Memoria formei (A forma emlékezete). Bone Rudolf installációjáról
Fordító:
Kinde Annamária
Bone Rudolf szobrász installációs konceptje, amelynek utolsó állomása a Memoria formei című kiállítás, a Teremtés/Alkotás folyamatának valóságos színrevitele. Művészi vagy kozmikus: az analógia magától értetődő a művész számára.
Transzformáció és Mozgás – az art in progress műfaj meghatározó komponenseit a művész az élet, a lét olyan alapvető dimenzióiként ismeri fel, amelyek a létértelmezési kérdésekkel foglalkozó szobrász Bone számára sok éven át szolgáltak témául.
A Bone által bemutatott art in progress a Teremtés kozmológiai modelljét követi, bejárván a különböző állomásokat a forma felbukkanásától a polimorfia tobzódásán át az ezt követő visszahúzódásig a kezdeti állapotba, miközben a művész kiaknázza az alkotó szellem és az anyag találkozásának kalandját.
A Memoria formei című kiállítással záruló installációsorozat egy teljes kozmikus ciklust jár be, a kiterjedéstől az összehúzódásig, és nyitva hagyja a lehetőséget egy újabb ciklus kezdeményezhetősége számára.
A művész egy évvel ezelőtt elkezdett projektje egy négyzetből indul, mintegy a forma egyfajta magjából. A Tentaţiile Pătratului (A Négyzet megkísértetése) című kiállítás bemutatja Bone lemezből kivágott, térben megjelenített, felfüggesztett négyzetét, amely újra „kitalálja önmagát” és új, kifejező formákat generál térben forgó mozgásával és a fényhatásokkal, miközben újra meg újra hagyja magát „elcsábítani” az újramegjelenítődés újabb és újabb lehetőségeitől.
Ebből a Négyzetből mint elsődleges formából és a mozgás révén történő térbeli kibontakozásából eredő határtalan lehetőségek vizsgálatából sarjadtak ki a Pătratul B.O.N.E.2 (B.O.N.E. Négyzet2) és az Expansiune (Kiterjedés) című kiállítások, amelyekben a formák robbanásszerűen megsokszorozódnak.
A Pătratul B.O.N.E.2 kiállításban a szobrász a forma többértékűségét kutatja – az ő szóhasználatával élve – „polimorf” szobraiban, felmutatva a „transzformációt” mint új formák létrehívásának forrását. A lemezből kivágott formákat „alakítva”, az anyagot feszítve és három dimenzióban strukturálva, majd egyes műveket két dimenzióba lapítva, hogy domborműveket kapjon, vagy újra visszaszerezve őket a három dimenziónak, Bone polimorf szobrászata folyamatosan újrakitalálja önmagát.
A formák kibontakozása az Expansiune című, három emeleten túlburjánzó sokféleséget felvonultató kiállításban tetőzik, ahol a galéria mindegyik szintjének külön témája van: Desfăşurări în spaţiu (Térbeli kibontakozások), Suprafeţe expandate (Expandált felületek), Caligrafii spaţiale (Térbeli kalligráfiák) és Spaţiu alb (Szabad tér).
Bone művei, a talajra állított avagy felfüggesztett, kinetikus vagy statikus, drótból, hálóból, papírból, lemezből létrehozott vagy kőrisfa ágaiból, illetve fenyőlécekből összeállított térbeli alakzatok a „Perpetuum sculpturae” koncept felé tartanak, amelyet a művész azért vezetett be, hogy meghatározza a sokféleképpen konfigurálható formák kiapadhatatlan, megszakítás nélküli megteremtését és újraalkotását, valamint azért is, hogy bekapcsolja az időkomponenst is ebbe a műteremtési folyamatba.
Még a statikus műveit is úgy komponálja, hogy mozgást sugalljanak, a csiszolt felületekkel elért hatások révén, amelyek a néző legkisebb mozdulatára is a mozgás és a formák elmozdulásának érzetét keltik.
