most sötét van
most sötét van
lakásom pedig börtönömmé vált
napok óta keringek a szobában
fürdőben netán a konyhában
az első néhány hét még el is
telt valahogy de azóta a falak
mintha tépőzárként tapadnának
össze és mind inkább szorítanak
odakinn talán vírusokat sütöget
nyárson az a csalóka sötét tavaszi
nap és a madarak önelégülten
szívatnak a fák sötétséget rügyező
ágairól miközben a természet
vérszínű virágokba borulva
mutat fityiszt nekem nap-nap után
most rohadt sötét van
amikor igazán veszélyesen
akarok élni leviszem a szemetet
a blokk mögé a kukához
ne adj’ isten még hozzá is
érek valamihez vagy lenézek
a blokkal átellenben a körös
partjára megnézni mit csinálnak
a sötét hattyúk húznak netán még
hullámokat a sötét víz felszínére
csak a lócára ne ülj le csak a korlátra
ne merd tenni a kezed láthatatlan
telitalállat lakik ott érintésedre várva
összefutok egy félidegen szomszéddal
mosollyal bólintunk egymásnak és
elkerüljük egymást jó másfél méterre
ilyen az mikor mindenki talán rühes
de
most rohadt sötét van
és néhány ember naponta
elfelejti hogy kell fellélegezni
leragad valahogy a múltban
mint ahogy a legyek szoktak
a ragacsban nyaranta vagy
ahogy az ódon vászon
festékén megtelepszenek
a szobában cikázó porszemek
a vírus csak sokszorozódik
és játékosan tovább cicázik
megvagy
te vagy a macska
egy macska
tíz macska
száz macska
ezer macska
lassan csak macska és macska
cica hopp
cica hopp
bár rohadt sötét van már így is
mégis a festékek közt kutakszik
még a művész úr a játékmester
a teremtő nevezd aminek akarod
de a vantafeketét keresi épp
rátalál és ujjong már keni is rá
az előző rétegre megszállottan
teríti szét a vásznon a lerakódott
tehetetlen porszemeket elfedve
kijavítja a hibákat kiigazítja
hagyja megszáradni majd szépen
bekeretezi és a falra emlékül kiaggatja
most rohadt sötét van
most fogy a türelmem
pont most ép most
percről-percre
képtelen vagyok koncentrálni
képtelen vagyok kiír(ta)ni magamból
képtelen vagyok aludni
mert képtelenek az álmok
és képtelen bennük a tükörképem
tiszta szívből rühellem a netflixet
nem találok menedékre a szarkazmusban
az iróniában viccekben vagy a tények
tagadásában még annyira sem jól tudok
mostanában ziháltan lélegezni pánikrohamot
kapni a derült égből és elkeseríteni magam
sorozatosan a számadatok tizpercente történő
kényszeres követésével ahhoz nagyon értek
meghallgatni a semmitmondó nyilatkozatokat
természetemhez hűen kételkedni minden kétértelmű
ostoba mondatban kikutatni az ábrázat pusztájában
és az összefonódó tenyerekben a hüvelykujjak ideges
játékában megbúvó altató hazugságokat
kikapcsolni a tévét
ahhoz értek újabban
és meginni rá egy shotot
értékelni ezt a maroknyi biztonságot
míg részem lehet benne
értéleni hogy mindenki jól van köröttem
és hogy valahogy ez a csalfa élet még
akkor is mozog ha csak otthon ülő
patkány vagyok
sokkal többet nem tehetek
nem vagyok elég bátor hozzá
nem vagyok elég felkészült hozzá
adakozni lehetőségünk szerint
két kézzel kapaszkodni a munka laptopba
eltompítani magam néhány túlórával
megbecsülni amiről máskor szívesen
emondtam volna átvészelni pszichésen
nem hagyni hogy a kényszerbetegség
még jobban eluralkodjon rajtam
a test még ép a lélek épp ég
a test még ép a lélek még ég
a test még ép a lélek sistereg
most rohadt sötét van
de letelik a szobafogság
kivánszorgunk ebből is talán
kilépünk majd az utcára
talán ránk sem szól majd
a megafon a rendőr
autóból
és meg sem állítanak majd
elkérni a formanyomtatványt
saját személyes érdekünkben
és a formanyomtatvány nélkül
nem tudjuk majd mihez
is kezdjünk magunkkal
mert a levegőben szálldogáló
végtelen lehetőségek
teljesen le fognak taglózni
az éjfél hűvös fuvallatába
magas pianínó hangok ékelődnek
baljósan a szomszédból
az éjfél hűvös fuvallatába
ékelődő vonatrobogás
szabadságát fitogtatja
még egy napot rettegésre
vesztegettem az életemből
a környezetemből folyamatosan
felém áramló információ semmit
sem segít a képzeletemen
ott állunk majd az utcán
bambán és szabadon
teljesen letaglózva
és a képünket sütni fogja
a forró nyári nap talán
vagy a képünkbe fog szemetelni
az a lanyha nyálas nyári eső
és mi csak tovább állunk ott
letaglózva karjaink kitárva
bambán és szabadon
szánk sarkán fityegő
idétlen mosollyal
és semmit sem fogunk
tanulni ebből az egészből
mert túlságosan lefoglal majd
hogy behozzuk a lemaradást
haladjunk ismét előre
eltompítsuk vagy magunkat vagy
éppenséggel a lassan múló múltat
és azoknak kik itt ragadtak
a hónapok rohanásával szintúgy
folytatódik majd tovább
a hátteret pedig ugyanúgy a
sötétség fogja majd eluralni
mert így működik az ember
ahogy a vírus is működik
meló után szalmakrumplit sütök
baratnőm azt konstatálja elment az eszem
benyomok hangosan egy kis indie zenét
dúdolok forgolódok és táncolok
míg az olaj bearanyozza a krumplit
lenyomok még egy shotot
mert még megtehetem
és van még bennem élet
a bamba szabadság messze még
addig is meg kell tanuljam
alaposan mosni kezeimet
elfeledni az emberi gesztusokat
korlátozni élénk képzeletem
beosztani ami még megmaradt
kidobálni elmémből a terveket
akár a kamra sarkából tavasszal
a szemetet csak holnapra koncentrálni
elengedni az illanó heteket és közben
tartani a kapcsolatot ahogy épp lehet
mintapolgárnak lenni azzal
hogy gyáva ember vagyok
bár nincs min csodálkozni
most sötét van.