Nyihaha
Z. úr átlag kétnaponta járt el az öreg bérház előtt, ahonnan mindannyiszor istállószag csapta meg. Lószag, az a finom, édes, pikáns illat, ami a vidéki élet velejárója, és a városi emberben megidézi a nyaralás gondtalanságát.
Z. úr szemét szinte ellepte a könny, amint eszébe jutott az eldugott kis völgy, a barátságos vendégházzal, ahol reggelente az ezerráncú fogadósné friss tejjel várta, meg az öreg fogadós, ahogy gyengéd, ám mégis határozott mozdulatokkal csutakolta a lovait a szénától illatozó istállóban. Majd kezének utánozhatatlan mozdulatával megragadta és óvatosan megcibálta jó szagú üstöküket, amit azok szelíd röhögéssel fogadtak.
Imádta a lovakat Z. úr. Puha, az árvácska bársonyát idéző orrukat, játékosan mozgó, okos fülkagylóikat, a sörény sprőd, mégis eleven simaságát. Szemeik néha melankolikus, máskor meglepően emberi tekintetét, nyakuk ívének elegáns lágyságát, a hát meleg, gömbölyű, már-már erotikus vonalait, az erős, mégis érzékeny patákat, melyek a hatalmas testet oly biztonsággal hordozzák.
Lovat látni, itt a belváros közepén, tűnődött Z. úr, majd rövid tétovázás után benyitott a nehéz, faragott kapun. A semmivel össze nem téveszthető lószag az első lakásból jött, és ő óvatosan lenyomva kilincset, belépett.
Egy átlagos előszobában találta magát, ahonnan tágas nappalira nyílt kilátás. Itt régimódi füles fotelben egy ló ült, hervadtlevél szín bársony házikabátja lezseren nyitva, újságja félig eltakarta fejét. A vezércikket olvasta, szemmel láthatóan nagy felháborodással, mert alkalomadtán megrázva fejét, sörénye finoman remegett, amint felhorkantott.
Két csikó hentergett egy nyitott ajtajú kisszoba parkettáján, apró, kecses patáik halk nyikordulást hallattak, amint a fakockákból felépített tornyot újra meg újra lerombolták, majd egyikük, ki kék bokazoknit viselt, kisautót vett elő, és elmélyülten tologatni kezdte.
A konyha felől csörömpölés hallatszott, csinos, rőtvirágos pongyolát viselő almásderes állott a kagylónál, sörénye lófarokban, elmélyült mosogatását csak néha zavarta meg egy-egy mozdulat, mélyen leszívta cigarettája füstjét, majd óvatosan visszatette egy kék hamuzóba.
Z. úr elnehezedő lélegzettel bámult, majd óvatlan mozdulattal felrúgta a sarokban álló szenes pitlit. A csörömpölésre némaképként meredtek rá, a rőtpongyolás ló, szája sarkában füstölgő cigaretta, a kék zoknis csikó sárga kisautóval maga előtt.
A bársony házikabátos ló újságját félrehúzva, szemüvege fölött megvetően rá nézett, majd felhorkantott.
– Mit bámul? Nem tud köszönni? Maga marha!