Üdlak (harmadik felvonás)
HARMADIK FELVONÁS
A második felvonás után fél évvel, azaz az első felvonás után egy évvel. Tehát ismét december vége fele. Az első felvonás szerinti szín. Otthon, a Töritanár dolgozószobájában, mely tulajdonképpen nappali, vendégszoba és egyben családi ebédlő is. A válság miatt a lakás minden bútorzata ide van bezsúfolva, mindenki itt tartózkodik, lévén hogy a lakás legnagyobb szobája, és egyben egyetlen szobája, mely fűtve van. Szerény lak, nem túl módos. Hétköznapi, semmi kihívó nincs benne, csak használt bútorok. Kissé vidékies. A szükségszerűség elvét az ízlés vette át (nagy a rend), de azért látszik: még értelmiségi család. A Töritanár asztala kéziratcsomókkal van teli. Egyetlen lényeges különbség az első felvonáshoz képest: a ház egyetlen vezetékes telefonja már nincs ebben a szobában: kint van valami mellékhelyiségben, mondjuk, az előszobában, és a Csajszinak, de a Srácnak is külön-külön saját mobiltelefonja van. Ugyanakkor az első felvonásban elromlott bejárati csengő itt már működőképes.
CSAJSZI Csodálod utolsó műved, apukám?
TÖRITANÁR Ha senki sem csodálja, legalább én.
CSAJSZI Hagyd csak, ne játszd meg az álszerényt. Itt van egy iratcsomó, benne a sajtóvisszhang, kritikák, méltatások!
TÖRITANÁR Milyen szép nagy piros rózsák! Egy egész nagy Rózsadomb van mindjárt itt!… (kis szünet, majd) Igencsak elkényeztet a mi kis doktorocskánk…
CSAJSZI Szerintem, aki küldte, ugyanolyan örömet érezhet a szívében, mint az, akinek küldte…
TÖRITANÁR Persze-persze, természetesen, én kis egyetlen titkárnőcském. Csakhogy még a legönzetlenebb érzéseknek is egy nagy adag egoizmus az alapjuk…
CSAJSZI (csöng a mobilja, s miközben felveszi, már fut is ki) Csak egy pillanat…
TÖRITANÁR Na lássuk akkor: mi is van itt? (olvasgat) Ej no, azért mégse! Amerikát nem én fedeztem fel… (felnéz az iratcsomóiból) Az az érzésem, hogy velem most mindenki olyan jól viselkedik. Pedig nem ártana néha egy kis… dorgálás is… Jaaaaaaaaaaj, és nekem még van ma az iskolában egy történelem-órám is…
ANYÓS (harsányan beront) Dől a zsuga, foly a lé, végre, már nekünk is… Mennyit kóstálnak a tankönyveid szerzői jogdíjai, a megemelt ázsióid???…
TÖRITANÁR Még nem írtam alá a szerződést „A világ történelme”-mre. Holnap reggel 8-kor…
ANYÓS Hát már a világ is, tezsvír, nem volt elég neked a magyarok kétkötetes hijsthórijája?… Magunk közt szólva… Végre belőled is lett már valaki! Mer’ amiolta… (elhallgat)
TÖRITANÁR (enyhén mosolyog) Mit miolta?…
ANYÓS Hát amiolta… (elhallgat) igen… amiolta ezeket a konferenciákat, ezeket a tankönyveket írdogálod… (nevet) Mer’ mit gondoltál, mire akartam volna célozni?
TÖRITANÁR Á, semmi, semmi, nem figyeltem eléggé, csak ennyi az egész…
ANYÓS Csak nem gondolod, hogy az előbb szánt szándékkal szerettem volna célozni a te… (nevet) sikátáká, sikátátká… hu-húúúúúúúúúúú… Tudom én ám, hogy: ne végy labdát a bénának! Tévét se a vakoknak!
FELESÉG (be) Mit csinálsz, anyukám? Megint ideragadtál?
ANYÓS Te csak ne irigykedj, jó, mer’ nekem még van ám kivel elszórakoztassam magamat ebben a házban! Egy ilyen lángelmével, mint a férjed… (saját homlokára csap) Pfhííííííííííj, még jó, hogy eszembe juttatod, majdnem elfelejtettem… (gyorsan, sietve el)
FELESÉG Ne feledd, hogy ma még be kell menned az iskolába, még van egy történelem-órád…
TÖRITANÁR Tudom, tudom… Te aztán kívülről vágod az órarendem, mi? Jobban is, mint én…
FELESÉG Hát persze hogy persze. Amióta olyan foglalt lettél, hogy semmire sincs már időd, csak az írásra… Félek, hogy egyszer végleg elfelejtesz mindent…
TÖRITANÁR Hogy én megfeledkezzem a saját diákjaimról? A jövő generációk nemzedékéről???… 20 évnyi múltam van már a Fővárosi Szent István Gimnázium falai között… Mindenesetre nagyon nem tudom nem észrevenni azt az ádáz kedvességet, amivel ebben a házban ti újfent eltartotok… Hirtelen mindenki olyan nagyon kedves lett hozzám… Főleg egy bizonyos idő óta!
FELESÉG Fogalmam sincs milyen időkre szeretnél most célozni, de tudd meg: te nekünk ugyanaz maradtál, ami eddig is voltál. Ugyanaz.
TÖRITANÁR Én igen. Ti viszont nem.
FELESÉG Vagy csak úgy tűnik neked, mer’ te mindig is olyan… olyan… gyanakvó voltál…
TÖRITANÁR Mindegy is, hagyjuk…
FELESÉG A lényeg, hogy: te elégedett legyél!
TÖRITANÁR Ha ti azok vagytok, akkor magam sem lehetek más.
FELESÉG Na így szeretlek, Perectkeres professzor úr! Ennél alább már ne is hagyd…
TÖRITANÁR Kedvesem, mindjárt el is vörösödök. Ez a bók lenullázza mindazt a sok bókot, amit én neked ki se mondtam elmúlt 20 esztendőben…
(a túlsó szobában csöng a vezetékes telefon)
CSAJSZI (hangja kintről) Apukám, keresnek, telefonon, a „Történészek Magazinjá”-tól…
TÖRITANÁR Á, igen, persze, már vártam is!… Jövök! (el)
SRÁC (harsányan beront, ahogy az Anyós szokott) Eliszkolt már az mi Szent Hizsványunk a sulába?
FELESÉG (csitítva) Dzsigu, kérlek, most ne…
SRÁC (széles gesztusokkal bölcsködve) Á, már el is feledtem, hogy ebben a történészi házban a múltról egy szót sem…
FELESÉG Fejezd már be, odaát van, a túlsó szobában telefonál… Még meghallhat…
SRÁC (a Töritanár íróasztalához lopódzkodik, egyik fiókját kihúzva nyomorult szivarcsikkeket lop magának ki belőle)
FELESÉG De ne olyan sokat, mer’ még észreveszi!!!…
SRÁC Kicsoda? Szent István? – Nem hinném…
TÖRITANÁR (be) De mér’ állsz te úgy zsebre dugott kézzel a szoba közepén, a csillár alatt, fiam?
SRÁC Elnézést… (a kezeit kiveszi a zsebeiből)
TÖRITANÁR Na azér’ mondom!!!… Nem kell állandóan zsebre dugott kézzel lenni ebben a házban, a lábaid közt felálló micsodád nem nekem kell ám megcsodálnom!
SRÁC Hát nem is! – Majd csudásan feláll, s feláll ám sok csuda is, na!
ANYÓS (harsányan beront) Pfúúúj, hogy milyen feledékeny kezdek lenni! Nézd már csak mit hoztam! (egy dobozkát hoz magával, melyet kinyit, benne kubai bőrszivarak)
TÖRITANÁR Kubai bőrszivar! (elkábul az örömtől)
ANYÓS De milyen bőrszivar! Ah!!! Eredeti kubai, kongói vendégmunkások termesztették, perui idénymunkások takarították be venezuelai cég leple alatt, aztán valami tajváni hajón érkezett dél-afrikai legénység vezetésével és francia zászló alatt Hollandiába, hol kínai dokkmunkások pakolták ki, oroszok erjesztették, majd Bécsben lengyelek csomagolták,…
TÖRITANÁR Bécsben…
ANYÓS És Bulgáriában – uram bocsá – törökök címkézték fel. Majd Romániában moldáv menekültek raktározták, és végül egy ukrajnai káeffté forgalmazta… Legalábbis ezt mondták az akadémia sarkán, ahonnan, kalap alatt, épp most frissiben vettem egy kis dobozkával… Na?… Szenteljünk csak fel egy kicsikét… (a Srác tűzzel szökik a Töritanár elé, de a tüzet az Anyós kikapja a kezéből) A tüzet én nyújtom!!!… (a Feleség erőszakosan kirántja az Anyós kezéből a tüzet)
FELESÉG Előbb én! (nyújtja a tüzet) Apukát feltüzelni előbb én…
TÖRITANÁR (a szivarat a tűz fölé nyújtja, majd hosszasan füstöl) Isteni… Kezit csókolom, nagyuska… Csodálatos… Már csak ezér’ az egy slukkér’ megérte élni…
ANYÓS Mintha az Ezeregyéjszaka meséinek fedelét nyitottam volna ki… És nézd csak: füge is van benne… mer’ érzem a vaníjlijaj illatát, olyan erős, elkábít…
SRÁC (a mobiltelefonját nézi, mely épp sms érkezését jelzi, azt olvasgatja) Na, akkor kezitcsókolom… Mer’ nekem most már mennem kell… (indul)
TÖRITANÁR (útját állja) Dzsigu fiam, várj csak egy csöppet!
SRÁC Mi van?
TÖRITANÁR Na, mit is akartam?!… – Mintha elkábított volna ez a fűszerféleség… Á, igen! Megvan. Csak annyit akartam mondani, hogy hagyd azokat a nyamvadt Szopjánáj-csikkeket… Ha cigizni akarsz, legalább szíííd a legjobbat! Ide teszem őket, ide, a jobb oldali fiókba… Itt bármikor megkapod…
SRÁC Jól van, apám. Köszönöm.
