2016. június 7 | Keszthelyi György | Irodalom

Rágom a maradékot

Arról mesélnek, hogy csakis az idő…
pedig még néhány eldobott megjegyzés
sem tűnhet el, mint az ujjlenyomat,
amely már nyilván mindent megtagadott.
Tovább csoszogunk. Őszinte nyár van,
reggel és este látom a Napokat,
több Napot látok. Számtalanokat.

Vádlottnak léptetem vissza magam,
vétkeimen kívül mit tehettem volna?
Ha már ez lettem: bölcs entitás.
Nem vétózhattam. Ennek teremtettek.
Csupasz érzelmek. Igen, az oldószerek.
Távlataimban mintha egyre közelednél,
én pedig? – egy nyitott tanácsterem,
amely most a vermeknél csendesebb.

Fekete gomba tépi a falakat,
ahogy az időt huszonnégy óra
vágja darabokra – földi joga szerint.
Rágom a maradékot.
Maradék vagyok.

2014. április 29.