(majdnem) anyák napi
az történt, ma, kedves naplóm, jó, igazából tegnap, szóval az történt, hogy a szomszéd, nem Ernő, nem, hanem a román, sokkal inkább Sorin, a taxis, aki naponta többször hazajön, hogy az autót a garázs előtt gőzborotvával vegyszer nélkül lesuvikszolja, mondja, az utasok, az ő utasai koszos autóba aztán nem (ez már az előtt is így volt, hogy testületileg feltaláltuk a kézmosást);
szóval ez a Sorin, akit mindig kicsit szomorúnak látok, mióta mesélte, hogy a fia nem veszi a szomszéd telket, pedig pénz lenne, mert egyetem után, orvosi, rögtön Svájcba;
szóval ez a Sorin ma olyat füttyentett, pontosabban fütyült, dallamosat, szépet, öblösen, mintha a szája hangszer lenne, a nikotinnal vakolt kis üregek az arcában lennének a hangszer teste;
szóval ez a Sorin olyan szépen fütyült, hogy a család, asszony, gyerek, én, a kutya is (nem én vagyok a kutya nem, másként kell olvasni);
szóval mind összefutottunk, hogy ki fütyül, Ernő(?), á, a román, Sorin, a taxis(!) és hallgattuk, ahogy a fütyülés hullámai végigfutnak a vírusos valóság gyengécske szövetén, a szálak elpattannak és a szürke fátyol alól előbújik végre (ide a lüktetés miatt kéne még egy végre)
szóval végre előbújik a
– – – (tam tam tam)
TAVASZ