TÖRITANÁR Egészségedre!
SRÁC Igen, apám. Egészségemre! (el)
TÖRITANÁR Ma még mentek kártyázni?
ANYÓS Ma? – Isten őrözzen!… Két hete csak nyerésre állnak a szomszéd vénasszonyok, hogy asssszta… (megint észreveszi magát, hogy olyasmi jött ki a száján, ami nem kellett volna, de már késő) Ilyen hideg időbe? Én má’ biza ki nem teszem a lábam még a sarki bóu’tig sem… Még lefagyok… Ezért hát úgy gondoltam, hogy ha már mi nem megyünk, akkor legalább ők jöjjenek át hozzánk… Ki tudja? Hátha fordul a kocka, s még nagyokat nyerünk… Hihihihi, mind visszanyerjük azt a sok pííízt, amit két hete ők tőlünk el…
TÖRITANÁR Nagyon jól teszed, nagyi! Ilyen csúf időbe semmi sem eshet jobban, mint egy kis kártyázás a meleg kandalló…
ANYÓS Zsák a foltját! Hát végre egymásra találtunk? Mér’ kellet ezér’ 20 évet várni??!!… (homlokon csókolja, jó cuppanósan) Mától fogva te vagy az én emberem.
(a túlsó szobából csöng a vezetékes telefon, kis idő múlva)
CSAJSZI (be) Apukám, telefon… Az egészségügyi miniszter úr…
TÖRITANÁR Ehhh… Valami tévedés lehet… (el)
ANYÓS Minden rosszban van valami jó! Amióta ez megőrült, vagy kigyógyult, nekem má’ édes mindegy, de az utóbbi fél évbe… (a Feleségnek) Édes lányom! Minden botnak két vége van. Tanuld meg annak a botnak a számodra előnyösebb felét megfogni… Érted???…
CSAJSZI Nagyi, megkértelek már ezerszer, szépen, legalább amíg én ebben a házban tartózkodok, legalább addig ne csúfolkodjatok vele, jó-e? Én szeretem apukámat, és…
FELESÉG (máris nekiugrik) Hogy engeded meg magadnak, hogy a nagyinak tanácsokat adj, utasításokat, parancsolatokat, s majd még le is moralizáld, ha? Hát ki vagy te? Kinek képzeled magad te itt ebben a házban, he?
CSAJSZI Nagyon szépen kérlek! Ezeregyedikszer is, anyu! (jó erősen a Feleség homlokára csap a tenyerével)
ANYÓS Hagyd csak, drágám, hagyd csak, mer’ amiolta apuka kedvence, ssssssssssamiolta Bécsbe járdogál finom bundás bécsi szeleteket vacsorálni, azolta ő lett itt a házmester, a dirigáló nagyfőnök! De csak addig, míg nagyobb hatalmak meg nem döntik. Vagy míg ő maga ki nem fordul saját magából…
CSAJSZI (az Anyóst hatalmasan felpofozza, és teljes felingerültségében torkaszakadtából ordibál) Majd kifordulsz te! Ahogy kifordultál az édes jó kurva anyád büdös picsájából és átfetrengtél két világháborút meg egy fél évszázadot tartó gyilkos kommunizmust! Azt! Majd fetrengsz te még mindjár’ megmondom én hogy hol! (magába fordulva sírni kezd)
ANYÓS (feláll, nekirontana a Csajszinak, de útközben elgyengül, elalél) Hogy az én unokám… hogy az én vérem… Most aztán megbasznám én saját magamat is! (Zwackját dugesz-zsebéből előveszi, meghúzza, majd a második húzás, mivel nem akaródzik, a földhöz vágja) Bassza meg!
(a bejárati ajtón csöngetnek)
FELESÉG Csöngetnek. Megjöttek a vénasszonyok. Gyerünk kártyázni, anyum!
ANYÓS Khlothild… Fahéjcsige… Jönnek, me’ kell nekijek a píííz… Mer’ abbú’ soha nem elíííg nekijek… Mer’ még azt a kicsit is el akarják nyerni tőlünk, amink még van… Jönnek ide a jó melegbe melegedni, ebbe a nagy fagyba, mer’ kinn nem tudtak maradni a padon üldögélve, galambokat etetni a hóemberek mellett, s viszik innen el a mi jó kis drága melegünket…
ANYÓS, FELESÉG (mindketten el)
CSELÉD (be) Meggyütt a dogtór hoúur… (mosolyog)
CSAJSZI És akkor meg mit állsz itt úgy tátott szájjal? Na! Mit vigyorogsz úgy? Na! Mire vársz már! Lábatlankodni azt tudsz! Na! Lódulj már! Menj és azonnal hozd ide be! Na! Nem hallod? Süket vagy, vagy mi van? (rongybabaként rázza, teljes erejéből)
CSELÉD (mosolyog)
CSAJSZI Micsinálsz már!!!
CSELÉD (mosolyog) Itt állok…
CSAJSZI Huuuaaa? Mi van? Nem hallok jól???!!!…
CSELÉD (mosolyog) De naccsága, a dogtór hoúur nincs láncraverve, mer’ nem is kutya! (el)
CSAJSZI (nagyot pfújtat, gyorsan a hajába túr, haja ettől borzos, zilált, feldúlt lesz, s ahogy megfordul, máris)
DOKTOR (be) Ssssszia, ssssssssssssssszerelmem!!! (a Csajszit átöleli, megcsókolja)
CSAJSZI De jó is már, hogy itt vagy.
DOKTOR Mi ez a nagy sürgősség? Mik ezek a nagybetűs, felkiáltójeles sms-bombák a mobilomba?
CSAJSZI Hááát… én csak… Látni akartalak…
DOKTOR Nekem mindig van időm rád. Apádra is. Mer’ mi történt? Csak nincs valami baj vele?!…
CSAJSZI Baj? – Hááát… Az éppen most nincs… vele… Hála Istennek. Csakhogy… az a gond… hogy nincs is semmi gond… vele…
DOKTOR Na… Bátran!… Ki vele!
CSAJSZI Az én drága kicsi kis apukám ugyanolyan, mint a régi. Egész nap csak undorodva, kifejezéstelen arccal, nyamvadtan ül, ül, ül, és ismét ül, az íróasztalánál, és egész nap nem tesz semmit, mint csak hogy írjon… Nekem úgy tűnik, hogy lefogyott… Hogy állandóan… gondokba van merülve…
DOKTOR Hát ha egyszer egyfolytába csak ír…
CSAJSZI …Meg… meg… nem is tudom… Amióta felgyógyult, azóta mintha bizonyos letargiát, örök bágyadtságot, elnyújtott szomorúságot látnék arcán… Amit régebb nem észleltem…
DOKTOR Eddig nem látok ebben semmi kórost, semmi károst…
CSAJSZI Éppen ez az. Éppen ezért hívtalak olyan erőszakosan, hogy egy kicsit még te is állj szóba vele, beszélj vele… Tudod, te nagy hatással vagy rá, a te szavaidnak súlya van… Rád felnéz… Sokszor az a gyanúm, hogy amióta utoljára voltál itt fenn, nálunk, visszaesett régi betegségébe… Látom rajta, hogy valami kín gyötri őt…
TÖRITANÁR (be) Áááááááááá, micsoda váratlan, micsoda kellemes meglepetés, igen mélyen tisztelt doktor úr! Épp egy hónapja, hogy nem láttuk egymást…
DOKTOR Igen… igen… a betegeim teljesen lefoglalják minden időmet… a gyógyításuk… a terápia… Aztán meg… nem is igazán akartam a professzor urat zavarni…
TÖRITANÁR Dehogy zavarsz, dehogy zavarsz… Az én otthonom a te otthonod is… De mégis: mi járatban?
DOKTOR Épp az ebédszünetben… akartam rövidíteni ezen a kis mellékutcán a nagy közlekedési dugók miatt, s ha már épp erre, mondom magamban, felszökkenek, hadd láthassam rég nem látott…
TÖRITANÁR …barátod. Hát barátok vagyunk, nem?!…
DOKTOR Természetesen… (nevet)
TÖRITANÁR Na, akkor ennek nagyon örvendek… (kis szünet, majd) Képzeld, kivel beszéltem az előbb a telefonba?!… Magával az egészségügy-miniszterrel…
CSAJSZI Apukám, tudod jól, hogy nem szeretem az efféle tréfálgatásokat.
TÖRITANÁR De hát mi történt? Te és a doktor úr az egyetlen két személy vagytok az egész e világon, akikkel őszintén, nyíltan beszélhetek az én őrületemről…
CSAJSZI Na…!!!
TÖRITANÁR (tréfára veszi) Felajánlotta nekem az oktatási államtitkárságot. Na, ehhez mit szóltok? Holnap reggel 8-ra végleges választ kell adjak… Na???… Én, aki a politikától mindig távol tartottam magam, semmi kapcsolatom, én, aki egy tökéletes szürke kisegér, egy pincemoly, egy senki…
CSAJSZI …na-na… és a sógorod?
TÖRITANÁR Jah, a sógorom… Ja, persze, hát persze… a sógorom… mindjárt meg is feledkeztem a sógoromról… Én hülye! Hahaha!
DOKTOR Úgy látom, tisztelt professzor uram, ön kicsit túlságosan is fárasztja magát az utóbbi időkben. Nem gondolja, hogy ez az új elfoglaltság kissé igencsak megterhelné az ön szellemi képességeit?
(csöng a Csajszi mobiltelefonja)
CSAJSZI (a saját mobiltelefonját felveszi, és abba halkan duruzsol: beszélve félre is vonul, azaz el) Elnézést kérek, a melóm…
TÖRITANÁR …Már egészen meg is szoktam a felemelkedést, a megkoronáztatást… Szent István… Esztergom… Végtére is fél éven át én uraltam ezt az egész… széles nagy pannón földet… Most meg oktatási államtitkár… lennék… vagy nem lennék…
DOKTOR Vissza kell lépnie, professzor úr.
