Könyvlelő (a Napkút kiadó könyveiről)
Ez alkalommal a budapesti Napkút kiadó könyveiből válogattunk.
Király László 2008-as verseskönyvének címe A nyitott könyv. Egy Előhang és két ciklusba rendezett további 29 vers olvasható a könyvecskében, és mint Király Lászlónál megszokhattuk, most sem a mennyiség számít, hanem a minőség, amely lenyűgöz, olyannyira, hogy nehezen találunk szavakat, amelyekkel verseiről szóljunk.
Álljon itt ízelítőül egy részlet a Gloria mundi című poémából, melynek alcíme Lenin elvtárs a kínai boltban:
HARMADIK FEJEZET,
melyben életre kelnek
mindnyájan a vérig sértett mellékszereplők,
kik legszebb álmaikban is csak azt hallják:
„Jobbról lihegve be”,
„Dühöngve balra el” – miközben
az összes történet él nélkülük is,
égbekiáltó szerelmekkel,
csillaghullató zokogással,
s ők nem ölelhetik a világszépeit
a mindenséget jelentő csalafinta deszkán:
csak a sic transit ér el őhozzájuk,
de a gloria mundi soha;
és nem döröghetnek alá, mint az isten,
végérvényes igazságok felhőmagasából,
vagy legalább a színfalak mögül,
nem dőlhetnek kardjukba,
pisztolyuk se csattan
halálosan a szomszéd szobában,
ahonnan átszűrődik a ríkató, örök muzsikaszó,
mikor csomagolják a nagy utazóládát,
ha készülődnek már – el – a főszereplők
ebből a béna, semmilyen világból;
takarítják a huzatos verandát,
összesöprik az elejtett szavakat
– melyeket azok nem vittek magukkal –,
s kicifrázzák, hogy majd kellőképpen
adhassák elő a ferde vallatóknak.
Ily gyönyörű e pokolra való játék,
melyben a főszereplők gyötrődnek s halálos
szerelmekbe esnek,
gyilkolnak és felkötik maguk,
s őket vallatják elvadult dühökkel
minden hatalmak túlélő pribékjei.
Végítélet ez, vagy világhajnal,
naponta kezdődik és befejeződik,
csak egyet nem tehet: nem múlhat el.
És a főhős? –
Rég eltévedt a miazmás mocsárban,
asztalánál együtt dőzsöl ellenség s barát,
semmit sem ért, csak törekszik valahová,
mert útra űzte őt valaki: „Ő”…
S míg ezek táncukat ropják a háttérben
istentelen rendezők vezényszavára,
ő ezerszer ébred érthetetlen létre,
s mindig egy gyilkos világvégi parkban,
reggelente rémülten riasztva önmagát
a mellékszereplők irigy álmaiban:
Tán ma is élek. Ha meg nem haltam.
Fodor Ákos 38 haikuját Vihar Judit válogatta furcsa, spirálozott noteszra hajazó könyvbe, Pontok címmel. Előszóként a szerző vall a műfajról imigyen:
„A haiku kettőt tesz költővé – amint a szerelem kettőt szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban: oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.”
Íme, néhány haiku a kötetből, a Várad olvasóinak is lehetőséget adva most arra, hogy a szerzővel együtt boldoguljanak:
Útikaland
Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.
Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.
Axióma
A szeretésen
kívül minden emberi
tett: romépítés.
Boldogság
Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy „nem-tudom”
Summa
Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.
Súlyok és hangsúlyok címmel, tartalmára utaló alcímmel: Írások az utóbbi két évtized magyar irodalmáról (1989– 2009) irodalomelemző tanulmányokat kínál mintegy 300 oldalon az olvasónak a Napkút Kiadó 2009-es kiadványa, a Kútfő Bibliotéka sorozatának második könyve.
A kötet szerzői Bedecs László, Bence Erika, Bertha Zoltán, Borbély András, Borcsa János, Deres Péter, Erős Kinga, Halmai Tamás, Jász Attila, Kabdebó Lóránt, Ködöböcz Gábor, Kránicz Gábor, Papp Ágnes Klára, Pomogáts Béla, Prágai Tamás, Rácz Péter, Schein Gábor, Sturm László, Szepes Erika, Vilcsek Béla és Zsávolya Zoltán.
