„A rádió a legigazabb műfaj”
Nagy Miklós Kund 2018-ban megjelent, Felemás című kötete apropóján Szűcs László, a Várad főszerkesztője kérdezte pályájáról, rádiózásról, újságírásról, sajtószakmáról és közéletről február 22-én az Illyés Gyula Könyvesboltban a marosvásárhelyi publicistát, szerkesztőt, művészeti írót.
A sport és az irodalom mindig része volt az életének, már a nagyenyedi Bethlen kollégiumban is, ahol 1961-ben érettségizett, az olvasás mellett a sport volt a fő foglalkozása. Amit csak lehetett kipróbált, fájdalmára a tenisz csak később következhetett, az ugyanis „rendszeridegen” sport volt abban az időben, a város teniszpályáit is megsemmisítették, – mondta Nagy Miklós Kund, aki a marosvásárhelyi PRESSing újságírócsapatában a közelmúltban játszotta le búcsúmérkőzését. Focistaként minden volt, középcsatártól balhátvédig, mesélte, majd nevetve idézte fel, hogy a búcsúmeccs másik három játékosával közel 300 évesek voltak, és bár a csapatot fiatalokkal is erősítik, abban néha már „több az ing, mint a press”.
Az irodalom mindvégig jelen volt családja életében, édesapjának Áprily Lajos volt az osztályfőnöke, neki pedig még tanára volt Vita Zsigond, a magyar nyelvre pedig a most 91 éves Király László tanította. Ügyvéd édesapja hivatása hátrányt jelentett az egyetemi felvételinél, így román-magyar szakon tanárképző főiskolára került, az egyetemet később végezte el. A főiskolát évfolyamelsőként végezte, így választhatta pályakezdőként a Nyárád menti Szentgericét, azt a falut, ahonnan Erdélyben elterjedt az üveges tánc. Ott iskolarádiót is indítottak, majd három évvel később, mikor a marosvásárhelyi rádiónál versenyvizsgát hirdettek, kiderült, hogy mind a hangja, mind az íráskészsége megfelelő, így 1965-től annak 1985-ös bezárásáig a Marosvásárhelyi rádió munkatársa volt. Rádiósként kultúrával foglalkozott s mivel a rádiónak kettős, megyei és országos alárendeltsége is volt, akadt valamennyi mozgásterük a műsorkészítésben. A megszüntetés napja 1985. január 12-e volt, el sem tudták hinni, hogy ilyesmi lehetséges. „Elvettek valamit, ami az életed, amit szeretsz, nem csinálhatod tovább” – idézte fel akkori érzéseit. Mind mondta, azt is csak az 1990-es „váltás” után tudták meg, hogy a Zsilávára szállított Aranyszalagtár például megmaradt. Az akkori, Vörös Zászló nevű megyei laphoz került 1985-ben, majd a változások után a Népújságnál folytatta pályáját, melynek később főszerkesztője is lett. Máig azt tartja, hogy „a rádiózás a legigazabb műfaj”, hiszen az emberi hangból hallható, ha a beszélő például elmosolyodik, ezt például írásban szinte lehetetlen visszaadni.
Máig nem tudni pontosan, mi is történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen, bár a Fehér könyvben sok mindent leírtak, s az biztos, hogy a Securitate utódja, a SRI benne volt, ő azt tudja elmondani, amit átélt – válaszolta Nagy Miklós Kund Szűcs László erre vonatkozó kérdésére. Akkoriban az RMDSZ vezetőségi tagja volt, újságíróként dolgozott, s mikor március 19-én hallották, hogy a görgényvölgyiek bejöttek a városba, s az egyetem körül vannak, egy másik RMDSZ-essel, a szovátai Varga Andrással autóba ültek, s odamentek. Onnan elvonultak akkora ugyan az emberek, de mire a székházhoz értek, onnan már kiszorultak, s onnan mentek át a rádióhoz, ahol Gáspár Sándorral együtt elmondták, mi történik, s a karhatalom segítségét kérték.
A Népújság irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa 1991 áprilisában indult el, ezt kollégáival váltásban szerkesztik, s nem szívesen adná fel, vallotta be Nagy Miklós Kund, aki jegyzetrovatát is szereti. A kötet címr egyébként azért Felemás, mert interjúk és publicisztikai írások fele-fele arányban kaptak helyet benne, ugyanakkor arra is utal a cím, hogy a szerző mellett az interjúkban „más”, is megszólal benne, például Kocsis Zoltánnal, Esterházy Péterrel és Dés Lászlóval is készített interjút. Az est sorén két publicisztikai írást olvasott fel a Lector Kiadó gondozásában megjelent kötetből, melynek támogatására Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, szerkesztő, publicista az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványtól (EMIA) kapott életműdíját ajánlotta fel.
Az erdélyi magyar sajtó mai helyzetét nem látja szívderítőnek a veterán sajtós, hiszen amellett, hogy csökkent az újságírók szakmai megbecsültsége, a bérek pedig alacsonyak – bár van olyan bukaresti televízió, melynek egy-egy munkatársa annyit keres, amennyiből vidéken egy komplett szerkesztőség működik – a szakma befolyását, becsületét, függetlenségét is csökkentették, az a fellendülés, ami 1990 után történt, mára elakadt.
Bögözi Attila szerint a kötet „az életmű összegzésére alkalmas”, Markó Béla pedig „pozitív marosvásárhelyiségről” beszélt a könyv kapcsán, idézte Szűcs László a reflexiókat, és kérte a szerzőt: reflektáljon erre a két állításra. Nagy Miklós Kund elmondta, a kötetbe az elmúlt tíz évben, 2008 és 2018 között megjelent írásokból válogatott, így inkább „életműszerű”, ami pedig a vásárhelyiséget illeti, lévén ő marosvásárhelyi, ez jelen van a kötetben, de az interjúkban megszólaló írók, tudósok művészek egyetemes értelemben is érdekes és tanulságos dolgokat mondanak, amelyek éppúgy fontosak Nagyváradon vagy Budapesten is.
Az est dedikálással zárult, legközelebb, március 29-én Szkárosi Endre magyar költő, művészeti író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, intermediális művész, a Szépírók Társaságának elnöke ül a Törzsasztal mellé.