TÖRITANÁR Persze, azt el kell ismernem, hogy őrületem egy, nem kettő! – Egyetlen egy, előre jól kitervelt és pontosan véghez is vitt, tökéletes forgatókönyv szerint alakult. Hát gratulálok, doktor úr!
DOKTOR Nekem ebben az egészben semmi különösebb érdemem nincs. Én csak a kötelességem végeztem. A köszönetet, a hálát… kérem méltóztasson, professzor úr, a lánya irányába fordítania…
TÖRITANÁR Hát mégsem a sógorom?
DOKTOR Nem! Minden féléves szabadságával járó nyűgöt az ön lánya intézett el, egyedül és személyesen. Az ezzel járó financiális részleteket is.
TÖRITANÁR Ahhha!!!
DOKTOR Az már csak természetes, hogy úgymondjam csak hab a tortán, hogy az óceániai tanulmányúttal járó kutatói ösztöndíjcsomag nem éppen fedezte az ön kezeltetésének költségeit, de az otthoni fűtés-számlákkal járó adósságok törlesztését sem…
TÖRITANÁR Na ide figyeljen, doktor úr! Ezennel szeretnék élni az alkalommal, ha már véletlenül erről esett szó, erről a kényes témáról, amit mindenki naaaaagyonis eltitkol előlem… Szükségem lenne néhány pontosításra… Amikor meghívott, hirtelen történt, váratlanul ért, csodálatos felgyógyulásom napján, vacsorázni a lányommal, amikor előadta fél éve tartó bennsőséges, meghitt viszonyukat, nos, akkor én ugye szándékosan nem erőltettem kapcsolatuk mélyrehatóbb vonatkozásait. Mint többször is kifejtettem volt, ez a megható barátság mindigis kedvemre és ínyemre is volt, ezért nem elleneztem, sőt: szerény lehetőségeimhez képest támogattam is. Mert örültem a lányomnak. Örültem önnek is, doktor úr! De őszintén!!!… Csakhogy ön valahogy az én barátom is…
DOKTOR Ez teljesen meghat engem, professzor úr! Ön a barátjának fogadott…
TÖRITANÁR Nos hát akkor… Felszólítom önt, a köztünk lévő barátság révén, most az egyszer: őszintén válaszoljon nekem!!!
DOKTOR Csak tessék! Bátran! Ki vele! – Mi bántja úgy, professzor úr? Mi hányja úgy, professzor úr?
TÖRITANÁR Honnan volt az én lányomnak arra pénze, hogy az én méregdrága ideggyógyászati kezeltetésem teljes költségeit egyből, készpénzzel, legálisan, adósság nélkül az utolsó fityingik mind kifizesse? Mer’ ha jól tudom, engemet a felső tízezret megillető osztályon kezeltettek… Ha jól tudom, egy kész vagyon… Amit nem lehet egy olyan lánynak, mint az enyém, csak úgy, egy fél év alatt normális körülmények között összeszednie…
DOKTOR (félre) Na most ugrik a majom a vízbe!!! (majd) Professzor úr!… Engem most nagyon kellemetlen helyzetbe akar hozni… Ez egy olyan titok, melynek nyitja nem nálam található…
TÖRITANÁR Midőn te is ismered ezt a titkot, úgy gondolom, hogy jogom van nekem is megtudni!
(kis szünet, csönd, majd)
DOKTOR Az ön lánya, igen mélyen tisztelt professzor úr, bizonyos nagyobb pénzösszegekhez jutott adott fél év alatt…
TÖRITANÁR De hogyan? De honnan? De mily módon?
DOKTOR …Munkát vállalt Bécsben… Két műszakban… Túlórázott… Csak hétvégeken találkoztunk, akkor is mindig én mentem fel hozzá… Mer’ még hétvégén is keservesen nyomta a melót…
TÖRITANÁR (kábult révületben) …Bécsben… vállalt munkát… Milyen munka lehetett az, Szent Istenem… Két műszakban… Túlórázott… Fél éven át… S hétvégén is… Istenem… (a Doktorba kapaszkodik, úgy rázza-ráncigálja) …Doktor úr, ön tudja, hogy a lányomnak szülnie kellett volna?
DOKTOR Igen, mondta.
TÖRITANÁR És ez a gyerek… Megszületett?
DOKTOR (hallgat, meg se moccan)
TÖRITANÁR Nekem mindent elmondhat, doktor úr…
DOKTOR Megválni egy nőnek örökre a méhétől annyi, mint kiherélni egy férfit: visszafordíthatatlan folyamat.
TÖRITANÁR Szent Isten… (összegörnyed) Megfájdult a fejem. (aztán elkábulva feláll) A rózsaszínű Párduc… De talán jobb is így, minthogy egy gaz nagy maffia-fasznak gyereket szüljön…
DOKTOR Khmmm… Khmmm… – A lánya most makkegészséges. Túl van már minden ilyen jellegű problémán. Nem volt könnyű, de átvészelte. Mindvégig mellette voltam. Fogtam a kezeit. Töröltem a könnyeit. Együtt sírtam vele… Mint orvos, majdnem belehaltam. Mi ketten már túl vagyunk az öngyilkosságon is…
TÖRITANÁR (a földön fetreng, úgy kapaszkodik a Doktor lábaiba, sír) Köszönöm, doktor úr… Köszönöm, doktor úr… Hogy megmentette a lányomat… Szemem édes kicsi fénye… ’pukám… Egyetlen drága világom…
DOKTOR És e téboly közt… így bontakozott ki… közöttünk minden.
TÖRITANÁR Doktor úr, tudja-e, hogy ebben a házban senki nem szereti a lányomat?
DOKTOR Igen.
TÖRITANÁR Kivéve, természetesen, engem.
DOKTOR Ezt is tudom, igen mélyen tisztelt professzor úr…
TÖRITANÁR Úgy látom te mindjárt többet is tudsz rólam, mint én saját magamról…
DOKTOR Igen mélyen tisztelt professzor úr… Apukám! – Az én egyetlen vágyam már csak az, hogy e család tagja lehessek.
TÖRITANÁR …a lányom… egyetlen kis szemem fénye… ’pukám… Mélységesen sajnálom, hogy csak egy olyan lányt tudok az ön kezébe adni, doktor úr, akinek az apja fél évet az őrültek házába töltött…
DOKTOR Ne feledjük, hogy minden rózsabokrot bűzlő trágyalével kell kezelnünk… Csak úgy lesz szép csokréta belőle…
TÖRITANÁR Nos… Fél óra múlva órám van a Főv-Szent Sityu Gimiben… Tudod hol van?
DOKTOR Hát persze!… Apuka! – Kérem a lányod kezét!
TÖRITANÁR Vegyed és vigyed! Boldogok legyetek!!!… (megölelik egymást) Gondoltad-e valaha, hogy Szent István apósod lesz?
DOKTOR Azt éppen nem, de azt már igen, és méghozzá fél éve gyötör, hogy Perectkeres professzor úr lánya feleségem legyen…
TÖRITANÁR …Szóval te is csak kímélsz…
DOKTOR Tessék? Hogy micsoda?
TÖRITANÁR Szóval te is csak kímélsz engem, mint bárki más, aki tud az én félévi kényszerzubbonyomról… Amióta én onnan kiszabadultam, azóta senki nem mer nekem ellentmondani. Bármit mondok, mintha törvénykönyvből olvasnám: mindenki csak bólogat… Képtelen vagyok, azonban, nem észrevenni, ahogy mindenki úgy erőlködik előttem fenntartani régmúlt idők illuzórikus normalitását… És ez minduntalan eszembe juttatja azt, amit tulajdonképpen végleg el kellene már felejtsek… Hogy: őrült voltam!
DOKTOR Idővel minden feledésbe merül…
TÖRITANÁR Hazudsz! Hogy merülne feledésbe, mikor nap mint nap mindenki azért erőlködik körülöttem, hogy ezt elfelejtsem?… Hogy küzdjek így?… Doktor úr, nagyon szépen kérem, segítsen!!! (kis szünet, majd) Ön meggyógyított! Kérem ne hagyjon visszaesnem. Egészséges akarok maradni… Én szeretem a lányomat. Én csak a lányomat szeretem… Nélküle minden olyan üres… Nélküle én egy nagy halott vagyok!
CSAJSZI (be, nagyon kedvesen) Apukám, alig van még tíz perced, kezdődik az órád, mindjárt elkésel!… Hívtam neked egy taxit, jó???!!!…
TÖRITANÁR Igen… vár az iskola… a tanítványaim… a jövő generációk új nemzedéke… Megismerni a saját múltat, a biztos alapokra építkezni… (el)
DOKTOR Várjon csak, professzor úr, majd elviszem én, ne fizessen taxira! Mentővel vagyok! Azzal gyorsabb, ha vészkürttel… (utána siet)
ANYÓS (harsányan beront, mögötte jön a Feleség is) El lovagolt-e már az mi Szent Izsványunk zzzoskolába, he?
CSAJSZI Igen. Épp az utolsó pillanatban, a doktor úr vitte…
FELESÉG Itt volt a doktor úr?
CSAJSZI Itt. De mindjárt jön is vissza, csak elviszi apukát az iskolába…
ANYÓS Kártyázik?
CSAJSZI Nem tudom.
ANYÓS Ha nem tudod, akkor telefonálj gyorsan Khlothildnak és Fahéjcsigééknek, s kérdezd meg tőlük: jönnek-e ma hozzám kártyázni, avagy sem? Ne várakoztassanak itt engemet héjjába…
CSAJSZI Most megyek, nagyi, csak épp a szobámba hagytam a mobilom… (el)
ANYÓS Még jó, hogy azmi kis szendénk Bécsben egy kis pénzre tehetett szert, ha az ’puka nem vesz neki még karácsonyi ajándékként sem egy mobil-telefont, egyet, nem kettőt, legalább ő megvette saját magának… S mi lesz még ezután!!! Phíííííííííí!!! Ha ennek az érzelgősnek teljesen kinyílik a csipája, akkor aztán lesz itt nagy hacacáré…
DOKTOR (be, meghajol) Kézcsókom, hölgyeim!…
ANYÓS Kössz szépen. S hogy tudott ebben a nagy forgalomban ilyen gyorsan visszajönni?
