Lódenes embermadár
Növök a tőzsdén, az ócskapiacon,
azon töröm átszerkesztett fejem,
hogyan lehetnék végképp érthetetlen.
Naprendszeremet apróért eladom.
Az ábécé rabruhás fegyenc. Nem rossz.
Engedély nélkül rontom a világot jobbá.
Mondom én néktek: bizony-bizony
a madárszárny nálam tériszony,
levegőt akkor vesz az égnek szülötte,
ha smaragdzöld ágak suhognak körötte,
ha ágat-bogat rajzol a tűhegyes gerinc.
Azért mondom hát: bizony-bizony,
felgyújtanám az agy hombárjait,
forduljon fel a hatökör-csorda,
nagyharang, ásó, kettétört kapa –
orromba szúr a testek földszaga.
Jó itt lakni. Sok a szomszéd. Sok az élőhalott.
Albérletet senki sem fizet,
egy csoportkép, lant, cimbalom, vén fagott,
lagzi, hangverseny, díszlépés, zsoltár.
Bort rágok, kenyeret iszom, vizet
tördelek. Sokan elmennek, nahát… ennyi az ár.
Caplass tovább felszántott járdákon,
eltanácsolt, lódenes embermadár.
2013. augusztus 19.