Révi fazekast javasolnak Élő Nemzeti Kincsnek
Az Élő Nemzeti Kincs (Living Human Treasure/Living National Treasure) cím az UNESCO szerint olyan személynek ítélhető oda, aki magas szintű tudásával és gyakorlati készségeivel kulturális örökségünk egyes elemeinek újjáteremtéséhez járul hozzá. Románia 2010-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A Réven dolgozó Hasas Péter fazekast is javasolták erre a kitüntető címre.
Hasas János mérnök, a Pro Rév Egyesület elnöke, Rév község alpolgármestere továbbította a javaslatot a bukaresti művelődési minisztériumhoz, az erre szakosodott bizottság június elején elemezte azt, s a cím hivatalos odaítélését szeptember 6‑án hozzák nyilvánosságra. Hasas János a fejleményekről való tájékoztatás mellett kérésemre visszatekintett a révi fazekasság múltjára is.
A Sebes-Körös menti község lakosságának ősi foglalkozása a fazekasság. A környéken található jó minőségű agyagok kézenfekvővé tették a feldolgozásukat. Az átlagember főző‑, vízhordó, tárolóedényei évszázadokon át mind-mind a korongozók keze alól kerültek ki. Az első írásos dokumentumnak arról, hogy Réven fazekasok élnek, azt a folyamodványt tekinthetjük, melyet 1639-ben Zólyomi Erzsébet, Sólyomkővár úrnője a gyulafehérvári diétához intézett annak érdekében, hogy a falut mentsék fel a cserelovak biztosításának kötelezettsége alól a Réven létesített postakocsi-állomás számára, mivel a falu lakosai fazekasok és csizmadiák. A révi fazekasság múltja természetesen ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.
Jellegzetes fehér
Rév a fehér edényeiről híres. Az itt található szürke agyag vagy egyáltalán nem tartalmaz vas-oxidot, vagy csak nyomokban, ezért a belőle készült edény kiégetés után fehér lesz. Világviszonylatban is jelentős a révi fehér kerámia. A jellegzetes fehér agyagot a közeli Kerebikről, a Vársonkolyos melletti Pozsoritáról bányásszák, a révi fazekasok nyelvén „vetik”, azaz kiássák. Ezt a műveletet ma is többen szövetkezve végzik, mert a jó agyag bizony tíz méter mélyről kerül a felszínre. Kapával, csákánnyal szedik ki, majd fából faragott kis teknőben adják kézről kézre a felszínre, és szekérrel szállítják haza az úgynevezett verembe, ahol többször is megáztatják, irtókapával megásózzák, megtisztítják az idegen anyagtól. Ezután tömböket formálnak belőle, majd szelik a kaszaélből készített szelővel. Ezt követően az agyagot gurgolják, azaz fogaskerekekkel működtetett két fémhengeren átőrlik. Ezeket a folyamatokat a ház előtti fészerben végzik. Az agyag ezután már bekerül a műhelybe, a gyúrópad alá. Onnan veszi elő a mester, hogy meggyúrja – ahogy ők mondják, „felpaskolja”–, hogy ne maradjon benne hólyag, majd egy edényhez szükséges agyagmennyiséget „felrögöl”. Ezután következik a leglátványosabb munkafázis, a formázás korongon.
A megformálandó masszát a mester rádobja a korongra, s a „rögből” az ügyes ujjak irányításával kialakul a szabályos, formás korsó, kanta, csupor stb. Miután a mester a kiformált edényt egy fémszállal gyöngéden elválasztja a korongtól, következik a szárítás a műhelyben vagy azon kívül. Füles edények esetében még a fülezést is el kell végezni.
A díszítést, vagyis a „pingálást” általában a feleség végzi nagy szakértelemmel. A megszáradt edényeket díszítőmotívumokkal látják el, „hímezik” a szaruból készített hímző segítségével. A festékanyagot is a földből nyerik – egyfajta vas-oxidból –, ahogy a révi fazekasok nevezik: „gangócából”. Ezt összetörik, majd vízzel keverve nyerik belőle a sötétbarna, feketés színű festéket.
Az elkészült edényeket a kemencében, a „püstőben” kiégetik. Egymás mellé kör alakban, szájjal lefelé helyezik el a püstőben, majd cserepekkel csúcsosan befedik, s kezdődik a nagy szakértelmet igénylő égetés. A tűz, a füst átjárja a gondosan egymásra rakott edényeket, azok mégis hófehérre égnek…
Csak hárman folytatják
A mesterség fortélyait nem tanította nekik senki, azokat egymástól lopva lesték el, mondják a fazekasok… Napjainkban már csak hárman folytatják ezt az ősi foglalkozást: Szolga Géczi Julianna, Hasas Péter és Géczi Kál Gyöngyi.
Hasas Péter 1955-ben született, és édesapjától – aki szintén a Hasas Péter nevet viselte – vette át a stafétabotot. Id. Hasas Péter népművészként éveken át Debrecenben is oktatta a fiatalokat a fazekasságra. Fia a szülőktől tanulta meg a mesterséget, de nem ebből akart megélni. Munkahelyet keresett, dolgozni járt – huszonöt évig az esküllői Refractara, majd vársonkolyoson az IPEG vállalatnál –, hobbiból korongozott. Miután bezárták a céget, betegnyugdíjas lett, így már több ideje lett arra, amit mindig szívből csinált, a fazekasságra.
Munkájában ma már lánya, Mária segíti, főleg a díszítésben és az értékesítésben. Aradra nősült, mérnöki végzettségű fia pedig az elektromos meghajtású korongok iránt mutat érdeklődést. Több ilyen munkaeszközt is készített már.
„Révi magyar közösségünk a múltbeli értékek ápolásán túl fontosnak tartja a jelen és a jövendő érdekében megtenni mindazt, ami szükséges ezeknek az értékeknek a megmentésére, megtartására és továbbadására – hangsúlyozza Hasas János. – Egy fazekasműhely kialakítása, ahol szakképzett oktató irányításával az érdeklődők megtanulhatják a mesterség fortélyait, bizony régi álma volt közösségünknek. Néhány lelkes ember (Halász Mária Bukarestből, egykori fazekasunk, Halász Sándor lánya, szülők, a presbitérium), intézmények, mint a Bihar Megyei Tanács, a Révi Polgármesteri Hivatal, a Révi Református Egyházközség összefogása, adománya és munkája kellett ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson.” 2016 októberétől ugyanis Póliné Hasas Mária óvónő (Hasas Péter lánya) irányításával beindult a fazekastanfolyam. Egyelőre gyermekek és ifjak vesznek részt rajta, átlagban 25-28‑an heti egy alkalommal. Helyszíne a Bersek József Református Gyülekezeti Központ ifjúsági terme. A foglalkozás megkönnyítésére két elektromos korongot is vásároltak, s a megfelelő kézi technika elsajátítása után áttérnek a hagyományos, azaz lábbal meghajtott korongra…
„Reménykedünk abban, hogy az oktatók, támogatók munkája nem lesz hiábavaló, és gyermekeink, ifjaink szorgalma folytán ötven-hatvan év múlva is beszélhetünk a magyarság ősi foglalkozásáról, a fazekasságról Réven” – fogalmazott Hasas János.
Dérer Ferenc
Nyitókép: Hasas Péter, a kevés ma is dolgozó révi fazekasok egyike, szüleitől tanulta el a mesterséget
(Megjelent a Várad 2021/8. számában)