DOKTOR Úgy, kedves asszonyom, hogy bekapcsoltam a mentő vészkürtjeit…
ANYÓS Hát maga a mentővel járkál a belvárosban fel s alá az ebéd-szünetben??? Na ezt meg kell nézzem, nem hiszem el. (az ablakhoz megy, a függönyt félrelibbenti, lenéz) Szent Isten… Magát soha nem állítják meg a rendőrök, doktor úr?
DOKTOR Ha mentővel vagyok: nem! Sőt: még félreállnak!!!…
ANYÓS Hogyassszta’… De most akkor hogy állunk ezzel, pajtikám? Itt vagy ebben a házban, és nekünk már nem is szólsz?
DOKTOR …Tulajdonképpen csak a professzor urat kerestem.
ANYÓS És? Milyennek tűnik a fickó? Jól tartjuk?
FELESÉG Eléggé kíméljük?
DOKTOR (mosolyog) Az az érzésem, hogy néha túlságosan is.
FELESÉG Hogy hogy? Hogy micsoda?
DOKTOR Az ilyesmin átesett személyek – meg kell mondanom – nagyon érzékeny éleslátással maradnak a…
ANYÓS De hát nem ön mondta azt, hogy…
DOKTOR De igen… Ám az az érzésem, hogy önök igencsak félreértettek engem.
ANYÓS Az úr Isten érti önt, doktor úr! Akkor most meg hogy állunk? Így vagy úgy? Na?… Mintha az orvosok is kicsit belebetegszenek saját betegeik betegségeibe… (felnevet, majd el is hallgat) Na… Most már én sem tudom: piros a szabad vagy zöld a tilos…
DOKTOR A professzor úrnak teljes egészében részt kell vennie a mindennapi hétköznapok normális életvitelében, tevékenységeinek természetes kellemetlenségeivel együtt… Csak akkor fog meggyőződni a maga egészséges voltáról, ha valóban úgy is él, mint egy egészséges ember. Semmiképp sem kéne úgy viselkedni vele, mint egy valamikori őrülttel, akit most újabban mindenki csak kímélni igyekszik… Mer’ azt hamar megérzi…
CSAJSZI (be, kezében a mobiltelefon) Nagyi, hívtam én Fehéjcsiga-nét meg Khlothild-nét is, de egyik sem veszi fel. Becsöngeni becsöng, csak épp nem veszi fel senki se. Hívjam őket saját mobilomról saját mobil-számukon is?
ANYÓS Ne, azt azért mégse, mer’ az drágább. Főleg a pannón végeken… Aztán meg kész átverésből, miután két hete csak nyerésre állnak, ha meg is látnák, hogy te hívod őket, egy Perectkeres-lány… Mindjárt üzenetrögzítőre kapcsolnak, csak hogy leszíjják a pízed… Mintha olyan sok lenne belűlle…
(a bejárati ajtón csöngetnek, de csak halk zümmögésként)
ANYÓS Hallga csak! Csak nem az én fülem búg… – Nem, ez igazi ajtó-csöngés! Na, ott az ördög, hol említik!… De ez a Khlothild is milyen fösvény lett az utóbbi időbe! Úgy fél a haláltól, mint a… – Már nem is meri rendesen megnyomni a csengő gombját, fél, hiába van vastag bőrkesztyűbe, mer’ fél, nehogy megrázza az áram. Úgy látszik azonban, a rövidzárlat mégiscsak az ő fejében keletkezett…
FELESÉG Agy fagy! Doktor úr, minket most kérem, bocsásson meg…
DOKTOR (meghajol) Kézcsókom, hölgyeim…
ANYÓS, FELESÉG (el)
CSAJSZI (a Doktor úrtól kapott rózsacsokor szirmaival játszadozik) Mond meg őszintén: milyen benyomást keltett apukám?
DOKTOR Teljesen kimerült. És ennek következményeként túlérzékennyé is vált.
CSAJSZI Ez minden? Ilyen egyszerű?…
DOKTOR Igen, egyelőre csak ennyi.
CSAJSZI …Egyelőre?… Visszaeshet-e régvolt betegségébe?
DOKTOR Nem!
CSAJSZI De csak előfordulhatnak még ilyen… visszaesős esetek?
DOKTOR Elméletileg: igen. Gyakorlatilag viszont…
CSAJSZI (egészen közel lép, s a Doktor arcát tenyereivel a maga arca felé igazítva) Nézz a szemembe! – És úgy mondd…
DOKTOR (csönd, majd) Előfordulhat… A visszaesések sajnos még súlyosabbak, mert: véglegesek. De ilyesmi olyan ritkán történik… mint fehér holló fekete bárány hátán… De amint én látom… szerény megítélésem szerint… eddigi szakmai tapasztalatom és az orvostudomány jelenlegi álláspontja szerint ítélve… ez nem lesz a te édesapád esete…
CSAJSZI Nem lesz?… Te édes jó Istenem! Ne is legyen!!!
DOKTOR Figyelj, nem a te hibád! Ne légy már olyan csökönyös, ezerszer átvitattuk már ezt! Őrületének nem te vagy még a morális eredője sem!!!
CSAJSZI Morális, morális. De a financiális… Nekem még mindig szent meggyőződésem, hogy apukám miattam őrült meg! Abban a pillanatban, ahogy a rózsaszínű Párductól megtudta az igazat…
DOKTOR Ó, aznap annyi minden történt még… Egy sor sokk érte az édesapád…
CSAJSZI De ez volt a legsúlyosabb… És ettől pattant ki a… Soha nem tudom megbocsátani magamnak! Te nem tudod, mennyire szeret engem az én apukám?
DOKTOR Épp erről beszéltem vele is az imént…
CSAJSZI Micsoda? Hogy micsoda?
DOKTOR Hát erről…
CSAJSZI Miről? Hát miről?
DOKTOR (hallgat, meg se moccan, meg se rezzen, majd) Mindent elmondtam neki.
CSAJSZI Mindent?… És a rózsaszínű Párduc?!…
DOKTOR Én téged szeretlek! Én csak téged szerettelek, már akkor is!… A gyerek apja én vagyok! Szültél nekem egy gyereket! Mi lehet ennél szebb ezen a világon? Amikor életemben először megláttalak… abban a pillanatban újjászülettem,… Azóta érzem azt, hogy élek! Te életet leheltél belém!
CSAJSZI Még mindig bánt: hogyan tudnám jóvátenni mindazt a szörnyűséget, ami apukám… Bármikor visszaeshet… Unoka tőled nem kellett… Igaz, akkoriban nem is ismerhetett téged. Soha nem is látott!!!… Nem is tudta, hogy te fél éve már keményen keféltél engem, és hogy én azóta ettől boldog is vagyok… Ha meg mégis ismert, azt csakis a rózsaszínű Párduc hatalmának halálos fenyegeteséin keresztül, no meg saját bugyuta, de mégis kedves múlt-morálja szerint…
DOKTOR De sssssssszerelmem… Az a kis házikó, amiről én eddig egész életemben álmodoztam, az csakis veled képzelhető el, a gyerekünkkel… Új életet kell kezdenünk. A múlton nem érdemes rágódni, mert csak elkap és bedarál. Zárójelbe tesszük, és új életet kezdünk! Te, én, és a kicsikénk!
CSAJSZI Olyan jó vagy hozzám, néha az az érzésem, hogy túlságosan is jó… Amikor ezt a csokor rózsát… Az első kéznyújtás, amikor apukám megmentetted… A második kéznyújtás, amikor engem is megmentettél… Annyira elérzékenyülök… (a doktor karjaiba hull, ott húzza meg magát annak keblébe bújva)
DOKTOR Szerelmem!
CSAJSZI És milyen magatartást mutatott apukám minderre az új helyzetre?
DOKTOR (a Csajszit simogatva) Úgy láttam rajta,… Az volt az érzésem, hogy boldog. Hogy nagyon-nagyon boldog… Sírt is. Tőled már nem vár unokát. Ez az egy sem kellett neki. Nem is fog tudni róla, többé már soha.
CSAJSZI Fejét lehajtja egy tőle teljesen idegen, de fölötte álló rózsaszínű Párduc hatalmának halálos fenyegetései előtt… Szomorú. Sokszor elgondolkodom, hogy én valóban szeretem-e még őt, vagy csak sajnálom, mert apukám???…
DOKTOR De mi ketten már túl vagyunk minden öngyilkosságon…
CSAJSZI Szeretlek!
DOKTOR és CSAJSZI (nagyon érzékien csókolódznak)
CSELÉD (be, uborkát ropogtatva) Szent Isten… (nagyon felizgatja magát, ahogy őket nagyon kívánkozva nézi, az uborkát gyorsabban, harsányabban és izgatottabban kezdi ropogtatni, míg már nem bír magával, kínjában toporogni, ugrándozni kezd, mint aki nem bírja sokáig a vizeletét tartani, míg a csókolódzó pár észre nem veszi) Szent Isten… Micsoda férfi!!!… Szent Isten… Micsoda nő!!!… Szent Isten… Milyen szép pár! Milyen szép csók. Nekem is kell!!! Én is kérek! (az ölelkező pár irányába indul, tárt karokkal, csücsörített szájjal, csukott szemekkel) Szeretlek titeket.
CSAJSZI (észreveszi, egy hatalmas nagy taslit ken le a Cselédnek, aki ettől hatalmasat pördül) Mit csinálsz, te, hát meghibbantál?
DOKTOR Hagyd csak, ne bántsd! Csak leskelődik… Nagyon felizgult,… a kicsike…
CSAJSZI Felizgult, mer’ felizgatta magát! Mer’ ő olyan izgulós, tudod? (a Cselédnek) Na! Mit csinálsz, mégis? Hát nem látod, hogy eljegyeztük egymást?
