Kulturális folyóirat és portál

Folyóirat

Várad 2020/10

Várad folyóirat 2020. októberi számában verset Nóti Arianna, Müller Dezső, Bozóky Balázs, B. Tomos Hajnal, Pilizota Szandra, míg szépprózát Murányi Sándor Olivér, Tar Károly, Hilgert István, Szombati István, Kacsirek Ottó András, Pintea László, esszét pedig Lakatos-Fleisz Katalin közöl.

A művészet rovatban, az idén hatvannyolc éves Nagy Árpád Pika művészetéről Novothy Tihamér ír. Folytatódik Magyari Sára nyelvész, egyetemi docens Tandem-rovata, aminek ezúttal a pedagóguslét a témája, beszélgetőtársa pedig Györgydeák Éva magyartanár. Társadalom rovatunkban Fried Noémi Lujza Dr. Venczel Márton segítségével kalauzolja el az olvasót a nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének megújult állandó kiállítására. A rovat másik anyaga Alföldi Imre Tejfoggal kőbe című, a harmincas évek Nagyváradját megidéző memoár-sorozatának újabb epizódja. Kultúra rovatunkban Tóth Hajnal beszélget Hajdú Farkas-Zoltánnal írásról, ihletről, valamint Csonkamagyar című kötetéről, melyet a Román Írószövetség pár hete az év legjobb magyar nyelvű könyvének járó díjjal jutalmazott. Megjelent Hajdu Géza színművész, a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagjának életrajzi kötete, Thália ölében címmel, a színházi kötetbemutatóról Tóth Hajnal tudósít. A kritika rovatban Demény Péter osztja meg velünk benyomásait Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című könyvéről, illetve Lakatos-Fleisz Katalin méltatja Günter Kunert Ellenfényben című elbeszéléskötetét. A nagyváradi Lilliput Társulat legújabb előadására, a Györfi Csaba rendező-koreográfus által színpadra álmodott, Valahol Európában című musicalre Simon Judit kritikáját olvasva kaphatunk kedvet.

Varad_2020_10_borito

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu