Protekció
Jóska bácsi, a siket nyugdíjas, nyolcvanharmadik évében elhalálozott a Bolyhos Mamusz Nyugdíjas Otthonban. Épp egy évre rá, miután befizette a horribilis bentlakási-díjat. Később a gyanakvóbbak is belátták, hogy nem méreg, hanem közönséges végelgyengülés végzett szegénynyel.
Rokonai – mivel Jóska bácsi örökséget nem hagyott maga után – megtagadták az együttműködést. Maradt a kórházi hamvasztás.
*
Az otthon igazgatója mond búcsúbeszédet az ebédlőben. Szomorú arccal, vontatottan olvas fel valami zagyva nekrológot. A vájt fülű bentlakók összesúgnak: „Örül veszettül, hisz új helyet adhat át, új bérleti díjért.”
A köztemető nem elhalálozási sorrendben temet, a befolyásosabb halott elsőbbséget élvez. Jóska bácsira az otthon sem kíván költeni. Temetésig a kórházban kell tárolni a hamvait.
Az igazgató kétnaponta érdeklődik a temetői diszpécserszolgálatnál.
– Mikor vihetjük végre az öreget?
– Sajnos ma két temetés lesz!
A helyzet világos; hiába hunytak el amazok később, van mögöttük egy kéz. Így temették el Jóska bácsi előtt a négy napra utána elhalt Zsigmond H. Mihály főellenőrt, aki egy televízióhír hallatán úgy meglepődött, hogy örökre elfelejtett levegőt venni. És így került elébe Ing Norbert szabó; öltönyvarrás közben gomb perdült ki a kezéből, de azt nem találta meg. Ettől csalódottá vált, és bánatában szép lassan kimúlt.
Jóska bácsi hamvait végre bekérik. Még a temetőben is várnia kell. Előbb a napokban elpatkolt leszbikus pár, Vajda-Hunyóvári Judit és Bábolnai Vajúdó Erzsébet szertartását bonyolítják le. Végül Jóska bácsi is a helyére kerül.
Az igazgató úr azon morfondíroz, hogy Jóska bácsi náluk töltött élettöredéke – így utólag – rövidebbnek tűnik, mint holtától a temetéséig tartó procedúra.