Shams: Tűz lesz menedékük
Jegyzet
A történet keretéül I. Szelim szultán egyiptomi hadjárata szolgál, amelynek fő mozgatórugója az egyiptomi – mameluk – uralkodók perzsákkal való szövetkezése volt.
A helyszín Szíria. A térség a Burji mamelukok fennhatósága alatt állt, azonban a szultán felé húzott. 1516. augusztus 24-én az oszmán és mameluk sereg megütközött a Dabiq mezőn (Aleppótól északkeletre található tájegység). Az eredetileg mameluk oldalon felsorakozó szíriai hadvezérek átpártoltak a törökökhöz. A mamelukok elveszítették a csatát, szultánjukat, Al-Ghawrit megölték.
I. Szelim tovább menetelt Kairó felé. A főváros melletti Ridaniyeh-ben (vagy Ridaniya) döntő összecsapásra került sor 1517. január 24-én. A mamelukok itt is vereséget szenvedtek. Az oszmán had ellenállás nélkül vonult be Kairóba. A janicsárok feldúlták a várost. A mamelukok új szultánja – Túman – ellentámadást intézett és jelentős veszteséget okozott a török hadseregnek, ám a törökök éjfélkor visszatértek. Túmannak és katonáinak menekülnie kellett. A regényben szereplő jósnő – fiktív személy éppúgy, mint a többi szereplőm – próféciája beteljesült. Szelim szultán elfogatta Túmant, végighurcoltatta a városon, végül felakasztatta a Zuhajla-kapura.
Első
– Allah hatalmas! Allah hatalmas! – ébresztette a hajnali adzán1 a szunnyadó Aleppót a Magasságos Isten színe előtti leborulásra.
Az ég pírja lassan csorgott az ocsúdó városra és falainak büszke kőgerincére, megostromolta az ősi erődöt a medina2 felett, utolsó cseppjei a várbörtön alsó celláinak rácsait fürdették.
– Allah Hatalmas! Allah Hatalmas! Gyertek és fohászkodjatok a Kegyelmes és Mindenható Allahhoz! – kúszott fel a csapongó dallam a tömlöclakó zúzos lábszárain és ziháló mellkasán: kerek arccsontját megkerülvén tolakodott a konokul összeszorított szemhéjak közé.
A mameluk testőrség egykori tisztje – Lahab Ibn Rafi Abu Siraj Al-Wadud – nehezen eresztette szülőhazájába repítő álmát. A piramisok tövében őrizte édesatyja – Szegény Rafi – három tevéjét. Feje fölött pörgetvén botját sózott a núbiai formázatú tolvaj derekára. Diadalmas kiáltását összekeverte a szél a szír imára hívó kántálással. A homok lehűlt a talpa alatt. A háta mögött a falak pokolvaras3 penészfoltokat verejtékeztek.
Lahab Mekka felé fordulva szólott a Magasságos és Kegyelmes Allahhoz. Fohászkodott, hogy a hazug Hilal által ellene koholt vád hamisnak bizonyuljon. Fohászkodott, hogy a bej fia megkapja méltó jutalmát e világon és a túlvilágon is.
– Állj fel, te féreg! – „köszöntötte” Korhely Badr a „bej fogadójának díszvendégét”. – Khai’r bey4 vár reád!
Lahab feltápászkodott. A gyűlölet sírgödörré ásta beesett fekete szemeit. Nem törődött a háta mögötti két másik strázsával. Megragadta Korhely Badr torkát, hogy a huszadik unokatestvérének a szuszát is kiszorongassa belőle:
– Reád pedig a Pokol tüze!
Korhely Badr – eddig barna – pofázmánya kékbe öltözött, a halálfélelem két labdacsával dülledt Lahabra. A rab az övén csüngő kard után kapott, ám a katonák ökle az ütlegek záporával „jutalmazta”.
A mameluk térdei megbicsaklottak. Állcsúcsa – zuhantában – csattanva találkozott Korhely Badr vádlijával. Lahab a fogát köpte. A bordakosarába költözött sajgás nem engedte felkászálódni. Az egyik pribék fellódította a gallérjánál fogva. Lahabból ocsmány szitkok gurguláztak a fiatalemberre, aki a homlokához vágott valamit: elhallgattatta.
A vödör vízzel loccsanó röhögés és éles nyerítés térítette észhez a kábult Lahabot. A lovak patái és Khai’r bey – a kormányzó – cipői delejezték. Az idős férfi kényszerítette, hogy felpillantson:
– Lahab, fiam…
A bey egyszerű fehér ruhát és egy fekete beduin kaftánt viselt. Példát véve Mohamed Prófétáról – Béke Legyen Vele – szerényen öltözködött, étkezett és élt.
