Rózsavér titka és az irodalmi deszant

„Amikor azt mondom magamról: költő vagyok, az úgy értendő: szabad embernek szeretném tudni magam” – fogalmaz interjúalanyunk. Kinde Annamária Nagyváradon született 1956-ban. Brassóban szerzett erdőmérnöki diplomát 1982-ben. 1990-től dolgozik a romániai magyar sajtóban, 1997-től 2002-ig a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot igazgatta. Hat verseskönyve és egy műfordításkötete jelent meg eddig, a legutóbbi, a Rózsavér az AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadásában. Jelenleg a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport kéthetilap szerkesztője. Beszélgetésünkben költői pályájára, legutóbbi kötetére, a nagyváradi irodalmi életre és egy készülőben lévő irodalmi csoportosulásra reflektáltunk.

Varga Melinda: Erdőmérnök, költő, újságíró, tanár, irodalmifolyóirat-szerkesztő. Melyiket tekinted hivatásodnak?

Kinde Annamária: Az a hivatásom, hogy saját magam legyek. Ehhez hozzátartozott, illetve hozzásegített az életem egy bizonyos szakaszában az erdőmérnöki munka. Verset írni sokáig a szabadság területe volt. Amikor azt mondom magamról: költő vagyok, az úgy értendő: szabad embernek szeretném tudni magam. Tanítani szükségszerűvé vált egy adott pillanatban. Murphy egyik törvényében az áll: aki tudja, csinálja, aki nem tudja csinálni, az tanítja. Így kezdtem kommunikációt tanítani az Ady Endre Sajtókollégiumban, Nagyváradon.

A folyóirat-szerkesztés kezdetben vágyott státus volt. Mára munka lett belőle, amiért fizetést adnak, amiből számlákat lehet fizetni.

V. M.: A költészet szabadságot jelent számodra, a folyóirat-szerkesztés megélhetést, a kettő segíti, kiegészíti egymást valamilyen szinten?

K. A.: Nem, semmi köze a kettőnek egymáshoz, úgy érzem. Bár az, hogy a Várad folyóirat főszerkesztője, Szűcs László is költő, akivel már több mint húsz éve barátok vagyunk, nyilván hozza magával az olyan helyzeteket, amikor a kettő összefonódni látszik.

V. M.: 1996-ban jelent meg az első versesköteted. Valójában a költői pályád sokkal hamarabb elkezdődött. Miért váratott magára ilyen sokat az első publikálás?

K. A.: Kamaszkoromban, amikor írni kezdtem, Nagyváradon működött egy nagyon erős műhely, az Ady Endre Irodalmi Kör. Ott az emberek nem igazán voltak vevők arra, amit én írtam.

Annyira nem, hogy ’76 és ’82 között gyakorlatilag nem is írtam verset, csak dalszövegeket.

Az Igaz Szóban publikáltam először, Székely Jánossal leveleztünk, ami nagy élmény maradt. Csíkszeredában laktam, amikor az Alapművelet antológia készült, ez az antológia volt a saját kötet előszobája, ’85-ben jelent meg. ’88-at írtunk, mire összeraktam a könyvemet. Le is adtam annak rendje és módja szerint a Kriterionnak, a Forrás sorozatot ők kezelték akkoriban. ’91-ben kaptam tőlük egy levelet, hogy most fontosabb dolguk van, mint ezt kiadni.

Azután elment a kézirat Magyarországra, Szőcs Géza írt hozzá ajánlást.

’94-ben felhívott Gálfalvi György, már a Mentor képviseletében, hogy hol vannak a verseim. Úgy kellett Magyarországról visszakérnem a kéziratot. Így jelent meg ’96-ban ugyanaz a kötet, ami gyakorlatilag már ’90-ben megjelenhetett volna.

