A magyar film 120 éve
Mivel az első hivatalosan vetített magyar film az 1901. április 30‑án bemutatott A táncz volt, 2021/ben lett 120 éves a magyar filmgyártás. A nem mindennapi eseményt a budapesti Ludwig Múzeum a Nagylátószög című magyar filmtörténeti kiállítással ünnepelte meg.
Bár a francia Lumière fivérek már 1896-ban forgattak Budapesten a millenniumi ünnepségek alkalmából, ezeknek a felvételeknek a kameranegatívjai csak 2021-ben kerültek a Nemzeti Filmintézet birtokába. (Egy részletet meg lehet tekinteni az alkotásból itt: https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/lumiere-osszeallitas-1896-bol.) A 120 éves magyar filmgyártás előtt tisztelgő kiállításnak a Ludwig Múzeum 14 terme adott helyet. Az első a mozgókép megszületése előtti korszak kísérleteit és a kor népszerű optikai játékait mutatta be.
A második teremben a magyar némafilm kezdetei és ennek az időszaknak a kiemelt alakjai kaptak helyet, mégpedig egy idővonal segítségével. A kiállítás úgy olvasandó, mint egy filmtörténeti könyv, csak ezúttal mindent a múzeum falaira írtak fel. Az idővonal segítségével megtudhattuk, melyik évben milyen fontos esemény történt a filmgyártás szempontjából, valamint az egyes évszámok alatt az abban az évben leforgatott filmek listáját is megtalálhattuk. A leírt információk mellett természetesen korabeli fotókat és filmplakátokat is láthattunk, valamint filmrészleteket a falra felszerelt kis képernyőkön.
Ebben az időszakban kiemelkedő munkát végzett Janovics Jenő, aki kolozsvári színigazgatóként lett az egyik meghatározó alakja a korai magyar filmgyártásnak. Körülbelül 65 némafilmet készített a filmgyártó cége, és olyan későbbi neves filmesek dolgoztak a keze alatt, mint Kertész Mihály vagy Korda Sándor (ők mindketten Amerikába emigráltak, és ott szereztek maguknak hírnevet).
A következő két teremben hasonló módon a filmkészítés további fejlődéséről tudhattunk meg részleteket, pontosabban a fekete-fehér filmeket követő színes filmekről, majd pedig a hangosfilmről. Ezek az új technikák a ’30‑as évek gazdasági világválságával egy időben születtek meg, és a többi országhoz hasonlón Magyarországon is fejlődésnek indult a filmgyártás. Új műtermek és filmgyárak épültek, és egyre híresebbek lettek a filmszínészek; az ő kinagyított fotóikat is láthattuk a tárlaton. A filmek jó része irodalmi adaptáció volt, valamint a színházakban futó darabokat vitték filmre. A közelgő háború és a zsidótörvények miatt újabb filmes szakemberek voltak kénytelenek elhagyni az országot.
A magyar filmtörténet minden időszaka szorosan összefonódott az éppen aktuális politikai helyzettel, ezt tükrözi a további termek elnevezése is: Az újrakezdéstől a forradalomig (1945–1956), Nyitás (1957–1968), Menekülés a moziba (1969–1989), A magyar film a rendszerváltozás után. A filmgyártást 1948-ban államosították, ezért a filmnek a politikát kellett kiszolgálnia, és az alkotások többségében meg kellett jelennie az osztályharcnak meg a termelési témáknak. Az úgynevezett „sematizmus” csak Sztálin halála (1953) után enyhült, ekkor már olyan művészi igényű filmek születtek, mint a Liliomfi (Makk Károly, 1954) vagy a Körhinta (Fábri Zoltán, 1955). A ’60‑as években már megjelentek az új utakat kereső rendezők, mint például Gaál István (Sodrásban, 1963) vagy Szabó István (Álmodozások kora, 1964). De ekkor készített fontos alkotásokat Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Sára Sándor is. Az animációs filmek is megújultak, és egyre több közönségfilm is készült. Ezek vagy irodalmi adaptációk, vagy vígjátékok voltak: A kőszívű ember fiai (Várkonyi Zoltán, 1965), A tizedes meg a többiek (Keleti Márton, 1965) stb.
A ’70‑es évektől kezdve már bátrabban nyúltak az elmúlt évtizedek történéseihez a rendezők. Megszületett például Makk Károly Szerelem (1970) című filmje, de a ’80‑as évekből származik Gothár Péter Megáll az idő (1981) vagy Bereményi Géza Eldorádó (1988) című alkotása is. Ezek azóta is folyamatosan láthatók a magyar tévécsatornákon.
Bár kísérleti jellegűek voltak, mégis nagy port vertek fel az olyan filmek, mint Jeles András A kis Valentinója (1979), illetve Bódy Gábor filmjei. Ebben az időben számos rangos díjat is nyertek magyar alkotók, Rófusz Ferenc A légy (1980) című animációs filmje, valamint Szabó István Mephistója (1981) Oscar-díjat kapott. A tárlaton a kortárs magyar filmet egy nagy képernyőn megjelenő filmrészletek képviselték, és ugyanebben a helyiségben kapott nagyobb teret Nemes Jeles László ugyancsak Oscar-díjjal jutalmazott Saul fia (2015) című filmje is.
A kiállításon berendeztek néhány tematikus termet is, például a cenzúraszobát, ez a mindenkori filmcenzúrát mutatta be. Külön helyiséget kapott a számos kísérleti kisfilmet és játékfilmet készítő Balázs Béla Stúdió és maga a filmgyártás is, illetve az úgynevezett Budapesti 12 (az 1948–1968 közötti évek 12 legjobbnak tartott magyar filmje, melyeket a magyar filmszakma 1968-ban titkos szavazással jelölt ki). A filmkészítés fázisait (forgatókönyvírás, díszlet‑ és jelmeztervezés, forgatás, utó‑ és labormunkák stb.) képek, kellékek és jelmezek segítségével szemléltették a kiállítás kurátorai. Végül az utolsó két teremben a Magyarországról külföldre távozott filmesek kerültek a középpontba (itt illik Zsigmond Vilmos operatőr nevét megemlíteni), illetve egy installáció a filmes örökség megőrzését és bemutatását célul tűző Nemzeti Filmintézet munkásságával foglalkozott.
Bár a kiállítás nagy részét az olvasnivaló teszi ki, azért sok érdekességet is láthattunk: korabeli filmes eszközöket, díszletmaketteket, jelmezeket, személyes tárgyakat (például Fábri Zoltánéit), valamint különböző filmes díjakat.
Természetesen ennek a kiállításnak a megtekintése nem lehet egyenértékű a filmnézéssel. Magyar filmek folyamatosan készülnek, tehát érdemes moziban nézni őket. Régi magyar filmeket magyar tévécsatornákon is találhatunk. Még sokáig éljen a magyar film!
Hollósi Laura
Nyitókép: Arriflex kamera statívon
Galériabeli fotók:Mészáros Márta Arany Medve díja az Örökbefogadás című filmjéért (1975); Filmplakát; A Saul fia néhány jelmeze; A Ripacsok című film híres jelmeze; A Kincsem című film néhány jelmeze
(Megjelent a Várad 2021/12. számában)
