Utazás Romániába, angol szemmel
Régi útleírásokat a történésznek mindig érdekes olvasni, hiszen szerzőik szubjektív reflexiói, megfigyelései gyakran alternatív képet nyújtanak a „hivatalos” történetírás számára, mely legtöbbször hivatalos dokumentumokból dolgozik. A kívülálló szeme mindig az eléje táruló valóságot egy kritikus, ugyanakkor pozitív szemszögből közelíti meg, a más kultúra szemszögéből, és képes megragadni a legegzotikusabb elemeket, míg egy „hazai” elsősorban a számára legjellemzőbb elemekre koncentrál. Ennek tükrében manapság is érdekes Sacheverell Sitwell romániai utazásáról szóló, 1938-ban kiadott könyve.
Maga a szerző mind a mai napig meghatározó szakértőjeként van számon tartva a zene, építészet és képzőművészet terén, ahol sokat publikált hosszú élete során, 1918 és 1986 között. Munkái közül ezúttal a nemrégiben román nyelven újra kiadott Romániai utazást vesszük górcső alá, mely az 1937-ben tett romániai utazásának emlékeit, impresszióit tartalmazza.
Az autodidakta szerző – aki több egyetemi kurzust is látogatott, de diplomát soha nem szerzett, amely azonban nem akadályozta meg abban, hogy termékeny szakíróvá váljon – igencsak eredeti módját választotta a téma megközelítésének: utazás előtt nem dokumentálódik, hogy a hatások, amelyek érni fogják minél eredetibbek, sajátosabbak, természetesebbek legyenek. Ugyanakkor egész stílusában megfigyelhető, egyfajta a pozitivitásra történő törekvés, melynek során igyekszik mindenből, amit lát, a lehető legjobbat kihozni, még a negatív dolgokban is megtalálni az értékelhetőt, habár ez utóbbi nem minden esetben sikerül neki. Az útleírás sokkal inkább visszaemlékezés, mint napló jellegű, és ennek megfelelően szelektív. A fényképekkel gazdagon illusztrált kötetben olyan témakörök kerülnek kifejtésre – az ismertetők akár önálló esszékként is, sorozatként is publikálhatók is lehettek volna, az sem kizárt, hogy ez volt a szerző eredeti terve – melyek az angol olvasóközönség számára vagy Romániát tekintve reprezentatívak, vagy pedig éppenséggel egzotikusak lehetnek az angol olvasó számára. Olyan témákat jár körül és mutat be részletesen, a maga sajátos, stílusfigurákkal és fordulatokkal teli nyelvezetével, mint a Kárpátoktól délre élő vándorcigány kolóniák, Bukarest, Hotin és a besszarábiai zsidó kolónia, és a bukovinai festett kolostorok. Erdély esetében futólag említi meg Segesvárt, ugyanakkor a kép fotóanyaga- vannak képek többek között Kolozsvárról, és Balcicról is – arról tanúskodik, hogy a szerző sokkal több helyen is megfordult, mint amennyiről esszéjellegű könyvében írásban is beszél.
Részletesen elidőzik a nomád cigányok közösségének bemutatásával, akikről nagyon meleg hangon beszél annak ellenére, vagy még inkább azzal együtt, hogy tisztában van azzal – ő maga is tapasztalja –: ezek az emberek gyakran lopnak és kéregetnek. Hasonló módon kerülnek bemutatásra a Hotin környéki ortodox zsidó közösségek, vagy az Oroszországból Romániába – Bukarestbe, Galacba és ezek környékére – menekült orosz vallási fanatikusok, a szkopiták is. Természetesen nem minden aspektusa Romániának egyformán érdekes és vonzó, még a mindenben a pozitívumot kereső és meglátó Sitwell számára sem: Bukarest vonzóbb és érdekesebb, mint környéke, a bukovinai festett kolostorok stimulálóbbak, mint a kis Hotin határvárosa, és Curtea de Arges esetében is lehangolja a műemlékek pusztulása.
Sitwell könyvét végigolvasva a kritikusnak az az érzése, hogy nem egyszerűen egy lírai elemekkel is átszőtt útleírásról van szó, hanem jóval többről. Nemcsak egy információiban szelektív jellegű szintézis a könyv, hanem egyúttal, az elkövetkező évek tükrében nézve, egyfajta mementója is a második világháború előtti Románia utolsó éveinek. Egy olyan világnak, mely ebben a formájában soha többet nem jön vissza, és amelynek megvan a maga egyedülálló hangulata, varázsa, még ha sokan ezt nem is érzékelték éppen olyan harmonikusnak és bukolikusnak, mint tette ezt azokban az időkben Sacheverell Sitwell.