Közös terek. Kortárs művek a MODEM (Debrecen) gyűjteményéből
Az itt látható alkotások a tér és a helyszín témájához kapcsolódnak – a szüntelen változás, átalakulás aspektusából. A művek többsége a Debreceni Nemzetközi Művésztelep egyik, a városi létmódra rákérdező műhelystúdiuma során keletkezett, s 2010-ben lett a MODEM gyűjteményének része. Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a kiállítás egy olyan nagyváradi térben jött létre, amelynek funkciója éppen átalakul – múzeumból újra egyházi hivatal lesz. A két érintett város helyzete is jelentősen módosult az elmúlt évtizedekben, de – ahogyan az erre reflektáló művészet jól példázza – a közös tradíció alapján felépülő kétféle jelenkori kultúrának továbbra is vannak izgalmas, közös terei.
A kiállítás első szakasza a szó szoros értelmében dialógust kezd a térrel, mégpedig a környező világhoz, a környezethez való viszony jellegzetes művészi szempontjait sorra véve. Ezek közé tartozik az absztrahálás (Hegedűs Éva), a szándékolt átértelmezés (Vincze Ottó), a naiv rákérdezés (Szabics Ágnes), a kapcsolat folytonos kezdeményezése (Andrew Young) és a különféle terek összeolvasztásának a vágya is (Tamási Claudia.) A tér közepén található kis videószoba maga is egy helyteremtő kísérlet: Pawel Mendrek és Ewa Zasada projektje az apró momentumokból képződő genius loci megidézése, egyszersmind elbizonytalanítása Stanislaw Lem klasszikus regénye, a Solaris ikonográfiája révén.
A tárlat második részének szervezőelve a privatizált helyszín, a személyessé váló hely témája. Mindez megjelenhet a közösségi perspektíva felől (Süli-Zakar Szabolcs), múlt és jelen egymásba kapcsolódása révén (Dóró Sándor) és érzelmi állapotok szűrőjén (Ludman Éva) keresztül is.
A kiállítás harmadik szakaszának témája az élőhely kiismerhetetlen, néha rémisztő, néha varázslatos világa. Az emberi kontingencia és tünékenység tapasztalata (Csurka Eszter), a kivédhetetlen konfliktusok helyszíne (Dariusz Fodczuk), a vidéki létezést kísérő sztereotípiák (Bukta Imre), a világba vetettség, az egzisztenciális kitaszítottság metafizikai horrorja (Lovas Ilona, Szépfalvi Ágnes), az ember és az állat közötti kínos analógiák rendszere (Madácsy István), a fogyasztói kultúra fenyegető öröksége (Gyenis Tibor) mind-mind az élőhelyhez való paradox viszonyt tematizálja.
A kiállítás helyszínének fizikai megtapasztalása, szinte öntudatlan „belakása” nem egyszer megállásra készteti a látogatót (többek között erre is reflektál Kónya Ábel imaginárius és valóságos szféráját ütköztető munkája), máskor inkább haladásra, sétára ösztönöz (például a Nyár utcán, Ferenczy Zsolt otthon-érzetet kínáló printjei mellett).
Megannyi tér rajzolódik ki előttünk a munkák révén. Szimbolikus és hagyományos terek, melyekben sokféle művészi felfogás talált hajlékot – Debrecenben és Nagyváradon.
Eleőd Ildikó, Gulyás Gábor
kurátorok
