Történelem, fikcióba és krimibe csomagolva
Kondor Vilmosról már nagyon sokan írtak elismerően, 2008-as első regénye óta a hard-boiled magyarországi megteremtőjeként tekintenek rá. A hat kötetből álló Bűnös Budapest ciklus után, melyet a főszereplő, Gordon Zsigmond személye és a történelmi kor, melyben a cselekmények játszódnak – az első világháborútól az 1956-os forradalomig – köt össze, a szerző újabb nagyszabású tervbe fogott, aminek első eredménye A másik szárnysegéd című kalandregény. Alapjában véve Kondor krimiket írt, de – Magyarországon egyedülállóként – ezeket vegyítette egy olyan történelmileg hiteles korrajzzal, amitől művei történelmi regények is lettek, egyfajta hibrid műfajt teremtve.
Kissé eltávolodott a keményvonalas krimi műfajától, ugyanis legújabb könyvében a kalandé a főszerep, de a valós történelmi eseményekre, személyekre, tényekre ebben a regényében is nagy hangsúlyt fektet. Azzal együtt, hogy tudjuk: a kormányzó másik szárnysegédje, Werheimer Miklós kitalált figura, ennélfogva a személyéhez köthető minden cselekmény fikció, azonban maga a kor, amelyről a valóságban egyébként viszonylag zavaros információink vannak – a cselekmény 1944 októberében kezdődik, mikor Horthy ki szeretett volna lépni a háborúból –, és amelybe beleágyazódik Wertheimer története, hiteles korrajzként olvasható.
Nagyon ritkán fordul elő szerzővel, hogy elismerik a kritikusok és nagy sikert arat az olvasók körében. Jelen esetben az olvasói siker töretlen, és úgy néz ki, egyes kritikusok is elismerik Kondor erényeit. Külföldön, elsősorban Skandináviában, a krimik reneszánszukat élik, olyannyira sikeresek, hogy beférkőztek az egyetemi oktatásba. Egy olyan jelenség, ami széles olvasóközönséget mozgatott meg, egyszer csak elkezdte érdekelni az elit irodalmat – ha van ilyen egyáltalán. Hasonló jelenség figyelhető meg magyar nyelvterületen Kondor esetében is: néhány felsőoktatási intézményben bekerült az egyetemi tananyagba, és irodalommal foglalkozó kutatók próbálják kideríteni, kit rejt a Kondor Vilmos álnév.
Ezt a kettősséget – a populáris és magas irodalom közöttiséget – nem csupán a kritikusok megosztott tábora jelzi. A szóismétlések, a nem azonos igemódban befejezett mondatok, a regényeiben gyakran előforduló szerkesztési hibák és sok más negatívuma mellett, pozitívumként hozható föl, hogy gördülékenyen vezeti a cselekményt, jó érzékkel keveri a megtörtént eseményeket a fikcióval, a történelmi tények és az elképzelt világ határmezsgyéjén egyensúlyozva, fenntartva ezzel annak a lehetőségét, hogy akár így is történhetett volna. Az álarc mögé rejtőzésnek pedig számos posztmodern szépirodalmi példája van: Weöres Sándor, Sántha Attila vagy éppen Parti Nagy Lajos – ez is valamelyest párhuzamot mutat az elit kultúrával, bár lehet, Kondor esetében inkább arról van szó, hogy ismeretlen szerző lépett fel Magyarországon újító szándékkal, és tartott attól, hogy kudarcba fullad. Írásai humorral átszőttek, regényeiben egyaránt megtalálható a jellem-, a helyzet- és a nyelvi komikum. A másik szárnysegéd első rész hatodik fejezetében olvasható: „megjelent egy borzas fejű nő, valahol a nyugdíj és az első komolyabb szélütés között”.
Általában Kondor cselekményvezetése lineáris, A másik szárnysegéd első részének első fejezete azonban azzal kezdődik, hogy Wertheimernek Horthy előtt kell elszámolnia azzal, hogy hová tűnt el a kormányzó fia, de azt, hogy mi történt az akció során, csak a következő fejezetekből tudjuk meg, tehát időben ugrál az elbeszélő. A kalandregény narrátora egyes szám első személyű, Wertheimer Miklós. Kivételt három rövid fejezet képez, ezekben külső narrátort használ a szerző; ekkor rendszerint a németek vagy a nyilasok szervezkedéséről tudunk meg a cselekmény szempontjából lényeges információkat. Ebből a szempontból a Bűnös Budapest című krimije sikerült a legjobban, ebben az esetben ugyanis két elbeszélőt hozott létre, a főszereplő Gordon Zsigmondot és egy nyugdíjas nyomozót, Nemes Sándort, mesterien vezeti a cselekményt, a végén pedig a két narrátor találkozik, egybeolvad. Ez az eljárás is jól mutatja, hogy a szerző néha használ olyan eljárásokat, amelyek intellektuális olvasót igényelnek.
A korábban említett kettősséget valamelyest jelzi A másik szárnysegéd elé írt két mottó, egyik Mikszáth Kálmántól, a másik Sztevanovity Dusántól. Utóbbit dalszövegíróként tartják számon, így jut el a széles rétegekhez. A Mikszáth-idézet azért is fontos, mert felhívja a figyelmet arra, hogy a regény nem történelemkönyv: A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi. Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, aminthogy költött is. Egyes kritikákban túlbecsülték regényeinek történelmi hűségét, talán ez késztette a szerzőt erre a mottóra és arra a napjainkban szokatlan tettre – amiről a 19. század első felének románjai juthatnak eszünkbe, ugyanis ők alkalmazták ezt –, hogy utószót írjon regényéhez. Az utószóban, a mottót kiegészítve, ismét utal arra, hogy regénye alapjában véve fikció még akkor is, ha történelmi tényeken alapul, valamint nagy vonalakban leírja, hogy a történet egészére vonatkozóan mely adatok számítanak hitelesnek, illetve milyen forrásokat használt.
A kalandregény egyik legnagyobb negatívuma, hogy a rövid fejezetek végén az író megpróbál élni a szappanoperákból is jól ismert módszerrel, az erőltetett csattanókkal, az olvasó érdeklődésének indokolatlan felkeltésével annak érdekében, hogy az ember ne tegye le a regényt. Ez a jelenség eleinte akár szimpatikus is lehet, ha jól kivitelezett, de mikor görcsös erőltetésbe fordul át, inkább idegesítő, hiszen a regény e nélkül is olvasmányos. Az olvasó az említett szerzői fogás nélkül is hamar a több mint négyszáz oldal végére ér. Az Agave kiadó gondozásában megjelent regény puha kötésű, a papír minősége másodlagos, a borítón egy hatalmas katona képét láthatjuk deréktól fölfelé, arca és teste sötétségbe borult, a mellkasán egy fekete autó látható szemből. Az alak Wertheimer hadnagy; fikcionalitását a vonások nélküli arc is érzékelteti, a jármű pedig egyszerre előrevetíti a menekülést, valamint Miklós autók iránt érzett szenvedélyét.
A másik szárnysegéd talán legnagyobb erénye, hogy arra sarkallja olvasóját, nézzen utána a történelmi háttérnek, tényeknek, személyiségeknek. Ha minimálisan is bővül az olvasó tárgyi tudása a Horthy-korszak ezen periódusáról, a Szent Korona körüli mizériáról, akkor a regény máris elérte célját.