Kószálások és nagyriportok Ali bácsi módra
Flandriától Ticinón át Lombardiáig a címe Szilágyi Aladár közíró új riportkönyvének, amelyet a szerző 75. születésnapjának előestéjén, szeptember 21-én mutattak be a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban. A kötetet lapozgatva az olvasónak is rögvest kedve szottyan rá, hogy fölkerekedjen és bejárja azokat a helyeket, tájakat városokat, amelyekről a szerző ír, esetleg összefusson az író némelyik ízes beszédű, érdekes riportalanyával.
A kötet – Szilágyi Aladár 15. könyve – három nagyriportot tartalmaz, amelyek három különböző időszakban születtek. Néhány évvel a ’89-es rendszerváltás után Svájcban kóborolt a szerző, a 2000-es évek közepén Belgiumot járta be, 2016-ban pedig a lombardiai csavargást ejtette meg. A Flandriától Ticinón át Lombardiáig című kötet a Holnap Kulturális Egyesület és a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) közös gondozásában jelent meg.
Talán két fejezetcímmel – Időben csavargástól a vízen járásig; Édes és friss, akár egy Vergilius-ekloga – jellemezhető leginkább e könyv, kezdte méltatását Rácz Éva, a MÚRE elnöke. Amikor az egyetemen az újságírótanoncoknak beszél a jó riport ismérveiről, megemlíti: fontos meglátni és láttatni az egyediséget, ugyanakkor lényeges, hogy az olvasó valamitől otthon érezze magát a riportban, a szövegben leírt érzések, hangulatok, a megszólaltatott emberek véleményei, történetei miatt. Sokszor nehéz megértetni a fiatal kollégákkal, milyen is egy vérbeli riport. Ezért legjobb, ha riportköteteket böngésznek. Például, ahogy Ali bácsi riportot ír, az jobb és élvezetesebb, mint egy műfajismereti óra. A riportíráshoz megszállottság kell. Minél megszállottabb valaki, annál több ideig űzi ezt a műfajt. Ha, mondjuk családlátogatásra utazik, akkor is riportereskedik.
Ezután a szerző felolvasta a friss, nyomdafestékszagú könyvből a Haláltánc dzsesszmuzsikára című fejezetet, amely a Lombard útinapló egyik érdekes epizódja.
Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a könyv szerkesztője azt tanácsolta a leendő olvasóknak, hogy a riportok olvasásakor érdemes internetközelben lenni, megkeresni és megnézni jó néhány nevezetességet, különlegességet, amelyekről Aladár mesél a kötetben, hiszen a képek jól kiegészítik a leírtakat. Egyébként a riportokhoz mellékeltek pár fotográfiát, s a leírások meglehetősen szemléletesek. A másik jótanács az, hogy ne kezdjenek hozzá éhesen az olvasáshoz, mert ínycsiklandozó konyhaművészeti kalandozásokról is ír a szerző. Megtudhatjuk például, mi köze van Danténak az angolnákhoz, hogy milyenek az itáliai polenteriák (puliszkázók), továbbá egy sajtkalandnak is részesei lehetünk.
Arról is szó esett, hogy Szilágyi Aladár elutazásai előtt készíti elő a riportok „valóságoszlopait”. Mindennek alaposan utánaolvas, dokumentálódik. Így aztán sok mindent tud már, amikor útnak indul, ekként csodálkozik rá a különlegességekre a riportutak színhelyein. A jó riporthoz tehát kell a felkészülés, ugyanakkor kell a szerencse is. Ali bácsi mesélt arról, hogy barangolásai során jó párszor mellészegődött a szerencse. Lombardiai időzése alkalmával például belebotlott a világhírű bolgár csomagolóművészbe, aki nagyméretű táj- és térprojekteket hoz létre. Szintén érdekes, hogy eme művészi tevékenységét egyesek jónak tekintik, mások viszont környezetvédelmi szempontok miatt elítélik a land arttal foglalatoskodó, a tömegeket vízen sétálgattató csomagolóművészt.
Az is a véletlen, a sors avagy a szerencse műve volt, amikor Locarnóban (Svájc olasz nyelvű részén) bolyongva, a Monti della Trinita egyik lépcsősikátorán battyogva meghallott egy élősövény mögül, az úszómedence felől a nótázást magyarul, mire a szemfüles riporter is bekapcsolódott az Akácos út dalolásába. Így ismerkedett meg a Svájcban élő magyar egykori cirkuszi artistával, aki jelentős bibliagyűjteménnyel rendelkezik, a férje pedig fegyverkollekcióval. Lombardiai kószálása során pedig megismerkedett egy bukaresti születésű, hatéves kora óta Olaszországban élő fiatal román nőre, aki mind mai napig a milánói helyi tanács választott tagja. Nem akármilyen élmény volt továbbá egy harmincas évekbeli Bugattin utazni Bagnoregio városába. Amúgy a többkultúrájúság, többnyelvűség témája az, ami összeköti a három nagyriportot.
A könyvbemutató végén a születésnapos szerző természetesen dedikálta könyvét.