Operaénekes fiatalok mérettetik meg magukat Nagyváradon
A Coopera produkciós iroda 2021-ben Musicum Laude címmel, fiatal, pályakezdő operénekeseknek indított bel canto mesterkurzust együttműködő partnereivel közösen. A Partiumi Keresztény Egyetemen most zajló kurzuson olyan világszinten elismert, az operavilágban ma is gyakorló művészekként dolgozó mestertanárok oktatnak, mint a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea, Berkes János Érdemes Művész, a Liszt-díjas Molnár Levente és Marian Boboia. A kurzus egy énekversennyel egybekötött hangversennyel zárul szeptember 4-én a Szigligeti Színházban, amelyre szeretettel várják a közönséget, a belépés ingyenes.
2021-ben indította útjára Musicum Laude zeneművészeti tehetséggondozó programját a Coopera és együttműködő partnerei: a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Központ Kft., a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem. A program – a zenei tehetségkövetés és -gondozás intézményesített, új formája – Molnár Levente Liszt-díjas világhírű bariton, a projekt művészeti vezetőjének ötlete nyomán született. Az operaénekes vezetésével működő ARTSTART4U Egyesületek több mint öt éve rendeznek hasonló klasszikus zenei mesterkurzusokat az anyaországban és Erdélyben egyaránt. E munka során nyert tapasztalat erősítette meg a tehetséggondozó iskola-műhely szükségességében, amely a hagyományos zeneoktatási rendszer mellett, hézagpótló jelleggel, testreszabottan biztosítaná a fiatal tehetségek, különös tekintettel a pályakezdő operaénekesek, emberi és művészi fejlődését.
A hétnapos, ingyenes bel canto mesterkurzust szeptember 4-én követi a Musicus Laude énekversennyel egybekötött gálakoncert, amelyen a legtehetségesebb énekesek mérettethetik meg magukat. A versenyzőket a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara kíséri. Az együttest a Semperoper Dresden fiatal karmestere, Budányi György vezényli majd. Az est színpadi rendezője, műsorvezetője Novák Péter lesz. Az énekverseny díjai között a Coopera jövőbeni előadásaiban való szerep-, fellépési- és további, a fiatal operaénekesek pályáját segítő lehetőségeket találhatunk. A 19 órakor kezdődő, ősznyitó gálakoncertet a szervezők ajándékként szánják a közönségnek, így a belépés ingyenes.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásából létrejövő mesterkurzus oktatói – akik az énekverseny zsűrijét is alkotják – a Kárpát-medencei operaélet nemzetközi szinten is elismert tagjai: a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea, Berkes János és a Liszt-díjas Molnár Levente, Marian Boboia, hozzájuk csatlakozik Prof. Dr. Ionel Pantea.