2011. augusztus 26 | Katona Ágota | Irodalom

mintha apa

délután szokott megérkezni, vasárnaponként.
mintha apa lenne, de az évszakokkal változik,
ősszel felhőkkel jön, azt mondja, jók lesznek
valamire, karácsonykor kivilágított körutat hoz,
kirakatokat fényképen – fehérneműbolt, a másik
tele ékszerekkel – hogy amit megvenni nem tud,
mind nekem adja, legalább képzeletben.

tőlem is képet kap, rajta arctalan férfi,
mellette hároméves önmagam, és egy
félelmetes tó, ami el akar nyelni minket.
nem menekülünk, de szem elől tévesztjük
egymást egy tavaszi estén, évforduló lehet.
alig látjuk magunkat a kisimuló víztükörben.
külön-külön férünk csak el benne.