Lahab térdre vetette magát legmélyebb tisztelete jeléül. Khai’r intett, hogy álljon nyomban talpra. Önmagát fedezte fel e remek harcosban: mind a ketten mameluk származással büszkélkedhettek.
– Allah Kegyelmes. Mi emberek Őt követjük. Ám azt is tudjuk, ha nem metsszük el az ellen torkát, a mi vérünk öntözi a homokot. Kész vagy ismét engem szolgálni?
– Hűségemet és életemet bírod!
– Örömmel tölt el visszatérésed, ám egyben rút árulás keseríti a szívemet. Mameluk csapatunk közül valók azok, kik fellázadtak… a Fényes Porta5 ellen. Csak az alkalmat várják, hogy a mi Padisahunkat kardélre hányják. A feladatod felkutatni és megbüntetni őket – Khai’r bey feleslegesnek tartotta újfent elbeszélni azon igaz pletykákat, miszerint I. Szelim és serege közeledik, akárcsak a kairói zsarnok Al-Ghawri szultán bukását.
Lahab ugyan érzett némi ellenkezést, ám élni akarása felülkerekedett mindenen.
*
A húsos nyársak fűszeres illatukkal csábították a népeket.
– Shish kebab a gyomrok vágya, Abdalhoz gyertek már ma! – az étekmester hajlongva szolgálta ki a vevőket.
Ravasz mosolyával az arany illúzióját mázolta az ezüstpénzekre.
A mamelukok fennhatósága alatt a szíriai egyre csak szegényedett. Abdal pedig úgy csökkentette az árakat, mintha a fogát húznák.
Kateeb – a fegyverkészítő nyolcesztendős kisinasa – cingár lévén könnyedén cikázott a tömegben. A festett standhoz lapult. Hatalmas fekete szemeivel falta az összes húst és az árust:
– Abdal bácsi!
– Éhenkórász! Ha nincsen pénzed, nem eszel!
Kateeb mintha meg sem hallotta volna. Abdal orcája gutaütéses verességbe lobbant. Tenyerét a fiúra emelte:
– Takarodj, átkozott fattyú!
A csuklóját vasmarok csavarta ki. Megrökönyödve tátogott a mameluk parancsnokra. Az sötét salvárt, vörös selyemövet, kék kaftánt és szürke turbánt viselt. Lahab – gúnynevén Szegényfia – egy hete még a ló farkához kötve vonszoltatott be a várba.
– Megtagadod az ételt a szűkölködőktől?! Allah mindent lát! A tűz lesz menedéked, gazember!
– Én… meg akartam vigasztalni a fiút… – hebegte.
– Akkor meg is eteted! Itt és most!
Abdal túlbuzgón tolta a pocakját a rostélyok felé. Még kövérebb verejtékcseppeket hizlalt a homlokán, mint eleddig. A legtermetesebb húsokat halmozta a legszélesebb lapos kenyérbe.
– Vedd, fiam!
Kateeb rögtön csámcsogni kezdett.
– Égesse a tenyeredet, kapzsi patkány! – Lahab megvetően vágta a kereskedőhöz az ezüstérmét.
– Köszönöm, Lahab bácsi!
– A jó muszlim, aki segít a szegényeken. Abdal rossz muszlim. A sejtánok fogják sütögetni a pokolban! Ahogy ő teszi ezt a húsokkal e világon …. Elviszel a mesteredhez?
– Igen. Nagyon sok kardot csináltunk. Megint háború lesz?
– Haramiák fosztogatják a karavánokat. A katonáimmal őket tanítjuk móresre. – Részben igazat szólott: a lázadók mindegyike hétpróbás rabló volt és az egyiptomi szultán jóváhagyásával művelték gaztetteiket.
Szószedet
1adzán – imára hívás, müezzin
2medina – óváros
3pokolvar – lépfenés seb
4bey – Khai’r bey, Aleppo mameluk származású kormányzója
5Fényes Porta – Török Birodalom. Szíria közigazgatásilag az egyiptomi mamelukokhoz tartozott. Ám a lakosság szívesebben lett volna a török szultán alattvalója. Több kormányzó, törzsfő titkon átállt a török oldalra, amikor I. Szelim hadjáratot indított Al-Ghawri egyiptomi szultán ellen. A regényben említett lázadók bizonyára nem értettek egyet azzal, hogy Khai’r bey is Szelimet támogatta.