2015. január 3 | Nagy Márta Júlia | Irodalom

Soha nem ő kell

Háromnegyed óránk van az esőig,
Ez meg a Koronázótér.
Nem így hívják valójában,
De ha tudnád! Itt szentelték fel
A legnagyobb királyt, lángoló haja
Volt a koronája. Sosem beszélt
És sohasem mosolygott.
Aztán letűnt a korral, ma biztos
Szolgálólány – manzárdszobákból
Les a Pireneusok felé, a pincében
Tyúkot, libát kopaszt. Sic transit,
De erről többet ne beszéljünk, már nekem fáj.
A téren esőfolyam hömpölyög,
Térdig tocsogunk az áradásban.
Csókolóztál már zuhogó esőben?
A 973-ast jobban várom, mint azt…
Soha nem ő kell – suttogtam ma reggel,
Mialatt elrobogott az ablakom alatt a villamos,
Pont, mint a városban, ahol elvettek volna,
Én meg sokadjára álmodtam azt, hogy elhagynak.