra. Néha közeledünk egymáshoz, máskor távolodunk. Ha nem is tudjuk találkoztatni a két, végtelenbe tartó irányt, azt szeretnénk, ha minél közelebb kerülnének egymáshoz. Küldetésünk, hogy egységes nemzeti kultúrát hozzunk létre, és ennek adjunk teret.”
Találtam a gépemen egy dokumentumot. Egy kordokumentumot. A közös munkánk KÓRdokumentumát: „Alulírott, Csathó Töhötöm Csongor Károly a nagyváradi Kanonok sor 11. szám alatti, Bihar megyei székhelyű Tibor Ernő Galéria tagjaként a Magyar Kultúra Napja kulturális rendezvény keretén belül hivatalos vagyok Berettyóújfaluba (Magyarország) egy egyéni kiállítás rendezésére, Érzett képek. Képek érzete címmel. Vállalom, hogy ezen a kiállításon negyven alkotással részt veszek, ezeket Berettyóújfaluba (Magyarország) juttatom, és a kiállítás végeztével visszahozom Nagyváradra. Az alkotásokat a Berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házban a művek címét és méreteit tartalmazó jegyzőkönyv alapján adom le. Ennélfogva a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház biztosítani fogja a kiállítás egész időtartama alatt a kiállított alkotások biztonságát és ezek jó állapotban való visszaszolgáltatását. Az alkotások a Magyar Kultúra Napja keretén belül 2019. 01.2 1.-től 2019. 02. 15.-ig lesznek megtekinthetők a Művelődési Házban.” Ezt a papírt a határon való átkelés miatt fogalmaztuk meg. A gyomorgörcsök január elseje óta megszűntek Bors és Ártánd között. Az ehhez hasonló dokumentumok okafogyottá váltak, mert én is úgy szeretem a hazámat, ahogy Dinnyés József barátom hangoztatta: határtalanul!
Akadálytalanul jöttünk át a határon és hoztuk magunkkal a tárlat anyagát. Az idei kiállítók: Csathó Töhötöm, Popon Krisztina, Nyitrai Károly, Treier Erzsébet, Bányai Szabados Katalin, Mierluţiu Emília, Marian Noémi, Márton Katalin, Újlaki Ildikó, Gavrucza Tibor, Vassy Erzsébet, Széll Kató, Rob Ibolya, Csáki Enikő, Lantos Enikő, Csordás Piski Ibolya, Barbici Éva. Széll Kató is szerepel a kiállítók között, szeretettel gondolunk rá, itt van velünk ő is. Nekem hiányzik egy meghatározó név a névsorból, egy ember, akit nagyon tiszteltünk, szerettünk, akinek valószínűleg nem volt a jeles napokkal kapcsolatos munkája. Trifán Laci. 2019. január 15-én írt nekem utoljára: Szia, Csabi! Épp most írtam Csathó Töhötömnek a saját plakát ügyében, és hogy emelje ki a saját kiállítását a Mozi Galériában az ünnepi napokon. A margittai kiállításunk plakátját is már ő csinálta, ugyanis lerobbant a gépem. (…) Éjszaka mintha a padláson járnának benne… A bábszínházban pedig ma adtam le az inventáromból a számítógépet, ugyanis már nyugdíjas vagyok, egy aláírással semmi közöm már a bábszínházhoz.” Aztán három nap múlva személyesen is találkoztunk. Nehezen vette a levegőt, a maszkja is előkerült, de segített még feltenni a kultúra napjára tervezett tárlat képeit. Mikor végeztünk és feljöttünk a galériából, a könyvtár előtt felsóhajtott: „Jó lenne még egyszer megszületni!” Négy nappal később, a magyar kultúra napján volt a temetése. Rendhagyó módon egy ikonikus dalával, a Rum blues-zal szeretném zárni a mondandómat. A dal Boros Zoltán szerkesztő szerint eredetileg két versszakból állt, de nem akarták a tartalma miatt lejátszani a televízióban, ezért írtak hozzá egy harmadik strófát. Emlékezzünk ezzel a dallal! Gratulálok az alkotóknak, ünnepeljünk együtt!
(Elhangzott január 21-én a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házban a nagyváradi Tibor Ernő Galéria tagjainak alkotásaiból nyílt kiállításon. A tárlat anyaga válogatás volt a különféle jeles évfordulókra szervezett tematikus kiállítások képzőművészeti munkáiból.)
Fotók: Marian Noémi
A nyitóképen Kocsis Csaba és Csathó Töhötöm
