Mit is fogsz most csinálni? (Mit csináltál három évig?)
Váróterem Projekt. Beszédes név egy színtársulatnak. Én beültem a váróterembe, felszálltam velük a vonatra, de néhány megállónál inkább kiszálltam volna. A kolozsvári Váróterem Projekt Alternatív Színházi Társulat nyitott az újításokra, nyitnak egy másfajta tematika felé, de a kivitelezés sajnos nem épp úgy sikerül, mint amilyenre számítottam.
A líceum után, sőt, már a líceum utolsó két évében az életet már csak úgy ismertük, hogy nagybetűs. Oda fogunk kerülni, de ha az érettségi nem sikerül, akkor csak mosogatni fogunk egy étteremben. Na de bezzeg, ha elvégezzük az egyetemet… Magam is egyetemista vagyok, igaz, nem Kolozsváron, és nem is lakom kollégiumban, de azt azért tudom, hogy nem minden olyan, mint amilyennek elmondták a tanáraink azon a bizonyos napon, az évzárón, a hamisan énekelt Gaudeamus után. Ezt a témát fogták meg nagyon jól a Váróterem Projekt színészei, igyekeztek komplex képet adni a kolozsvári egyetemista életéről, és bár tele volt humorral, közhelyesen beszél a legendává vált bulizásokról, kocsmázásokról, puskázásokról. A humor megvolt ehhez a témához, rengeteg jó ötlet, igazi kreatív munka lehetett ezt a darabot összeállítani. De az előadás középszerű maradt, langyos volt végig. Vártam, hogy majd akkor mindjárt történik valami, és történt is, viszont csak pár másodpercig tartott. A poénok többsége előre kitalálható, így a csattanón nem is volt igazi szívből jövő nevetés. A konfliktusok kidolgozatlanok maradtak, sokszor ripacskodásba fordult az egyébként jó színészi játék. Ilyen volt, amikor a lányok buliba készülődnek. Nagyon jó ötlet a hangokat állathangokkal helyettesíteni, libák gágogásával, csipogással, de átestek a ló túlsó oldalára és olyan hangosak voltak és olyan sokáig csinálták, hogy elmúlt a varázs. Néha unalmas is volt az előadás. Amikor a srácok videojátékoztak, érezhető volt, hogy a mondanivalójuk elfogyott, az improvizálás nem jött össze, arról nem beszélve, hogy kicsit sokáig elhúzták, pedig ez a rész képileg jól fel volt építve. De jóból is megárt a sok…
A Mit csináltál három évig? nem egy történetre koncentrál, a jelenetek között nincs összefüggés. A színpad sem egységes, minden jelenethez más díszletet használnak. A színészek maguk pakolnak, jönnek-mennek, érezhető, hogy a színfalak mögött is megfeszített munka folyik. Ez bármennyire is dicséretes, a nézők ezt nem lenne szabad érezzék. Sajnos, az ilyen „pakolós” pillanatokban mi csak ültünk a sötétben – igaz, közben profi élőzene szólt – és vártuk, hogy mi lesz. Üdítő színfolt volt viszont az a néhány dal, amit énekeltek, a szöveg humoros volt, de ez is jobban hatott volna, ha a megelőző jelenetek nincsenek úgy összecsapva.
A színdarab alapvetően humoros, de felfedezhető benne egy komoly szál is. Humoros, amikor buliznak, de valójában nem humoros, hogy a fiatalok minden este „vicces cigit” szívnak. Az is vicces, amikor az egyetemista munkát keres, pedig valójában nem vicces a tanulás mellett gürcölni. És mi lesz aztán? Nem csak három év alatt kell valamit csinálni, hanem utána is. Sok a diplomás gyros-sütő.
Az ismerkedés, a szerelmi kapcsolat búja-öröme visszatérő eleme a színdarabnak. Úgy gondolom, ebből is kihozhattak volna többet, elcsépelt volt. A másik erős szál az alkohol szerepe volt. Összekötötte őket, és ezt a színészek nagyon jól visszaadták a színpadon. A pár perc alatt összetrombitált vendégek a szülinapos nevét sem tudják, mindenki a kedvenc piáját veszi, kit érdekel, hogy kinek van szülinapja, ez csak egy újabb ok arra, hogy inni lehessen. Erős ez a jelenet.
Összességében érdemes volt megnézni ezt a darabot, főleg egyetemista szemmel volt jó felfedezni benne rengeteg igaz, humoros, szomorú és valós dolgot. A koncepciója tehát jó, csak a kivitelezés nem jött össze.