Szerdán teremté

látod ma is úgy
viselkedsz mintha
szerda volna, húgy
a padlón minta

pepita, sakktábla hol
nincsen király
bevakol
az ablakhiány

mert nincs elég
fény bármerre lépni
van egy szék
és súrlópor némi

s e vaksötétben
a ló alá dől
a királyi szemérem
hajlik az öl

szem nyílik vérmes
sóhajt a királynő
szoknyája véres
de senki se lő

megvívták ők
háborúik rendre
hajók és repülők
mosórongy csendje

a bábok csak bábok
a békét megkötötték
lépteik vaskosak
tekintetük égkék

(…)

szerdán teremté a növényzetet
és látá vala hogy jó
csóré tomporra szőrzetet
kérgek és füvek és bogyó

(…)

és szerdán teremté a szerdát
és nem hallá vala
hogy a teremtés moraját
ellepte perceknek hada

számon kér ki számol
emberi hiba
így derülünk hogy távol
már távol Hirosima

mi már tudjuk a számokon
pusztulás lakoz
ki venné zokon
ha fal fordul falhoz?

(…)

kimondtad a szerdát
miképpen mi: Auschwitz
betömtük szemünk szánk
miként te magad (sic!)

szétfolynak perceink
nyelvedből fakasztva
nyárra ősz megint
szakaszról szakaszra

s lélegzünk tovább
mint müzli a tejben
egyre puhább
laktóz-szeretetben