Ha a Tentaţiile Pătratului-ban az „Elsődleges Négyzetből” fakadó, ősrobbanás erejével zajló kiterjedési folyamat az Expansiune címmel érte el a csúcsát, ezután, a természet törvényeit követve, a művész regressziós folyamatot kezdeményez a Memoria formei kiállítással, pihenésre invitálva a térbeli formák sokaságát. Viszszatérés az anyagba. Visszavonulás a potencialitás állapotába.
Az átalakulás szenvedés. Egy úthenger fenyegető ereje által lelapítva a háromdimenziós formák mind a kétdimenziósba hullnak. Kollázszsá válnak. Minthogyha egy titánt táplálna, egy vasevő szörnyeteget, a művész az úthenger elé terít minden eddig három dimenzióban tobzódó tárgyat. Új formák születnek. Kétdimenziósak, csak a háromdimenziósság emlékezete révén elérhető gazdagsággal.
Az összelapításról készült felvétel, amelyet a szobrász a Memoria formei kiállításon mutat be a Konstant galériában 2009. április 22-től, a pusztítás első szakaszát dokumentálja az úthenger átalakította tárgyak mellett.
Az anyagba való visszatérés folyamatában Bone formái még két metamorfózison esnek át: a kiállítás teljes anyagát egy hulladék típusú darabbá préselik, és azt egy újabb fázisban ugyanabban a galériában állítják ki, hogy a legutolsó állomáson az anyagot tűzben megolvasszák. Három fémtégla, alumínium, vas, sárgaréz marad az átalakítás végeztével. A galéria több emeletét benépesítő rengeteg forma, az alkotó szellemmel találkozó anyagnak ez a kalandja, a formák sokfélesége és a térbeli megnyilvánulás öröme most már a harmadik szakaszban a Konstant galériában kiállított három fémtéglába rögzített emlékezet.
Ám az alkotás, bár látszólag megsemmisítve a művész által, csak a csírázás állapotába érkezett. Inspiráció-magvakként a fémtéglák magukban hordják a formák és az alkotás újabb ciklusa újrakezdésének lehetőségét.
A szobrász Bone 2009-es installációsorozatában az alkotási folyamat nem celebrálódik – mint ahogyan ezt megszoktuk a posztmodern művészetben – a művészi megnyilvánulás középpontjává, önmagáért való céllá, hanem inkább része a konceptnek, ugyanúgy, mint ahogyan minden egyes szakasz is az. Az alkotási folyamat és maga a „mű” egyforma értéket nyer egyfajta imitatio dei során, amelyben az öröm egyaránt hozzátartozik az alkotás folyamatához, az alkotóhoz és az állandó változásban lévő alkotáshoz.
Ez a Bone munkáinak és installációinak belső természetéhez tartozó öröm, amelyet megtapasztalunk az említett kiállításciklus során, a játékosságból fakad, amellyel a művész az egész megnyilvánulást átszínezi, mint ahogyan jelen van minden egyes munkájában is. A játékosságot a művész az alkotás vektoraként fogja föl.
Bár sohasem befejezettek és mindig átalakulásban vannak, ahogyan ez az art in progress megnyilvánulásaira jellemző, Bone mindegyik munkája minden egyes pillanatban tökéletes és ugyanakkor egy újabb fejlődés forrása, állandó alakulásban, és mindegyik állapotában kiteljesedve a lehetőségek kútfője még akkor is, amikor teljes nyugalomban a fémtéglákra redukálódik, amelyek nem mások, mint újabb csírázást ígérő magvak.
A derűlátás, amely áthatja a művész munkáit és az átalakulást, amelynek műveit aláveti, három pilléren nyugszik. Az átalakítást – a háromdimenziósból kétdimenziósba vagy a formából anyagba való átmenetet préselés vagy olvasztás révén – az új formák alkotásának, kitalálásának és kifejlesztésének állandó forrásaként fogja fel a művész, és a Mozgás-Idő kettőse, amely a Perpetuum sculpturae koncept alkotó része, újra értékkel tölti meg a potencialitást és magával hozza a végtelen eszméjét.
