„Követeljük a bukás jogát!”
Kortárs erdélyi magyar drámák márpedig nincsenek! De ha nincsenek, hogyan beszélgethettünk róla majdnem két órán át? Mégiscsak vannak?
Az I-Fórum második napján Székely Csaba és Demény Péter a kortárs erdélyi magyar drámaírásról beszélgetett. Az egész úgy indult, hogy Demény Péter, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője kijelentette: Székely Csaba szerzőn kívül nincs olyan magyar kortárs drámaíró, akit közel enged a színház, akit folyamatosan színpadi bemutatókhoz juttatnak.
Demény sértettségére a közönség soraiban ülő szakmabeliek – színházigazgató, dramaturg – is reagáltak, így az előadásból személyeskedésektől sem mentes vita alakult ki. Egy olyan, amit nem lehet lezárni, egy olyan, ami 1968-ban már lezajlott egyszer és ugyanígy végződött, azaz, hogy nem végződött sehogy. Egy ilyen makacs fajta vita. Mert mindenki a maga igazát, vélt igazát védte.
Demény Péter szerint a drámaírókat elhanyagolják, Székely Csaba azt fejtegette, hogy nem elég jók a mostani magyar drámák, mert a megírt szöveget csak a legritkább esetben tudják kipróbálni színpadon. Szabó K. István rendező a felelősségről és bátorságról beszélt. A nézők elé újdonságot tenni mindig kockázatos, így ő maga is sokat gondolkodik azon, hogyan állítson össze évről évre jó repertoárt.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója pedig az ellenpontot képviselte a vitában. Meglátása szerint csak azért nem lehet felkarolni egy művet, mert kortárs. Sok a rossz dráma. Gáspárik szerint fokozatosan kell megmérjék magukat a drámaírók, kicsiben kell kezdeni. Mint elmondta, természetesen van pár tehetséges ifjú szerző, de irántuk nem hogy a néző, de még a szakma sem érdeklődik. Forgách András író, dramaturg, aki több magyar színházban dolgozott és dolgozik jelenleg is, elmondta, hogy a Katona József színházban nagy a szigorúság, Kertész Imre, már akkor Nobel-díjas író egyik drámáját is visszadobták, mondván, hogy nem elég jó. Nagy a verseny.
Kötő József dramaturg szerint író-rendező párosokban kéne gondolkodni, akkor lehetne nagyot alkotni. Ezzel többé-kevésbé mindenki egyetértett. Bodó A. Ottó, a kolozsvári egyetem drámaszakának adjunktusa elmondta, a szerző is ludas. Talán ez is igaz lehet. A kortárs drámaírók nem próbálkoznak, inkább csak sajnálják magukat, arról nem is beszélve, hogy milyen kevés alkotóműhely működik Erdélyben.
A beszélgetés izgalmas volt, elgondolkodtató, komoly és humoros is. De amiről sokan beszélnek, arról csak érdemes gondolkodni, tenni érte. Itt ilyen emberek voltak jelen.
Ha kell következtetést levonni, akkor valószínűleg ez lenne: mindenkinek igaza van. Pont. De lehet, hogy kérdőjellel?