Tiszta beszéd – Kievickélni az izék és hogyishívjákok közül
Akár természetesnek is mondhatjuk a szinte naponta megjelenő műszaki újdonságok közepette, hogy nehéz tartani a lépést: nem csupán a magasban szárnyaló technikai szint miatt, de nyelvileg is. Mennyivel könnyebb egy hosszú, latinba kevert angolos kifejezés helyett egyszerűen azt mondanunk, hogy izé vagy az a hogyishívják, különösen, ha nem is értjük, az újdonságnak életünk milyen szeletében vehetnénk hasznát. Így értük el a szó szoros értelmében észrevétlenül, hogy elsősorban baráti cseverészéseink során nem tudunk kikeveredni az izék és a hogyishívjákok közül.
A baj nem is akkor van, ha barátainkkal magyarázgatjuk egymásnak, amit egyikünk sem ért, hanem ha a kamaszkor felé igyekvő gyermek kérdez rá valami izére, s akkor kezdődik a hümmögés, a krákogás és végül a kijelentés, hogy épp most nem jut eszünkbe annak a hogyishívjáknak a neve. Ezután pedig újabb réteg ülepszik szellemi rosszérzésünkre: egy izéről nem tudtuk felvilágosítani a csemeténket, s a belénk vetett bizalma egy fokkal biztosan megint csökkent. Mert hátha az ő barátjának a szülei tudtak válaszolni, s akkor mit gondol majd? Pedig van egy nagyon jó ellenszer: kertelés nélkül bevallani, hogy nem tudjuk, majd pedig együtt utánanézni. Erre jók a lexikonok és enciklopédiák, illetve azoknak, akik – sajnos – egyre kevésbé becsülik a nyomtatott tudáshordozókat, a világháló kereső programjai. Így aztán a közös felfedezés és megismerés még ráadásörömet is szerez: a szóban forgó fogalom megértése mellett nő a gyerek bizalma a szülőben, mivel ismételten bebizonyosodott, a szülő olyan esetben is tud segíteni, ami elsőre kilátástalannak tűnt.
Az említett nevelési szempont mellett a nyelvhasználati szempont sem mellékes, hisz különösen a többnyelvű közegekben sokkal nagyobb „veszély” fenyegeti az anyanyelvet, mint ahol mindenki ugyanazt az egy nyelvet beszéli. Ha bárki is kételkedne ebben a kijelentésben, gondoljon csak arra, miért is nevezik minden köröttünk lévő nyelvben a legközelebb állót anyanyelvnek. Na, ugye! Ahogy a szülőanya sem „váltható le” ilyen-olyan indokokkal, az anyanyelv felhígítása sem az igazán járható út: aminek megvan a világos, érthető anyanyelvi megfelelője, ajánlatos azt használni. S ha gyermekünk esetleg húzódozik tőle, mert az angolos vagy más nyelvvel kevert változat sokkal menőbb, hogy ne mondjam, trendibb, a legjobb érv a tiszta, világos nyelvhasználatra az, hogy gondoljon arra, neki lesz a feladata majd megtanítani beszélni a saját gyerekét. És mit gondol, milyen véleménye lesz a majdani gyereknek a még jóformán beszélni sem tudó szülőjéről?
Röviden tehát: megéri utánanézni azoknak a fogalmaknak, amelyeket nem értünk, hogy beszédes kedvünk közben ne tömjük mások fejét tele izékkel és hogyishívjákokkal!
(Megjelent a Várad 2022/1. számában)