Olvasatok Erőss István újabb alkotásairól
Nem könnyű feladat röviden érzékeltetni a székelyföldi származású nagy utazó és ugyanakkor az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője, Erőss István képzőművész sokoldalúságát. Lássuk tehát, milyen úton jutott el pályája jelenlegi korszakáig. Mint régi ismerője és műveinek nyomon követője, a mostani body art (testművészet) jellegű akcióit figyelve, megtapasztalhattam, ahogy fokozatosan szökkentek szárba a festményei, a grafikái és az installációi után testművészeti megnyilvánulásai. Szinte a műfaji váltások egyenes következményeként.
Egy nemrég Csíkszeredában tett látogatásom során eszméltem rá, hogy milyen energikus és vérbeli festőként ismerhetnénk őt, ha a Művelődési Központ halljában kiállított, középiskola (Marosvásárhely) utáni és főiskola (Bécs, Hága, Budapest, Marseille, Pécs) előtti időszakában készült festményét követte volna egy sor hasonló mű. De nem ez történt. Az a korszak végérvényesen lezárult.
Majd a „honnan hova” – indulás és érkezés – beszéltette az európai templomok alaprajzairól. Közép-Afrikában, a Távol-Keleten és ki tudná megmondani, ezen területek hány és hány országában. Jóval később megfigyelhettük, amint kihegyezett ceruzával színezi a különböző vidékek temetőinek a nyomatait Homoródszentmártonban. Már látható a híd, amelyet épít kultúrák megismerésére és összekapcsolására. Gyökereink felkutatására.
Majd az óriás-nyomatokat Erőss István sajátos belső geometriájának sugallatára színes vonalhálózatok szövevényesítették be, lepték el, átlényegítve a kiindulópontot. „A valóság beszűrődött a látomásba, és a látomásba bekérezkedett a valóság” – jegyzi meg csavarosan ezzel a korszakával kapcsolatban Szatmári László a Művelődés közművelődési folyóiratnak szánt egyik cikkében.
Installációk sora következett, amelyekben tetten érhető a nature art (természetművészet) megközelítés, illetve viszonyulás a művek létrehozásában. Bambusznádtörzsekből kialakított hanginstalláció úszik lomhán egy tavon, evőpálcikák ezrei élesztenék a már gyökértelen fát, megannyi rügy, hajtás, ágacska szerepében.
Mindezen alkotói korszakok során tisztán megfigyelhető az analitikus helyzettanulmányt követő racionálisan sallangmentesített vizuális rendteremtés. A technika megválasztásában, a komponálásban, a színhasználatban, majd az anyagok kiválasztásában, a méretekben – mert az is számít –, és nem utolsóként az idő faktorban.
Az idő tényező Erőss István újabb body art jellegű cselekményeiben sorsdöntő. Megélve becsülettel a folyamatmű létrejöttének elengedhetetlenül szükséges időtartamát, gatyára vetkőzve kivár.
Embert próbáló türelemmel alkotónk kivárja a legjobb performeri attitűd magányosságában a csaláncsapkodások szinte összemosódó ragyás felületét bőrfelületének nagy hányadán – flagelláns bűnhődésként.
Erőss István kivárja, hogy a megnedvesített algák testére tapadva természetes étrendre ösztönözzenek, természetművészet fogyasztására. Kivárja továbbá 47 évesen, hogy a már sajgó ízületek fájdalmát az orvostudomány eszközei enyhítsék – de mint alternatíva, jelzi rokonságát a mellette álló sámánnal is.
Kivárja a hindu festék s egyben védőréteg törzsi mintázatának a napsugarak általi megjelenítését – égetési képezésként, vagy fény-képezésként.
Kivárja a bogáncs pulóver elkészültét, mert az is időbe telik – a természettel való azonosulásig, akár fájdalom árán.
Kivárja Indiában a tehénlepény-bungaló elkészültét egy helyspecifikus trónszerű széken – elzárkózásként meditációra a külvilágtól, természetesen.
Kivárja a fotóakció pillanatát, amíg színes bőrű művésztársával fehér festékbe mártott kezekkel pózolnak Afrikában – a „különbözően vagyunk egyformák” kinyilatkoztatásaként.
Kivárja művész barátunk a kellő pillanatot és feláll a kitépett és gyökerétől megfosztott fenyőtuskóra a lelkében viselt Hargitán – a saját, de a sorstársai szimbolikus létábrázolásaként.
És kivárja Erőss István, hogy az évszakok rendje szerint tél legyen, majd szintén gatyára vetkőzve cipeli terhét jégtömbökként a kéznyomokat őrző jégtömb előtt, körvonalasan, határozottan, meggyőződéssel meggyőzően – mert „a jég hátán is meg kell élni”.
S bokszolni is kell, ha igazunkat meg akarjuk védeni. Kenyérből készített ökölvívókesztyűkkel. Vagy legalábbis így megállva a fényképezőgép előtt. Mert aki kenyérrel védekezik, az képi kontextust teremt – ütő és védekező fegyvernemben, „erőss” képstruktúrában.
S ha önelemző cselekményművekről van szó, akkor nagymértékben türelempróbáló és egyben irányt szabó, azt megjelölő képi megfogalmazásról is szó van. Mert Erőss István nem tükröt tart a társadalom elé, bemutatva a gyengéit és erényeit, hanem helytállásról értekezik. Erőket, energiákat sugárzó mintát kapunk a nehézségek leküzdésére. És abban kiegyezhetünk, hogy a helytállás nem mazochizmus kérdése, hanem őseinktől örökölt viselkedési mód, vagy leszármazottainktól kölcsönkapott hit. Minta, amely íme, az akcióművészetek hiteles, példaértékű és felemelő berkeiben embereket kapcsol össze, kultúrák közötti átjárhatóságot képez. A férfias helytállást kisugárzó statikus önarcképek gyökeret eresztenek, ember, természet és művészet örömére.
Sepsiszentgyörgy, 2010. 12. 21.
