A művész két énje egy (Keresztes Dóra grafikái és animációs filmjei)
„Keresztes Dórának valahai ős-életemben mintha-már-láttam-volna mitikus alakjait. Derék jó Don Quijote s a féltenyérnyi dúcról nyomott miniatűr mesefigurák, sellők, a csontjukig hiteles kentaurok, a lúd-asszonyok, bagoly-emberek benépesítik bár éjszakáimat, szégyen-nem szégyen: én továbbra is csak dadogni tudok róluk, mert tárgyszerűen leírhatók ugyan, ám a lényegük szavakkal megfoghatatlan, behelyettesíthetetlen.” (Buda Ferenc)
Napokig múlattam az időt Keresztes Dóra ismerősnek vélt-remélt varázslatos világában. Ismerősnek tűnt, hiszen – a párjával, Orosz Istvánnal közös nagyváradi ízelítőtárlatuk előtt – szerinszerte felbukkanó, „öncélú”, fekete-fehér, színes grafikái, plakátjai, felkérésre készített lemez- és könyvborítói, illusztrációi, ritkábban elérhető animációs kisfilmjei révén már nyerhettem némi betekintést számunk képzőművészének munkásságába. Most, miután nekiveselkedtem a lehető legtöbb Vele kapcsolatos, Róla szóló szöveg-, Neki köszönhető kép- és mozgókép-információözönnek, rá kellett jönnöm: a fent idézett költő „dadoghatnéka” hihető és indokolt. Számítógépem üres képernyőjére meredten kerestem Hozzá illő mondatokat. Nem könnyítette meg a dolgom a reám háruló felelősséget illetően, hogy alig fertályórája szembesültem azzal, hogy újságírói kérdésre válaszolva Dóra elárulta az éppen készülő, négyperces animációs (animálni annyi, mint lélekkel telíteni…) filmjével kapcsolatosan: „Mintegy fél éve dolgozom az Eszterláncon – aminek a munkacíme még Játékok szárítkozás közben volt –, és közel ugyanennyi idő szükséges még, hogy teljesen elkészülhessen.”
Nem szükségeltetik különösebb beavatottság ahhoz, hogy a művész Nagyváradon is kiállított munkái láttán, a szemlélő habozás nélkül felismerje: minden kétséget kizáróan Keresztes-grafikákkal találkozott. Annyira dinamikusak ezek a rendkívül eredeti, mindenki másétól különböző fekete-fehér metszetek – például a De profundis vagy a Zsoltár-sorozat darabjai –, hogy prima vista magukkal ragadnak. Mi több: magasabb, a szűk tér-időn túli dimenziókba ragadnak el, egy egyszerre kábítóan mitikus-misztikus és elbűvölően bumfordi világba. Egy mégis reális, létező, a művész által alkotott, álmot és vaskos valóságot ötvöző régióba. Dóra – akár a népmesék hősei – nem ismer lehetetlent. Nem véletlen, hogy egyik kimeríthetetlen forrásának éppen magát a népi kultúrát tekinti.
Akárhányszor pillantást vetek fekete-fehér grafikáira, a tekintetem képtelen „megpihenni”, hiszen ezek az úgymond „statikus” művek oly mértékben dinamikusak, hogy állandó hullámzás, kavargás, mozgás képzetét indukálják. A szemem láttára közelítik meg a mozgókép határait. Ennek a dinamikának lehetetlen (lásd Buda Ferenc vallomását) a forrását, a lényegét megragadni. Talán a lekerekített/tojásdad mezőkben egymásba tekeredő-kulcsolódó figurák, a fehéren hagyott felületekkel keményebben feleselő, széles, vastagra módolt fekete kontúrok együttes hatása ez a mágia? Humor és drámaiság, egyszerre groteszk és balladisztikus hangulatú jelenetek, egyszerre tréfás és keserédes, találóan torzított és varázslatosan stilizált alakok Dóra világlátásának és világépítésének az elemei. Akár formavilága, színvilága is egyedi, előszeretettel használt, többletjelentést generáló „alapszínei” szimbólumértéket hordoznak. Színes metszeteinek épp úgy, mint színes rajzfilmjeinek „alaptrükkje” a hidegebb és melegebb színeknek, például az ultramarinnak a sárgával való párosítása. Egyik méltatója észrevette: amikor megpörgette az egyik általa illusztrált mesekönyv lapjait, azok a filmszerűség élményével hatottak.
A befogadó számára sejthetően nem csupán a könyv-illusztrációknak készült, sorozat jellegű, hanem az egyedi-egyszeri alkotásoknak szánt grafikai művei mögött is hosszas töprengés, rengeteg munka rejtőzhet. Nehezen tudom elképzelni, hogy Keresztes Dóra az első kegyelmi pillanatnak, az első ötletnek köszönhetően „bekattan”, és máris végleges formában születik meg a műalkotás. A könnyedséggel jegyben járó összefogottság nem szinonimája az „ihletett” rögtönzésnek. „A vázlatokon túl, talán a legfontosabb, hogy bele kell kerülni, eggyé kell válni a feladattal. Különben nem megy – nyilatkozta egy beszélgetés alkalmával. – Az eszed mellett a szíved is kell hozzá. Színészekre szokták mondani, hogy nincs ott a színpadon, nincs benne a szerepben, rutinból oldja meg a feladatot. Hát ez a grafikára is érvényes. A puszta esztétikus megjelenítés szerintem nem elég, az csak dekoráció.”
Nem, nem lehet a véletlen műve Keresztes Dóra és az irodalom – azon belül főleg a gyermekirodalom – egymásra találása. Nem csoda, hogy olyan szerzőkkel állhatott párba, mint Weöres Sándor vagy Kányádi Sándor, akár Kormos István vagy Szilágyi Domokos, s hogy a kiadók megannyi népmesegyűjteményüket vele illusztráltatták. A gyermeki érdeklődést fokozó, a gyermekek megszólítását elősegítő munkái arra késztették a Kálvin Kiadót, hogy Dórát kérjék fel bibliai történeteket tartalmazó kötetük gazdagítására. És – urambocsá! – könyvművészetében a Paraszt dekameron és a Faludy György fordította Villon-balladák is helyet kaptak.
Animációs filmjei, a stabil alkotótársakkal való együttmunkálkodásnak hála, a kép-szöveg-zene hármas konstellációjába emelkednek. Dórát már középiskolás korában nem akárki: Jankovics Marcell oktatta animációra, és a jelek szerint egy életre megfertőzte őt ezzel a műfajjal. A magyar rajzfilmgyártás 2014-ben ünnepelte születésének századik évfordulóját. A 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége Magyarország volt. És a jelképekre, a finom áthallásokra oly érzékeny-fogékony japánok a jubileumi rendezvényre Keresztes Dóra két első filmje, a Holdasfilm és aGarabonciák rajzanyagából szerveztek kiállítást. Bizonyára kellően reprezentatív lett a bemutatkozás, hiszen a képzőművész elválaszthatatlan a rajzfilmestől, Dóra két énje egy. „Álló” és „mozgó” képei át- meg átcsapnak egymás világába.