CSELÉD Jaj, hát eljegyezték egymást… Jaj, hát az… olyan szép, naccsága… Naccságos úr, bocsánatot kérek, dogthor úr… Isten áldja meg magikat… (toporzékolva sír, vinnyogva-nyüszítve indul ki, de útközben megbotlik, elesik, visszafordul az ismét csókolodzó pár felé, majd mégjobban vinnyogva-nyüszítve, dacosan, el)
DOKTOR Akkor az ebédszünetnek most vége. Vacsora után majd még benézek, jó???… (indul)
CSAJSZI (boldogan fellibben, pördül egyet örömében, hosszasan néz utána, dalolva, kislányos játékossággal) Várlak… Szeretlek… Várlak… Szeretlek… Várlak… Szeretlek… (boldogan integet, kezeivel csókot is int felé)
DOKTOR Sssssssssssssszia, sssssssssssssszerelmem… (el)
ANYÓS és (mögötte a) FELESÉG (harsányan berontanak)
ANYÓS Vagyis mi, a legközelebb eső családtagjai, csak úgy másodkézből kell megtuggyuk, hogy azmi drága kicsi kis szendikénk most eljegyzi magát… Még jó, hogy cselédet tartunk a háznál, mer’ anélkül bizony…
FELESÉG Biztos, hogy az apja volt az első, akinek elcsiripelte…
ANYÓS Elcsiripelte?… Hahhh!!! Ez egy kész terv, amit előre szépen kiterveltek ellenünk… Terv, de: arra nézvést, hogy a doktor úr ide, ebbe a házba, örök bebocsáttattatást nyerhessen…
FELESÉG Hagyd csak, mer’ ha jól megnézed, elég fess fiatalember ez a doktor is, akinek…
ANYÓS Naaaaa… igen… azt… meglehet, de kérdem én: mi akkor mi a francok vagyunk ebben a házban, ha? Ide-oda dobigálható rongyok, a mások gennyes mocskát törlő szaros rongyok?
FELESÉG Jelentéktelen feleslegek… Azok vagyunk… Hisz mindig is azok voltunk… vele… itt ebben a házban…
ANYÓS Jó-jó, az egy dolog, de az megint egy másik dolog, hogy ez az újabb terror-akciója sem tarthat ám a halálig!!!
FELESÉG Jól van, anyám, hagyd most ezt, és inkább menj már, hisz rád vár az ÖTYE…
ANYÓS Milyen ÖTYE, na hallod?
FELESÉG Hát a kártya-partid, a meghívott vendégeid, a szomszéd vénasszonyok, az öreg tyúkok egyesülete…
ANYÓS Hagyd a gázba, játsszanak ők nélkülem is… Abba a nagy hideg konyhába nehéz lesz nekem most hirtelen visszamenni… ebből az izzadásig túlfűtött jó meleg nagy szobából… Most előbb… egy kicsit felmelegszem itt, aztán később majd meglátom…
FELESÉG Jó-jó, csak ne túl sokáig, mer’ aztán megint lángolni lesz elménk képes, ha ős szelleme ide belépni lesz éhes…
ANYÓS Nasakkómivan? Nem azt mondta a doktor, hogy néha-néha még fel kéne ám idegesíteni is? Jót tesz az az idegeknek. Mer’ azér’ csak-csak tudnak valamit ezek a nagy doktorok is, tezsvír… Úgyhogy néha nem árt jó nagy okos kis tanácsaikat megfogadni,… és… és… szó szerint teljesíteni is…
CSELÉD (be)
ANYÓS Mit csinálnak a vendégeim az előszobában?
CSELÉD Felidegeskedtek, és elmentek. És Fahéjcsiga asszonyság még fenyegetőzött is, hogyaszongyajaj nehogy a házát még csak meg tessék közelíteni se, mer’ leverte a láncról vérmes nagy kis pitbullját… Hogy már a kerítés sem elég neki…
ANYÓS Na hallod, milyen nagy faragatlan fráterek lettek ezek… El sem köszönnek, de távoztukban már fenyegetőznek is… Na hallod???…
FELESÉG Hagyd csak! Jó is, hogy végre már elmentek. Legalább nem csüngnek itt a mi melegünkön, mer’ még azt is képesek magukkal vinni, mer’ azér’ nem épp a legolcsóbb mulatság ezt a házat befűteni ebbe a nagy hideg télbe… Hadd melegedjenek ott kinn, úton hazafele, abba a nagy hidegbe… Két hete csak mind nyerésre állnak, már az aprópénzt is mind elvitték tőlünk, most meg emelni akarják a tétet… A telhetetlenek… Semmi sem elég már nekik… Leéltek egy egész életet, mindenük megvan, de… Mind csak a pénz kell nekik… Csak a pénz… Mer’ hogy abbóúull mindig kevísss van nekik…
ANYÓS Be is kell ám jól fűteni, mer’ a naccságos úr nem nagyon mozog ebben a házban, egy helyben ül itt az íróasztalnál, s onnan dirigál nekünk, mint valami…
CSELÉD Dehát hajajeccer ír…
TÖRITANÁR (be, leül az íróasztalhoz, írni kezd: a felmondását írja)
ANYÓS Ir, ír, há’ persze hogy ír, mi mást tehetne, ha egyszer mind kikívánkozik a fejéből az a sok múltidéző gondolat… Ír, ír…
TÖRITANÁR Megint zavarni akartok? Te meg mit nézel úgy, kábán, kihűlten, mint egy kihalt dinoszaurusz?
CSELÉD Bocsánatot kérek, kicsit elaléltam…
TÖRITANÁR Na alélj kicsit arrébb, ott, ahol a te helyed…
CSELÉD Igenis, bocsánatot kérek, naccságos porfejszor úr…
ANYÓS Gyere menjünk mi is, ne merjük megint zavarni, hagyjuk inkább nyugonnni… Iroda-lom-jaji között… Igen. Hagyjuk. Mer’ nyűvelődni köll, odaát várnak engem is Jókai nagy történelmi regényei… Ha kicsit jobb lenne szobámban a megvilágítás… Cseléd, ne feledd majd ezt a két 100 wattos villanykörtét innen kicsavarni, az egyiket tedd a bejárati ajtóhoz, hadd lássuk, ki mikor érkezik, a másikat pedig tedd be a szobámba, hadd lássak jobban olvasni…
CSELÉD (az Anyósnak) Majd kicsit később, naccságos asszony…
ANYÓS, FELESÉG, CSELÉD (kivonulnak)
CSAJSZI (belibben) ’Pukám! Én megházasodom!… (megpuszilja) Te tettél minket boldoggá, kedves apukám!
TÖRITANÁR (kesernyés mosollyal) Már ez igaz! Ha én nem őrültem volna meg, ti ketten talán soha nem is láttátok volna meg egymást. De így…
CSAJSZI ’Pukám! Mér’ akarsz így megríkatni életem legboldogabb napján?
TÖRITANÁR Neked a legboldogabb. Ám számomra: a legszomorúbb.
CSAJSZI Micsoda??? ’Pukám! Hát mi történt?
TÖRITANÁR Megírtam a felmondásom. Holnap már nem megyek be az iskolába.
CSAJSZI De hát hogy lehet az?
TÖRITANÁR Egy őrült, még ha meg is gyógyul, már nem taníthat többé, ez csak logikus, nem?
CSAJSZI Mit akarsz te ezzel mondani?
TÖRITANÁR (minden pátoszt mellőzve) Az történt, hogy ma, történelem-órán… Rájöttem, hogy nemcsak én, de a tanítványaim is mind tudták már, hogy én hol „nyaraltam” az elmúlt fél évben… Mindent tudtak! Még jobban is, mint én!… Épp Szent István korát akartam leadni, mikor…
CSAJSZI Hagyd csak… Hagyd csak…
TÖRITANÁR Képzeld… Ahogy felállok az asztaltól, és táblához fordulva felírom a leckecímet… „Szent István király és kora…”, az egész osztály egy hatalmas nagy röhögésbe fúlt… De egy olyan kegyetlen, rosszindulatú kacajba… Hirtelen, mint egy villámcsapás: belém nyílalt a nagy felismerés… Ezek a nebulók már előre… de mindent tudtak, már mindenre felkészültek, csak épp a megfelelő pillanatot várták, azt a pillanatot, mely által visszamenőleg is mind lenullázzanak… Engem…
CSAJSZI Lehet, hogy csak te magyarázod bele…
TÖRITANÁR Nem. Sajnos nem… Azonnal kifutottam az óráról.
CSAJSZI Ezt az elégtételt azért nem kellett volna nekik megadd.
TÖRITANÁR Sőt: ellenkezőleg! Joguk volt erre, elvégre évek óta egy őrült tankönyveiből készültek fel nap mint nap a múlt… A tanáriban már várt az igazgató. Előre tudta, hogy ez így fog történni.
CSAJSZI És mégis milyen magatartást mutatott ebben az új helyzetben???
TÖRITANÁR Csak annyit motyogott, hogy jobb lett volna kihagyni a Szent István-fejezetet. Ő legalábbis, ha az én helyemben lett volna, kihagyta volna.
CSAJSZI Az őrült!
TÖRITANÁR Én pedig egy történelemtanár… voltam…
CSAJSZI Nem baj, apukám, előbb-utóbb úgyis nyugdíjba megy mindenki…
TÖRITANÁR Igen, csakhogy nekem szükségem lett volna teljes régiségemhez még néhány évre…
CSAJSZI Nem baj, apukám, úgyis annyi írnivalód van még… Így legalább egész nap csak az írásaiddal fogsz foglalkozni… Ne légy már olyan szomorú, apukám… Én személy szerint még örvendek is, hogy felmondasz, mert nekünk még meg kell írnunk ám a „Világ Történelmé”-t is… Gyere, gondold meg egy csöppet: én most jegyeztem el magam… Megkaptam az igazim. Az igazi felem. Akit Isten nekem teremtett.
TÖRITANÁR Igazad van, lányom. Szemem egyetlen kicsi kis, drága fénye… ’pukám… (gyöngéden átöleli a Csajszit, kis szünet, majd) Nem főznél nekem egy kamilla-teát?