V. M.: Mi történt a dalszövegírással, még most is folytatod?

K. A.: Temesváron működött a ’70-es évek végén Csutak István zenekara, a Garabonciás. Nekik írtam szövegeket. Meg is jelent egy Electrecord nagylemez, ha tudja még valaki, hogy miről beszélek. Most is írok dalszövegeket, ritkábban ugyan, de van egy adósságom, egy musical- vagy rockopera-tervem, amit valamikor még meg kell írnom. A dalszövegírásnak később annyi lett a hozadéka, hogy nagyokat hahotáztam, amikor a kritikusok a verseim dalszerűségét dicsérték.

V. M.: Van mestered?

K. A.: Király Lászlót tekintem annak.

V. M.: Kiket olvasol szívesen, köztük milyen kortársakat?

K. A.: Most éppen Kemény Istvánt. A hazaiak közül Király Zoltán tavaly megjelent gyűjteményes kötete, a Férfifiók áll közel a szívemhez.

Nagy élmény volt annak idején Parti Nagy Lajos és minden, ami Háy János.

Nyilván sokáig olvastam és olvasok most is tudatosan költőket. Nem csak magyarokat. Románokat fordítok is. De már nincsenek igazán kedvenceim. A versben arra próbálok összpontosítani, amit nekem kell megírnom.

V. M.: A Rózsavér legújabb köteted; régi és új verseidet tartalmazza. Elmondható, hogy összegzi eddigi költészetedet, egyfajta ars poetica?

K. A.: Semmi esetre sem ars poetica. Egy válogatás, beszámoló egyfajta útról. Minden eddigi kötetemben többfelé mentem egyszerre, s most úgy gondoltam, nem biztos, hogy ez szerencsés a befogadó szempontjából. Ezért ebben a könyvben egyetlen szálra fűzve sorakoznak a versek. Fogalmazzunk úgy: a Rózsavér az egyik arcom.

V. M.: A könyv alapmotívuma a rózsa. Miért pont rózsa?

K. A.: Mert a rózsa: titok.

Júniusban születtem, a születésnapomra mindig kaptam egy-egy rózsacsokrot.

Titokcsokrokat. A Rózsavér: titkokból fűzött gyöngysor.

És persze egy nagy közhely is a rózsa. Otthonos fogalom. Ha kimondom: rózsa, mindenki úgy érzi, tudja, hogy miről beszélek.

V. M.: A Rózsavér a Várad és az AB-Art közös kiadásában jelent meg, akárcsak Nagyálmos Ildikó, Sorbán Attila kötetei. Egy új könyvsorozatról beszélünk? Milyen új kiadvány várható a közeljövőben?

K. A.: A Rózsavér megszületése Balázs F. Attilának köszönhető, ő biztatott arra, hogy állítsunk össze egy ilyen könyvet. Mivel nekem fontos a nagyváradiságom is, illetve az, hogy a Várad folyóirat körül kialakuljon valamiféle műhely, és ugyanakkor a nagyobb nyilvánosságra is igényt tartanánk, ezért tűnt jó ötletnek a közös kiadás az AB-ART Kiadóval. Már ez a könyv azzal a szándékkal készült, hogy könyvbemutató-sorozat követi majd. Sorbán Attilával is már néhány éve tervezzük, hogy együtt tartsunk irodalmi esteket, közönségtalálkozókat. A Vaníliás gumicsont című regényét szinte ugyanakkor fejezte be, amikor a Rózsavér is összeállt. Mivel ő eddig kizárólag nagyváradi kiadóknál jelent meg, én biztattam arra, hogy legyen ez a könyv is közös kiadás. Nagyálmos Ildikóval is szívesen járnánk együtt a világot, szeretem a verseit és jó barát, akivel biztonságban érzem magam, sok mindenben egyezik a véleményünk, a további közös munka reményében került az ő új verseskönyve, a Randevú is ebbe a sorozatba.

A folytatás még nem körvonalazódik tisztán, de az bizonyos, hogy velük a továbbiakban is együtt fogunk dolgozni. De nyitunk több irányba is. Szűcs László új verseskönyve, a Bolondok a parton például az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelenik meg még ennek az évnek a tavaszán.

