2019. június 2 | Varga Sándor György | Irodalom

Leszámolás

A legalantasabb pillanatban
mindig egyedül ér az éjszaka.
Innentől a saját dolgod
álomba ringatni magad.
Kivégeztük a múlt árnyait,
kiutat találtunk a problémára,
te már holtan fekszel,
nekem sincs sok hátra.
Véres tenyeremben izzik a hajnal,
mielőtt az ég pereménél feljebb
kerülne, leheletem beleszárad
s magában hordozza csalfa útjára.
Engem hordoz a láthatáron.
A csillagok hiénája lettem.
Másnap egy kósza gyöngyvirág
levelén harmattá gyűlök össze.
Megülök egy cseppet,
majd köddé párlok,
nézd, ott egy ökörnyál,
már azon csillogok.
Miután bőrödhöz érek,
rajtam át ereszkedik
le rád lustán az apró
fekete pók.
Remélem, megcsíp.
Remélem, fájni fog.