Nagybetűkkel
…lépked, ahogy a nevét írja: óriási vonások, a nagy B felső hurka bekebelezi az egész vezetéknevet. El kell foglalnia a papíron annyi területet, amennyi őt megilleti. Ez is egyfajta hódítás, aláírni megannyi szerződést, beszállítókkal és a bankkal.
Férfinak nevezhetném. Ha kép lenne, a romantikus szalonfestészet remeke lehetne a benne lakó érzelemvilág, akarom mondani, lelkizés: fehér ruhás, védelemre szoruló nő, fölé hatalmasodik a természet. Nem viharfelhők és nem vulkán, csak a vállalkozás csődhöz közeli helyzete, az elintézetlen papírhalmok. Ő pedig tehetetlen, hozzám bújik néha, segítsek neki támaszkodni valami elképzelt önbizalomra. Nekem lehet panaszkodni, nem mozdulok, visszakérdezni nem merek. Csak néhány éve ismerem, de már használ. Sosem tudtam a nevén szólítani, de számon tartom, ahogy egyre kisebb és kisebb lesz, és ahogy igyekszik palástolni az idő múlását, az ötvenharmadik életévet, kozmetikába jár titokban, mint anya. De anya nem szégyelli, ő viszont kutyasétáltatást ír a naptárba kozmetikus helyett. A kutyát én sétáltatom.
Ma el kell utaznia valamerre, a telefonos ébresztő idegesítő zenéjére rögtön felkel. Ezen a napon nő, simulékony és alkalmazkodó, de éppen nincs kihez. Nem vett fel női ruhát. Ritkán teszi. Találtam párat, egész szépeket, egy kulcsra zárt szekrényben. Nőé nem lehet, egyedül él, kényelmes rendetlenségben. Gyűjti a mosatlan kávés poharakat, ugyanabból sosem iszik. Kinyitom az itt felejtett naptárát, ettől mindig régmúltnak látom az aznap reggelt is, ha a feladat teljesítve van. Ezt biztos tőle örököltem. Átugrani az akadályokat. Versenyló-élet.
Reggel hatkor kellett felkelnie, hogy időben érkezzen Szegedre. Azon gondolkodom, hogy vonatra ülök, és megkeresem a városban. A Novotelben fog lakni, de hogy a szobája a Tiszára néz-e majd, vagy a házak, fák tetejének sokaságára, nem tudom. Nem sikerült lenyomoznom, pedig az alkalmazottainak gyerekeit hívom meg drága italokra a caféban, az elegáns kocsmában, és faggatom őket. Hátha megtudok valamit arról, akit félek a nevén szólítani.
Meg fogja bánni, hogy adott kulcsot a házához. Benézek a szekrényébe. Ősz és barnás hajszálakat szedek le az öltönyeiről. Smst küld, megállt Kecskeméten, meglepetés, ma Szegedre megy, nemsokára odaér, vesz nekem ott valamit. Állítólag színezteti a haját. Csak finoman, meg ne látsszon. Legszívesebben befestetné, olyan világosbarnára, amilyen fiatalabb korában volt. Mondhatnám, hogy az esküvői képen, de esküvői kép nincs, csak anya áll egymagában.
Aztán velem van és Lénivel. Léni meg férfi akar lenni. Aki mérnöknek tanul nő létére, az férfi akar lenni, anyu ezt mondja. Belőle könyvelő lett, ez tipikus női munka, és biztosít annyi önérzetet, hogy normálisan élhessen valaki, egyedülálló létére, főkönyvelő egy állami hivatalban, tisztelik, a férfiak kinyitják előtte az ajtót. Léniből úgysem lesz mérnök, nem fogja bírni a műszaki egyetemet, pedig felvették, költözik Újbudára a nyár végén. Az őszülő ember vett neki egy garzonlakást.
Nekem egy év múlva fog venni, ha talpon marad addig. Engem jobban szeret, mint Lénit. Pszichológus leszek, aki pszichológusnak tanul férfi létére, az nő akar lenni, anyu ezt mondja, visszavágok neki, hogy ő meg egyszerre akart apa lenni és anya, elüldözte ezt az embert. Letettem róla, hogy utána menjek. Inkább holnap is elszököm a külvárosi, csendes utcába. Jobb ott lenni, mint ebben a konzervdobozban. Megetetem a kutyáját, ha szabadna, az iratokat is rendezgetném, de nem tudom, mi van bennük. Találtam egy lapot, amin az aláírását gyakorolja, a betűk méretét növeli kétségbeesetten. Gyűjtögetem a félelmeit, mint mások az apró, haszontalan tárgyakat.