Úgy érzem, mintha hazamennék
Hermann Szabolcs
Tanulmányai: Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia – karmester és kórusvezető szak, orgona. Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – karmester szak, Bécsi Állami Zeneművészeti Egyetem – karmester szak. 2019-től az Aradi Állami Filharmónia, majd 2020-tól a Szegedi Nemzeti Színház karmestere. 2016-ban alapította a Hermann Musik Egyesületet, amelynek elnöke. 2016–2020 között a Budapesti Operettszínház, 2015–2017 között a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia karmestere. 2017–2018 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanársegédje. Az Erdélyi Zenélő Ifjúság Mozgalom elindítója. Főbb munkái a Szigligeti Társulattal zenei vezetőként, karmesterként: Jacobi Viktor: Sybill (2019), Huszka Jenő: Gül baba (2021).
Visszatérő alkotótársa vagy a Szigligeti Színháznak. Hogyan kezdődött az együttműködés?
A nagyváradi Szigligeti Színházzal a Sybill operett kapcsán dolgoztam először. Nem volt véletlen a Nagyváradra való kerülésem, ugyanis Budapesten megismerkedtem Novák Eszter rendezővel és Selmeczi György karmesterrel, akik meghívtak tanársegédnek maguk mellé a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályába. Ez a meghívás egy nagyon fontos mérföldkő a szakmai életemben, mert két olyan nagyszerű és nagy tudású művész mellett tökéletesíthettem a szakmai tudásomat, akik mindent tudnak a szakmáról, és akik a jelenleg működő zenés színészek zömét kinevelték. Emellett, lévén hogy kántor-tanító családból származom, mindig foglalkoztatott a tanítás, úgyhogy ilyen téren is teljesült egy álmom. Ennek a budapesti kapcsolatnak köszönhetően kaptam meghívást zenei vezetőként a nagyváradi Szigligeti Színház Sybill produkciójába. Miután megtaláltuk a közös hangot a színészekkel és az előadások is bravúrosan sikerültek, rá két évre azon találtam magam, hogy ismét itt dolgozom, ezúttal a Gül baba nagyoperett bemutatójára készülve. Az idei év utolsó napján pedig az operettirodalom egyik legnagyobb és egyik legszebb operettjét, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét fogjuk bemutatni. Boldogsággal mondhatom el, hogy ha a nagyváradi színházba jövök, úgy érzem, mintha hazamennék. Ritkaság.
Operetteket vezényeltél a váradi színházzal. Milyen a viszonyod ezzel a műfajjal?
A sorsnak köszönhetően lehetőségem volt minden fontosabb műfajba belekóstolni: a szimfonikus repertoárba, az operába, operettbe és a musicalbe is. Tanulmányaim végeztével a Budapesti Operettszínházhoz kerültem, ahol az operett és musical volt előtérben, míg a filharmonikus zenekarok meghívásainak eleget téve a szimfonikus repertoáromat bővítettem. Aztán 2020-ban elkerültem a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ezzel párhuzamosan 2022-ben pedig a Temesvári Nyugati Egyetem Zenei Fakultásának operaosztályához, így az opera is helyet kapott az életemben. Ezt azért meséltem el, mert az eddigi tapasztalataim alapján letisztult bennem, hogy csak egyetlen szempont van a zeneművet vagy kompozíciót illetően: legyen ötletes, átgondolt, fantáziadús, azaz legyen igényes zene. Onnantól kezdve, hogy ezek a feltételek teljesülnek, számomra már nem fontos, hogy könnyűzenéről, operettről, operáról vagy éppen a szimfonikus repertoár egyik darabjáról beszélünk. Valójában a fentiek bármelyikében találunk sikertelen kompozíciót. Ez az, ami nem műfajfüggő.
Azt mondják, a Csárdáskirálynő zeneileg az egyik legnehezebb operett. Igaz ez?
Én ilyet nem állítanék. Az biztos, hogy nagyoperettről beszélünk. Igényes, jó zenéről. Kálmán Imre életművének központi darabjáról. Inkább onnan közelítenék, hogy az operett alapjában véve nehéz. Ligeti András, a budapesti karmestertanárom mindig azt mondta, aki Johann Strauss Denevér operettjét el tudja vezényelni, az tud vezényelni. Ez a műfaj kényes: rengeteg zenei karaktert sorakoztat föl, nagyon sok tempóváltás van benne és megannyi tánc, valamint több típusú énekest is felsorakoztat. Ha egy operettelőadás ugyanolyan fantáziával és igényességgel van kezelve, mint egy opera, akkor meg tud születni az operett műfaja. Az operát messziről elkerülik a részben képzett vagy képzetlen figurák. Azonban miután az operett, avagy az „operácska” megközelíthetőbb technikai feladatok elé állítja az énekest, a kelleténél többen nyúlnak hozzá és megélhetési eszközként használják. Az operett műfaja nem annyi, mint amennyit hallunk egy falunapon. Ezt a műfajt sajnos elvitték egy kommersz irányba, olyan megélhetési figurák, akik felvesznek egy rövid szoknyát, riszálnak kettőt a színpadon és közben megpróbálnak énekelni. Az úgy nem operett, az falunapi ripacskodás két vodka között.
Meglátásod szerint miben rejlik a Csárdáskirálynő hatalmas sikere?
A Csárdáskirálynő egy közkedvelt alkotás. Azonban egy alkotás kapcsán a köz ízlése nem minden esetben mérvadó, de az időtállóság annál inkább. A Csárdáskirálynő sikere számomra elsősorban a zene sokszínűségében és nagyszerűségében rejlik.Picit tovább mennék és kibontanám. A zenés színházban van olyanra példa, hogy egy darab története segíti ki a zenei részt, merthogy az a gyengébb, illetve fordítva is szokott lenni, amikor a zenei rész segíti ki a darab történetének hiányosságait. Ilyen például Lehár Ferenc Mosoly országa, ahol a történet laposabb, viszont a zenéje fantasztikus, s van benne annyi ötletesség, hogy kipótolja az operett történetének egysíkúságát vagy hiányosságát. Kálmán Imre Csárdáskirálynője viszont egy jó példa arra, amikor a zene és a történet külön-külön, egymástól függetlenül is jól megállná a helyét, a kettőt összeillesztve pedig egy időtálló alkotás, egy remekmű jön létre.
Kérdezett: Bozsódi-Nagy Orsolya