CSAJSZI Igenis, apukám, máris megyek, kamilla-teát főzök, neked… (indul)
TÖRITANÁR De… Te főzd meg… egyedül… A saját kezeiddel… Személyesen…
CSAJSZI (visszafordul, mosolyog, majd el)
TÖRITANÁR (hosszasan néz a távozó Csajszi után)
CSELÉD (be, levelet ad át a Töritanárnak) Levél érkezett, naccságos úr! (el)
TÖRITANÁR (a levelet felbontja) A cím… stimmel. Ez lenne az. – A címzett… Az is stimmel: én lennék az… (olvassa) „bírósági kényszervégrehajtás… tisztelt… Perectkeres… ezennel értesítjük, hogy…”
ANYÓS (be) Olyan hideg van odaát, kénytelen vagyok ebbe a nagy szobába jönni, hadd melegedjek kicsit meg, nem lehet egész nap csak Zwackot szopogatni…
FELESÉG (az Anyós után érkezik) Ez így most sokkal jobb neked, anyám???…
TÖRITANÁR (kezeiben a levél, ernyedten elereszkedik, reszketve motyog) Az én betegségem ideje alatt… mely idő alatt – tudom én is, nagyon jól – nagy szükségetek volt sok pénzre, fűteni meg miegymás…
ANYÓS Há’ na még szép! Mit gondolsz, miből fizettük ki elmúlt fél évben, amíg te oly igen annyira odavoltál… ennek a lakásnak a teljes hőszigetelését?… Jajajajaj, mekkora felhajtás, fúrás-faragás, meg minden: ami az elmúlt 20 évben itt elmaradt, azt mi az elmúlt 20 nap alatt mind be kellett hozzuk, lelkem…
FELESÉG Merthogy bizony ki kellett cserélni minden egyes nyílászárót, hőszigeteltre, aztán a bejárati ajtót is, kipadlócsempézni a fürdőt, konyhát, előszobát, kamrát, falicsempe vállmagasságig fürdőbe, konyhába, aztán újra kifestetni az egész házat, a külső falakat is hőszigeteltetni ezzel a tíz centi vastag ejurósh nyavalyával… s mindezek után meg maga az egyéni hőközpont, persze gáz alapú, ez is, csak épp annyi az egész, hogy nem fogyaszt annyit, mint a régi csempekályhák, amiket szétbontattunk, s a maradványokat valahova a szemétdombra szórtuk…
ANYÓS …De most legalább van jó melegvizünk… Igaz, most sem vet fel a jólét, van melegünk, de spórlunk is ám… Hisz látod, még mindig csak ezt az egy szobát fűttetjük… (megszeppen, elhallgat, dugesz Zwackjából akar inni, előveszi, szájához emeli, félszemmel lesi mások reakcióját, aztán mégsem mer inni belőle, leemeli szájától, kezében tartogatja, nem meri visszadugni a zsebébe)
TÖRITANÁR …Felvettetek ti valami bankkölcsönt? Hitelt?… Vagy valami ilyesmit?
FELESÉG Mi? – Isten őrizz! Ekkora butaságot…
ANYÓS Kérdezd meg a saját lányod, ő viselte akkoriban minden gondját a költségeknek…
CSAJSZI (be a teával) Itt van, apukám, erős és még forró!
TÖRITANÁR Lányom!… az én betegségem ideje alatt… mely idő alatt – tudom én is, nagyon jól – nagy szükségetek volt sok pénzre, fűteni meg miegymás… Felvettetek ti valami bankkölcsönt? Hitelt?…
CSAJSZI Mi? – Isten őrizz! Ekkora butaságot…
TÖRITANÁR Mer’ én ezen a papíron azt látom írva, hogy… Asszta… hogy én… nekem kezeskednem kell… Nekem!… Kezeskedni!…
CSAJSZI Az nem szerepel ott, apukám, hogy ki vette fel a pénzt a te kezességed…
TÖRITANÁR (újra elolvassa, de most sokkal figyelmesebben) Mmmmmmmmmmde igen. Na igen. Korgómorgó-gyomor… asszonyság… ’Ssza… A rózsaszínű Párduc. (torkára akad a szó)
ANYÓS Kicsoda?
FELESÉG Na az nem én vagyok!
ANYÓS Én meg mégúccse!
TÖRITANÁR (megvilágosodva) ’Ssza a rózsaszínű Párduc!
ANYÓS Má’ mé’ nem mondod úgy, hogy mindenki megércse? Rózsaszínű Párduc, és kész. Akkor meg a rózsaszínű Párduc, és kész. Ő: ő, soszt annyi. Ha azt írja, akkor azt írja… akkor ő, semmi kétség!
TÖRITANÁR De hát én életemben nem írtam alá semmiféle váltót, s főleg nem egy ilyen hölgyeménynek, mint a rózsaszínű Párduc…
ANYÓS Hát te még emlékszel egyáltalán arra a nőre, te még emlékszel egyáltalán, hogy mi történt itt akkor köztetek? Mer’ aznap bizony…
TÖRITANÁR Én nagyon pontosan emlékszem arra a napra, sőt: annak minden egyes mozzanatára is.
FELESÉG Tulajdonképpen mit is akart tőled az a rózsaszínű Párduc?
ANYÓS Mér’ mind kérded? Te is… Mintha mindjárt lesz is olyan bolond, hogy meg is mondja nekünk az igazat!
CSAJSZI Nagyi, hogy beszélsz te az én apukám előtt az én apukámról?
ANYÓS Te csak hallgass! Apuka kedvence, apuka kegyeltje! Mer’ eljegyzésed is a mi tudtunk nélkül történt! Titokban. Mögöttünk. Csak engem nem lehet ám olyan könnyen átverni. Mer’ ti a véreim vagytok!
FELESÉG Halljuk az eredeti forrást! Mit akart tőled az a rózsaszínű Párduc??!!…
TÖRITANÁR (hallgat)
CSAJSZI (nagyon kedvesen akar hatni a Töritanárra a maga őszinte eszközeivel) Apuka… Na… Mégis… egy kis erőfeszítést… (kis szünet, majd) Apukám, te mindig az én szívemben fogsz maradni, te mindig is az én szívemben voltál… (de már előre könnyezik) Bármi is történjék… te mindig az én szívemben fogsz maradni… A szívemben,… és onnan senki, soha senki nem téphet ki… Mert ha te kitépsz a szívemből… Csak egy nagy üresség támadna ott annak helyébe, egy betölthetetlen üresség… (kis szünet, majd) Na… Apukám… Mit akart tőled az a rózsaszínű Párduc? (kövér könnycseppek csorognak a szemei sarkából az arcán le, de le nem törli)
(csend, majd)
TÖRITANÁR Én nem vagyok a nagyitok vére, ezért én az én tetteimről neki nem számolok el!…
FELESÉG Akkor tehát minden világos!
CSAJSZI (halkan) Ha valóban tudni akarjátok, hogy mit akart aznap az a rózsaszínű Párduc apukától, akkor…
TÖRITANÁR (a lánya elé áll, erősen szembenéz vele, majd a többiek fele fordul) Na azt biztos hogy nem fogják megtudni! Soha!
SRÁC (lihegve beront) Itt a friss újság! Anyáááááám, hogy ebben minket hogy lehordanak… Hát ilyet én…
TÖRITANÁR Mit lihegsz úgy? Mit anyázol itt nekünk, fiam? – Szedd össze kicsit magad, s úgy bökd ki, mit akarsz mondani!!!
SRÁC A vezércikk, az első oldalon, a címlapon: „Szent István… – újjászületett!”
(mindenki megrökönyödik)
CSAJSZI Ó, de hát nem kell már mindjárt mindenféle butaságot elolvasni!
TÖRITANÁR Kérlek, fiam, a sajtó szabad! (nagy nyugalommal) Na hadd halljuk! Olvasd hangosan!
SRÁC Leült mindenki? Na jó! Vigyázz… Felkészülni… Kész… Rajt! – (olvas) „Biztos forrásokból véljük tudni, hogy az alig fél éve kinevezett egészségügyi miniszterünk, a Szent Istvánnak sógora… Azaz a Fővárosi Szent István Gimnázium 20 éve gyakorló kiváló történelem- és egy éve állampolgári nevelés-tanára, „A magyarok történelmé”-nek kétkötetes tankönyv-szerzője, név szerint az Pereckeretes professzor úr, az elmúlt fél évben Szent Istvánnak képzelve magát uralkodott a Fővárosi Ideggyógyászati Klinika zárt osztályán… És akinek alig fél éve kinevezett egészségügyi miniszter-sógora a frissen megüresedett oktatási államtitkári posztot ajánlotta fel…”
TÖRITANÁR Hát ez igaz. Az ajánlatot már át is vettem…
SRÁC (tovább olvas) ”…Teljesen megengedhetetlen azonban, és ezt torkaszakadtunkból kiáltjuk, hogy jövő nemzedékek generációi egy olyan zavaros zagy elmének a vezetése alatt alakítsák jövőképük, aki… De ami még ennél is súlyosabb, hogy a fél ország még mindig az ő történelem-tankönyveiből tanul és érettségizik is le, mely tankönyvek egy olyan őrült tollából születtek, aki… Továbbá szeretnénk azt is megkérdezni az egészségügyi miniszter úrtól, hogy milyen alapon nyújtott Pereckeretes professzor úrnak a rendes munkás polgárok minimálbéréből levont adóiból begyűlt közpénzekből horribilis nagyságú óceániai szigeteken folytatandó történészi továbbképző-tanulmány-ösztöndíjat???… Melyből a valóságban tulajdonképpen csak a Fővárosi Ideggyógyászati Klinika…
TÖRITANÁR Való igaz!…
SRÁC (tovább olvas) „…Mindezen tényállás még a mi legfelpezsdültebb fantáziánkat is meghaladja, ezért kérjük és várjuk a kormányfő személyes közbelépését ez ügyben, annak érdekében, hogy ennek a nemzeti átverésnek és hallatlan játékszerű üzérkedésnek a természetes következményeit méltóképp levonhassák mindazok a gaz nagy…”
ANYÓS Na most aztán igazán szeretném látni a menyem képét!!!