A könyv megjelenését a Balassi Intézet és a Szófiai Magyar Kulturális Intézet támogatta.
Szerkesztette Szondi György és Vincze Ferenc.
Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész 2010-ben megjelent Parthenope veszedelme című kötetének alcíme: Újdonságok a Janus Pannonius-filológia köréből. Szentmártoni találta meg egy nápolyi kéziratban Janus Pannonius eddig csak felerészben ismert Renatus-panegyricusának a teljes szövegét, és ebben a tanulmánykötetben mutatja be a panegyricus keletkezésének történetét és magát a művet, amelynek teljes latin szövege és magyar műfordítása ugyancsak itt olvasható. Az irodalomkutató, aki folytatta Kerényi Grácia magyar hexameterben írt fordítását, időközben egy mindeddig rejtőzködő, százsoros Janus-költeményt is azonosított. A Holdsarló-lovagrend védőszentjét, Szent Móricot és a rendalapító Anjou Renét magasztaló vers, valamint annak magyar fordítása ebben a kötetben kerül először a nagyközönség elé.
Ízelítőül fogadja az olvasó az utóbbi költemény elejét:
Híres Móric, a föld kerekén, ki dicsérni való vagy,
Kit ragyogó képpel tisztel sok aranyteli csillag,
Lám kinek angyali kar seregestül és magas égbolt
Gyors forgása vidám suhogással csapja a tapsot,
Krisztusi szent névért, aki hajdan, hogy megölettél,
Állhatatos szívvel szenvedve a szörnyű halált is;
Próbált érdemedet, kérlek, hadd hozzuk előnkbe,
Múzsáinkba pedig töltsél most annyi erőt, hogy
Tudjanak ők méltó énekbe szerezve dicsérni.
Mert amidőn ama thébaiak csapatát te vezetvén,
Maximianus a gaz, jeges Alpokhoz odaküldött,
Hogy magad és tieid vigyetek rút isteneiknek
Hitvány áldozatot honi módra, legott utasított,
Bár örökéltü Atád te kitartó hittel imádtad,
Megvetvén eme vad zsarnok követelte parancsot.
Óh. Hányszor szigorú kínzást és gyilkot igérvén,
Látta, hiábavaló a sok intés, ekkor a véres
Sors által minden tizedik főt szörnyü halálra
Adni parancsolt, hogy megijedve a többi e jeltől
Hódoljon neki ott a csapat. Láthattad, e gyászért
Hogy vetekedtek a szent fők, és a halált követelték.
Az volt mindjük előtt sokkal bátrabb, aki köztük
Elsőként hajtotta nyakát oda fejlecsapásra.
Kétszer is eltűrték a nagy öldöklést ilyen áron
Szolgálván hitüket. Te, kiváló vértanu, adtál
Bátorítással erőt, ugyanis szóltál e szavakkal
Krisztusról jámbor seregedhez lelkesitően:
„Óh majd csillagi fényt egeken figyelő csapatok mind
vessétek meg a bősz császárt felemet szivetekkel!
Ő soha semmire sem, csak a törvényekre ügyelhet,
Balgán épp azokat szennyezte be durva vasával.
Mennyei helyre repül fel a jobb rész tőletek innét,
míg maga azt hiszi, hogy titeket keserűn ölet ő meg,
Épp örökös lét gazdag ajándékába vezet be.
Víg nyakatok hajtsátok a bárdhoz ezért, a halandó
Az lesz, higgyétek, mit a népnek mondanak élni.
Sőt bizony ő, akiért most itt a ti véretek ömlik,
Függve kereszten fenn sebeit mind értetek egykor
És a tövist a fején hordozta, feküdt is a sírban:
Ím ugyanő titeket ma a földbeli test eme csúfos
Fogságából már kiragadva emel fel a mennybe.
És holdas fogatok fölibé, és túl a Nap útján
Boldog székhelyeket lakozásra fog adni örökre.
Bölcs-e ki örvendő lélekkel ilyenre ne vágynék?
Mért vonakodna az ég palotáiba lépni a földről?
Így, ha a császár is tudná, nektek maga ád jót,
Hogy titeket bántott, irigyen dugná el a kardot.”