2013. december 26 | Tárnoky Botond | Irodalom

Niobénak

holnapra ne tervezz – mondtad
elmúlik az is, szerelmünk megfeneklik
a közhelyek zátonypartjain
kacagtál –
de véresre haraptad ajkaid
hiába őriztük csattanó rügyeit
konok szerelemnek –
ő mint rossz ringyó
vérbe-sárba fetrengett s most
röhög felénk s mi balgák
még ölünkre engednénk

a holnap is elmúlt
nem is könnybe
vérbe lábadt
– a szemünk

elperelt tőlem a világ
szunnyadó lámpások
követelik karcsúságod
szép vagy – félek kimondani
ki ne lopják ajkaim közül a szót
a vadászók
világom világossága – hallasz?
pillantásom elgurult gombolyagját próbálom felfűzni
csak egyszer még álmodva feledni bánatot
ölelve-gyűlölve szeretni
téged!
kinek lépteit zengik
kopott utcakövek kórusai
mikor orcádon megpihen az őszi falevél,
Istennel perelve követellek.