SRÁC Sajnos ők most a tévékamerák elől jó ideig bujdosni fognak… (tovább olvas) „…Ami pedig a mi kis zseni történész-lángelménket, Pereckeretes professzorunkat illeti…”
TÖRITANÁR Még a nevem sem képesek helyesen leírni… Azért Perect-keresek és Perec-keretes között van ám egy kis különbség…
SRÁC (tovább olvas) „…kénytelenek leszünk újraírattatni a történelem-tankönyveinket, hogy gyerekeink, végtére is a jövő nemzedékek generációi, valós képet kaphassanak saját múltjukról, a magyar történelemről,… Míg azonban eme őrült professzor úr újabb művek írásába fogna, ne adj’ ’sssten talán „A világ történelmé”-be is, javasoljuk a Fővárosi Ideggyógyászati Klinika zárt osztályára való visszahelyeztetését…”
TÖRITANÁR …Hogy asszta…
SRÁC (tovább olvas) „…Ahonnan is csak úgy tudott megszökni, hogy egyetlen szeme fénye, az igen kedvesen szeretett lánya, miután a klinika főorvosát megkörnyékezte és behálózta… végül őrült történelemtanár-édesapját megszöktethette…” (az újságot leteszi)
(csönd, kis szünet, majd)
CSAJSZI Mennyi mocsokság! Micsoda bűzös szennylé!
SRÁC Le merem fogadni, hogy mindennek hátterében maga a rózsaszínű Párduc áll.
CSAJSZI A rózsaszínű Párduc?
SRÁC A közben már nagykorúvá lett kiskorú tesója, Szvitli mondta nekem… Hogy amióta elhagyta az a büdös nagy gaz fasz, akivel élt, mert mivelhogy ez a gaz nagy fasz állítólag ki akart már aznap békülni egy bizonyos lánnyal, akit akaratlanul is, annak idején, felcsinált… És akkor bánatában, vagy bosszúszomjasan, vagy is-is, ez a rózsaszínű Párduc tehát befúrta nagy seggét, mer’ eszméletlenül szorosra fűzött dereka csak darázs, és hát így a nagy hírlapok címlapjára is… Hát… Kész nagy sztori ez is… Zűrös…
ANYÓS Aha! Szóval még a szemöldökeit is kihúzatta!
FELESÉG (a Töritanár fele) Te milyen magatartást szándékszol mutatni ebben az új helyzetben?
TÖRITANÁR …a rózsaszínű Párduc…
FELESÉG …Mer’ mi az Isten nyila van közted és a rózsaszínű Párduc között, ha? Ki ő, hogy ilyen nagy hatással lehet rád és a mi életünkre?… Minek kellett te ebbe a házba őt akkor beengedd?… Nem volt elég az iskola udvarán tereferélgetni vele?
TÖRITANÁR …a rózsaszínű Párduc…
ANYÓS Hagyd, lányom. Nem látod, hogy teljesen el van kábulva tőle?!…
FELESÉG Tudd meg, hogy nagyon különös jelentőségűvé nőtt ki ez az állítólag csak egyszer történt találkozás. Én már nem gyanúsan nézek rád, hanem…
ANYÓS Te lányom mégis mit gondolsz, mér’ adta oda a doktornak a saját lányát? – Csakis ajazéjért, hogy ezután mindenféle gond nélkül béjhozhassa ide közibénk a doktor urat is, igen, igen, őt magát, ide, ebbe a jó meleg házba, és ne ő, az ő nagy történészi elméjével kelljen az őrültek házába menjen… Ugye… Mer’ nem vhóut elég nekünk egy őrült a házba, egy, nem kettő, mer’ most akkóu’ magát az őrültek legnagyobb főnökét is be kellett ide bocsássuk…
FELESÉG Hagyd már, anyám! Ne idegesítsd megint!
ANYÓS De idegesítem! Mer’ elegem lett már ebből is! Mi az hogy már idegeskedni sem szabad ebben a házban? Hát hova jutottunk? Előbb-utóbb minden játszmát végig kell már játszani…
FELESÉG Hagyd most, anyám…
ANYÓS Nem hagyok semmit! Te hagyj engem!
CSAJSZI (nagyon erőteljesen odaáll az össze-vissza hadonászó és káráló Anyós elé, és két kezét a vállaira téve vissza is löki) Nagyi, most az egyszer szépen befogod a szádat, és elhallgatsz! (nagy a hatása, az Anyós hirtelen nem is tud reagálni, vagy mást tenni, mint a Csajszi parancsolatát szó szerint végrehajtani)
ANYÓS (aki Zwack unikumát dugesz-zsebéből elővette, és inni is akart volna abból, nagy izgalmában elejti az üveget, de tulajdonképpen ő maga szánt szándékkal is a földhöz vágja, majd elfordul és reszketni kezd)
FELESÉG (az Anyóst kéznél fogva vonszolja kifele) Gyere már, anyám…
ANYÓS (indul) Na majd megmutatom én ennek a Szent Istvánnak!!! (a Feleség által vonszoltatva el)
TÖRITANÁR Lányom, főzz nekem most, kérlek, egy jó erős kamilla-teát! Kihűlt már a régi…
CSAJSZI Mér’, mit akarsz csinálni?
TÖRITANÁR Meginni!
CSAJSZI Jól van, ’pukám, megyek is, már főzöm is az újabb kamilla-teát… (el)
TÖRITANÁR (vésztjóslón indul el a Srác fele) Na most akkor csak mi maradtunk, kettesben!!!… rózsaszínű Párduc…
SRÁC …miféle… rózsaszínű Párduc???!!!…
TÖRITANÁR (kitör) Te gazember!… Te okirathamisító!… Te aláírás-hamisító!… Te szörnyeteg! (ráront)
SRÁC (hogy csakazértis rátegyen még egy jó nagy lapáttal) Mmmnnnaaa…
CSAJSZI (be, békítőleg) ’Pukám, ne bántsd, nem érdemli ő meg még a közönyös megvetésed sem.
TÖRITANÁR (a Srácra tör)
SRÁC Segítség! Megint megőrült! Segítség!
TÖRITANÁR Ügyelj, mer’ megöllek, te hitvány féreg!!!
SRÁC A latin-óráknak már rég vége. És eddig még senki sem szólt hozzám: latinul. Dementia! (el)
CSAJSZI ’Pukám, kedves kis drága apukám, csendesedj csak, nyugodj már meg… Nem tudja, hogy mit cselekszik…
(csöngetnek a bejárati ajtón)
TÖRITANÁR Menj csak, lányom, nézd csak meg, ki lehet az…
CSAJSZI Igen, apukám, máris megyek. (el)
TÖRITANÁR (összegörnyed) Szent Istenem! Megfájdult a fejem!
CSAJSZI (be) Két feketébe öltözött fekete keretszemüveges, bőrszivarozó, kalapos úriember csöngetett az ajtónál. Mindkét kezük zsebre vágva, magas gallérjuk álluk fedi. Ballon-kabátba vannak. Túl gyanúsnak tűntek nekem, nem is engedtem be őket, cseléd állja útjukat. Azt mondják, téged keresnek, személyesen. Aktatáska van náluk.
TÖRITANÁR Talán az akadémia jött el értem? Vagy a kiadóm lenne az?… Megyek, lássam, mit akarnak tőlem épp ilyenkor ezek a jómadarak… (el)
DOKTOR (titokban belopódzkodik, elkapja a Csajszit) Sssssssssszia, sssssssssszerelmem!
CSAJSZI (ijedten fordul meg) Hát te? Hogyhogy?
DOKTOR A hátsó ajtón: titokba. Nagyon szereti ám cseléded a Zwackot, unikumba!!!… De… Úgy tűnik nekem, túl korán jöttem?!…
CSAJSZI Nem, dehogyis, éppen jókor…
DOKTOR De hát akkor… mi történt?
CSAJSZI Sokminden. Előre nem látott… Apám otthagyja az iskolát. Felmond. Ma rettenetes jelenetet rendeztek a saját diákjai. Apám rájött, hogy a diákok mindenről tudtak. Szándékosan kihülyézték, mikor a töriórán Szent Istvánhoz ért…
DOKTOR Aha!
CSAJSZI Utána meg itthon. Újabb csapás! Nagyi és anyám visszatértek a régi, jól megszokott kerékvágásukba. S mintha viselkedésük színvonala két évvel ezelőtt nem is lett volna már megfelelő, most újabban csakazértis még jól rátettek két lapáttal, hadd legyen szenvedés az a szenvedés, ha már…
DOKTOR Igen, gondolni lehetett volna már erre is…
CSAJSZI Ez még mind csak semmiség ahhoz képest, hogy megtudta, a tesóm, Dzsigu, apám féléves kezeltetése alatt aláírását hamisítva horribilis kölcsönt vett fel a…
DOKTOR És a professzor úr milyen magatartást mutatott ebben az új, megváltozott helyzetben?
CSAJSZI Semmi különöst. Ugyanazt a nyamvadt, semmitmondó flegmáját mutatta…
DOKTOR Kívül… De lehet, hogy belül…
TÖRITANÁR (be) Doktor úr, hát Isten hozta, újra! Foglalj helyet, kérlek!
DOKTOR Köszönöm… (kínosan) Őszintén sajnálom. Mindent tudok. A lányod mindent elmondott nekem.
TÖRITANÁR Kivéve a legfrissebb hírt: a kiadómnak nem kell már „A Világ Történelme”-m…
CSAJSZI Micsoda? Amin egy fél életen át gürcöltél, s most, mire kész lett… csak úgy, visszadobja?
TÖRITANÁR Igaza lehet. Valószínűleg most olvashatta el a Hírlapot. Meg kell őt is érteni: nem mocskolhatja be magát az én nevemmel…
DOKTOR Miféle Hírlapról beszélsz, apuka?
TÖRITANÁR Hát erről, ni! (a Doktor elé vágja, aki olvasni kezdi)
CSAJSZI ’Pukám, teljesen kihűlt már a teád!…
TÖRITANÁR Ha lennél olyan szíves, hogy újra felmelegítsd…
CSAJSZI Igen, apuka. Valóban. Már megyek is. (a Töritanár teáscsészéjével el)
DOKTOR (idegesen elhajítja magától az újságot) Ekkora mocsokságot! Folyékony hazugság! Bűzös trágyalé!