Fontos elmondanom, hogy gondolkodunk egy irodalmi társaság létrehozásán is, amely a Vaníliás gumicsontban megfogalmazott „szabadság, derű és méltóság” értékcsoport köré tömörülne gondolatilag. Ezek az élet méltó megéléséhez elengedhetetlenül szükségesek.

De nem vagyok feltétlen híve az intézményesülésnek. Inkább egyfajta önsegélyző irodalmi szabadcsapat az, amihez kedvem volna. De ez még nem végleges. Kialakul ez is.

A fontosabb az volna, hogy legyen Nagyváradnak is egy reprezentatív szépirodalmi könyvkiadója. Bár meglehet, hogy egy ilyen elképzeléssel csak a gyakorlatiasságom hiányát bizonyítom.

V. M.: A Várad irodalmi folyóirat szerkesztőjeként hogyan látod a lap struktúráját, arculatát, a benne publikáló sok fiatal alkotót?

K. A.: A Várad életében az utóbbi évek legjelentősebb történésének tartom a negyedik éve zajló Törzsasztal sorozatot. Ez Kőrössi P. József kezdeményezése, ő a sorozat moderátora. Nagyon sokat jelent, hogy a magyar irodalom élvonalát megismerhetjük testközelből. Köszönet a sorozat támogatásáért a Szépírók Társaságának.

A lapstruktúra alakulásában a saját kezdeményezéseimről mondhatok el annyit, hogy van benne Junior rovat a kezdőknek és Fordítói műhely. Mindig is érdekelt, hogy mit írnak a fiatalok. Az érdeklődésből azután személyes kapcsolattartás lesz, és kézirat a folyóiratnak.

V. M.: Visszakanyarodva az irodalmi pályádhoz, másik érdekes költői figurád Szandra May, a Mondhatatlan című köteted főszereplője. Ki ő, egyfajta sejtelmes maszk, ami mögül az alkotó kibeszél, vagy létező személy?

K. A.: Szandra May az embereket megmentő május, a személyiségem egyik archetipikus része, és ha igaza van Mohás Líviának, aki szerint az írók a leszakadóban lévő személyiségrészeiket írják meg, akkor elég nagy bajban vagyunk.

Demény Péter, a Rózsavér szerkesztője azt írja az utószóban, hogy az a könyv magány-verseket tartalmaz. Szandra May és persze vele együtt Tom Vanguard is, mert egy személyiségrész nem személyiségrész – már egy másik történet szereplői. Az örök keresésről és az aggodalomról szól ez a másik történet, úgy gondolom.

V. M.: Mi lesz a sorsa Szandra Maynak és Tom Vanguardnak, talán a következő könyvedben folytatódik a történetük?

K. A.: Dolgozom már ezen is, a könyv munkacíme Szandra May és Tom Vanguard igaz története. A Mondhatatlan 2006-os megjelenése óta is folyamatosan íródnak a Szandra May- és Tom Vanguard-versek. Számomra is nagyon izgalmas lesz, ahogyan ez az új könyv majd összeáll.

Talán már ennek az évnek a végére.

V. M.: Milyen más tervekkel készülsz a közeljövőre?

K. A.: Vannak új projektek is. Szeretnénk Sorbán Attilával és Nagyálmos Ildikóval jönni-menni, egyelőre nyilván csak magyar nyelvterületen. Ismerkedni más műhelyekhez tartozó írókkal. Áprilisban Miskolcon voltunk Sorbánnal, a Spanyolnátha főszerkesztője meghívott a Szabó+ projektjébe. Még a nyári szünet előtt el kellene jutnunk a Székelyföldre is. A körvonalazódó csapatba is szeretnénk még néhány embert meghívni. Meg persze dolgozni is kell. Mindig.

(Litera – irodalmi portál, 2010. május 6.)