Szembesülés a képmással
„ó, te aki megbűvöltél,
ó, te, aki megrontottál,
ó, te, aki megkötöztél,
ó, te, aki földre dobtál!”
(sumér-akkád agyagtáblára rótt varázs)
Lejárt a gyors, a sors jegye;
iszonyatos a kór(!) – kegy-e,
ha nem is valcerkönnyedén,
öt év érdes kásahegyén
átrágtam újfent magam, és
agyamban élesebb a kés,
mely vág és zúz, de nyeseget
főleg – valóság-esetek
tálalva nyersen, kocsonyás
aszpikban kövérke tudás
(nem képzelgések, nem csaló
vágyak: nővérkébe való
harmatos hőmérő, egész
hölgyhalmon áthatolni kész).
Miként ha megpiszkáltatik
a bujaság: nem alhatik
az ifjúságom (trükk-e, vagy
tartalék DNS-anyag?) –
kudarcok árnya hűlt penész,
zaklatottságom pihenés;
ha katasztrófa térít el,
értelmem titkon ráfigyel,
hódítóerőm ár-sebes,
nyilam (még teli a tegez)
az égi magasságba lő –
talán csak trükk? vagy vér s velő.
2009. június 21.