TÖRITANÁR De hát mit csodálkozol úgy? Ez a valóság. Ez is egy valóság. Én, aki ki akartam szabadulni a társadalom berkeiből, az pedig jól kupán vágott… Most hát jól visszakaptam, mit csodálkozol?!… A természet igen nagyon ügyel ám a saját egyensúlyára… Ha a mérleg serpenyője egyik oldalán emelkedik, akkor a másikán szükségszerűen ereszkedik…
DOKTOR A társadalomnak ehhez itt most semmi köze. A társadalom boldog lehet, hogy te a köreiben tartózkodsz. Ez a mocsokság csakis egyetlen, igencsak érdekelt személy műve lehet…
TÖRITANÁR Egyedül maradtam ezen a világon. És ráadásul egészségesen! Nincs nekem semmim. Se családom, se iskolám, se semmim. Mégcsak hivatásom sincs már! Tulajdonképpen nincs már identitásom se. Már nem lehet tudni pontosan azt sem, hogy ki vagyok… Én magam sem tudom egészen pontosan megmondani, hogy ki is lennék…
DOKTOR Idővel szép lassan majd ez is elmúlik. Egy kis semmiség… Na! Holnap jön velem a lányod. Örökre. Velem fog lakni.
TÖRITANÁR Nnna! Hát… Tiszta szívből gratulálok. Őszintén… Megérdemled.
DOKTOR Köszönöm.
TÖRITANÁR Amilyen jó szakorvos vagy… Én lelkiismeretfurdalás nélkül adom hozzád a lányomat… Elég sok nyomorúság fogja érni ebben az életben, miért ne kívánjak hát már most, startból boldogságot nektek?… Most azonban indulnom kell… Nagy utazás előtt állok…
DOKTOR (furcsán, de egyre figyelmesebben fürkészi) Miféle nagy utazás…?
TÖRITANÁR Hát a nagy óceániai felfedező-utazás…!!! Annyi mindent felfedeztek már! És annyi mindent nem! Sokmindent fel fognak még fedezni! A boldogságot, azonban, látod… na ezt az egyet… senki sem. A boldogságot! Mert mit ér az élet, bölcső és koporsó, eme két végpont közé zárva, ha már csöppnyi boldogság sincs sehol?!… Hát ezért áldoztam fel magam! Teljes életem!… Hogy szembeokádjanak és kiröhögjenek!… Már a saját gyerekeim is!
DOKTOR De a lányod és én is azért még…
TÖRITANÁR (nem figyel rá) A tanítványaim, a diákjaim! A kollégák! A történész-közeg, a társadalom, az iskola és a családom, a hivatásom… Pedig mennyit küzdöttem… Boldogság… Üdlak… Egy jobb világban remélvén, igen, remélvén, Üdlakomban, melynek egykoron majd méltó alapjai lesznek, szív-lélek szerint,… El kéne lopni az úr Istentől a boldogságot is.
DOKTOR A tüzet egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült…
TÖRITANÁR Vagy annak töredékét… legalább egy csöpp kis időre…
DOKTOR Éden?… Paradicsom?… Mennyország?…
TÖRITANÁR Földi pokol ez az élet, küzdés és szenvedés,… Ahogy egykoron a zsidók Mózes vezetésével 40 év pusztai vándorlás után az Ígéret földjére léphettek…
DOKTOR Nem ők, csak az utódok…
TÖRITANÁR Ja, igen, vagy úgy… Az exodus… A kivándorlás… Nyugat… A bécsi szelet… A bécsi munkavállalás… (kis szünet, majd) Nem látod, hogy hirtelen hogy megvénültem? Ócska vagyok, egy rozsdás nyamvadék… Ez az élet így már nem folytatható. Új életet kell kezdeni! Új emberekkel!… Már költészet sincs ebben a világban! Csak az agyonidézett klasszikusok, az örökérvényűk… Minden csak rothadás… Bűzlő trágyalé, mely a külvárosi csatornákon fortyogva igyekszik szürcsölődni, s kissé odébb oda folyni vissza, ahonnan egy várossal lennebb tiszta vizet merítnek majd belőle, ehhh… De itt bent… Itt fenn… A fejekben… Tudod, épp a napokban mondtam a diákjaimnak… történelem-órámon, félbeszakítva még saját magamat is… Mondom ezeknek a nebulóknak: „Fiúk! Ne feledjétek! Tetves hajatok alatt egy fejetek is leendene ám… Egy, nem kettő! S alatta egy szív is dobogna ám! A tietek! És ezzel bármit elérhettek az életben! Bármit! Ne feledjétek, hogy a Nap sugarai melegítik fel a földet… És fényt is adnak: világot… Ti is így fényljetek és nyújtsátok világosság’tok a világ haláli nagy zagy-fagyának…” És míg ilyetén módon próbáltam lelkemből valamit beléjük olvasztani, tudod te mit csináltak ezek a szamarak?… Sportfogadásokat számítgáltak, hallod? – Sportfogadásokat számítgáltak!!! – És pad alatt fogdosták egymás merészebb testrészeit,… És pornográf képeken gyönyörködtették kiguvadt szemeiket… Mer’ ez a jelenlegi oktatási rendszer… Én a napfényről beszélek nekik, ők meg közben a trágyalében mártózva kukacoskodnak, mint valami ganajtúró bogár-fííírgek…
DOKTOR Az ember félig szarból van. Húsból, csontból, és szarból! Egy egész életen át csak szar jön ki belőle…
TÖRITANÁR De a másik fele, az égi, az angyali… az isteni…
DOKTOR (maga elé motyogva) Az megmarad a szerelemben… A gyerekekben…
TÖRITANÁR A történelem!!!… A história… Mer’ aki nem ismeri múltját, az olyan, mint egy gyökértelen fa: alapok nélküli viskó, melyet az első vihar elsöpör… De a jelen, mely a fa törzsöke leendene, no meg a terebélyes korona, a magas ég fele törő, a jövő… De úgy tűnik nekem… Túlságosan is fárasztalak?!…
DOKTOR Nem, nem, dehogyis…
TÖRITANÁR Végülis mit ér számomra ez a világ, ami körülöttem van? Mi ez a világ hát, ami engemet így körülvesz? Hogy néz rám, kinek tart engem ez a világ? – Legyen egészséges, rosszat nem kívánhatok senkinek! Legyen egészséges, mígnem a saját szarába bele nem fullad!… De nélkülem… Mer’… Én viszont most indulnék… Indulok… Egyetlen hely, ahol én valaha is boldog lehettem… Üdlak. Na oda… Megyek. (összerogyik) Szent… Istenem!!! Megfájdult a fejem. Ó! Ó! Ó! Mivé lettem!!!
DOKTOR Ha megengedi, professzor úr, máris hívnék egy taxit… Most vacsora után nem mentővel jöttem… (el)
TÖRITANÁR (feltápászkodik) Nekem, taxit? Elnézést, pajtikám!!! Én az intercity hálókocsijában utazok!!! Bécsen túlra… még az Óperenciás tengeren is túlra, hol a kurtafarkú malac túrna… Ó… Én… A tédzséwével, a júrósztárral, ó, barátocskám!!!!! A célpont – a végállomás: Ű… ELL, azaz Üd… – Lak. (vonatként lépeget, mint a gyerekek, egyre gyorsabban és hevesebben, de még egyhelyben melegítve) Üd-lak, üd-lak, üd-lak, hu-húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, hu-húúúúúúúúúúúúúúúúúúúú… sikátáká, sikátáká… (gőzmozdonyt utánozva) töfff-töfff-töfff-töfff… (ahogy nagyon lassan elindul, integet a Doktornak, vagy önmagának, vagy a nézőknek, és eltorzult hangon, mint a hangosbemondó) „Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! Üdlak következik!” (csoszog, töffög, egyre gyorsulva és egyre nagyobb élvezettel belemerülve) Üd-lak-lak-lak, Üd-lak-lak-lak, Üd-lak-lak-lak… Hu-húúúúúúúúúúúúúúúú… (nagyon lassan elindul kifele)
Függöny
Finálé
Midőn az elázott kutya a színház sikátorában falhoz dörgölődzve vinnyog-morog…
(Halász Péter után, szabadon…)
Van új magyar dráma? – Van új magyar dráma! Annak Örkény István-pályázat, hogy megírhassák. Annak Székely János-pályázat, hogy határon túl is megsírhassák. Annak DESZKÁja és tésztája, hogy találkozhasson a színházzal. Annak Katona József-pályázat, hogy a színház meg is bírhassa. S színház? – Van az minden megyeszékhelyen. Pesten? Egy volt ajrópi s egy nemzeti, meg a többi. Oszt’ meg van a Színház nem mindig új magyar drámamelléklete, hogy nyomtatásban is megjelenhessen. De van a Színikritikusok Díja is, hogy szavazni is lehessen rá. Húsz kritikus által, mely évadonként majd’ száz előadásból válogathat. Harminc éve már. Van árva jelölés, ezt nem kell komolynak venni, van több mint ötpontos jelölés, ez már veszélyes, és van a DIJ, ami a csúcs. Van POSZT és van koszt. Néha Ajróp is oszt’… No meg egy tucat I. osztályú rendező, értsd: kritikus-díjas, de ők csak klasszikusokkal mernek kikezdeni. Íme hát a magyar színház, mely keblére emeli, tejet adó emlőjéhez, drága kis csecsemőjét! No de a Bánk bán, a Csongor és Tünde, s Az ember tragédiája… Az csak az érettségiző diákok ínyence. Színházban csak kín s szenvedés… Külföld? – Hungaricum lett hát a magyar operett, ki ne ismerné Kálmán Imre immár oly igen méltón és méltán elhíresült-klasszikussá vált Csárdáskirálynőjét, vagy Molnár Ferenc pièce bien faite-it? Ah, hah, ha – na ja, aha – jaj, jaj – hahaha… És mégis, és mégis… Aki e rendszeren kívül van: halott. Randizhat a sarkon, ott! – Aki e rendszeren belül van, az meg – – – (kokott!) Ho-ho-hó…