Könyvajándék a zsidó hitközségektől
Több mint kétszázféle kiadványból összeállított, 9000 darabot meghaladó könyvszállítmányt kapott a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtár a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségétől. A könyvajándékból a megyei téka juttatott a Biharban működő városi és községi, illetve a tanfelügyelőség segítségével a váradi és megyebeli iskolai könyvtáraknak is. A hivatalos átadás-átvételt vasárnap délután tartották meg a megyei könyvtárban a sajtó jelenlétében.
Házigazdaként Ancuța Șchiop, a megyei könyvtár menedzsere köszöntötte az adományozókat reprezentáló Silviu Vexler parlamenti képviselőt, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét és Felix Koppelmannt, a váradi hitközség elnökét, illetve a megyei tanács elnökét, Ilie Bolojant és a hallgatóság soraiban helyet foglaló nagyváradi polgármestert, Florin Birtát. A köszönetnyilvánítás mellett elmondta, megtiszteltetés az intézmény számára, hogy hozzájárulhat a zsidó kultúrát, a nép történetét, a történelmi igazságot bemutató művek terjesztéséhez. A megyevezető azt emelte ki, hogy Nagyvárad ma nem lenne az, ami, a zsidó közösség hozzájárulása nélkül, hiszen ez a város az itt élő három jelentős nemzetiség, a román, a magyar és a zsidó több száz éves együttműködésének eredménye.
Felix Koppelmann kérdésére nem is várt választ, hiszen a jelenlévők szerint egyértelmű: mi is lehetne jobb ajándék a könyvnél? Egyebek mellett közössége nevében köszönetet mondott a váradi és a megyei helyhatóságnak a tőlük kapott folyamatos erkölcsi és anyagi támogatásért.
Silviu Vexler elárulta, hogy az országban működő 39 hitközség közül legtöbbször a váradit keresi fel, már hazajár ide, még képviselői kampányát is itt kezdte. Elmondta, hogy szülővárosa kis könyvtárában sokat tanult. Bibliai példákkal mutatott rá, hogy a zsidó nép számára mindig is jelentősége volt az írott szónak, a könyv népének is nevezhető, és a könyvek mindig hűséges társai voltak a népnek. Ezért övék a megtiszteltetés, hogy a kultúrájuk terjesztése mellett az adományozott könyvekkel segíthetik mindazokat, akik meg akarják ismerni a népüket.
A bukaresti Hasefer kiadónál román nyelven megjelent 207 kötet 9370 példányát a megyei téka könyvtárosai már osztályozták és elosztották, több helyre már el is vitték az ajándékot. Jutott belőlük 700 példány még Ukrajnába is. Bővült velük a nagyváradi egyetemi könyvtár, a belényesi, a diófási, az élesdi, az érmihályfalvi és a margittai városi könyvtár, Bihardiószeg, Biharszentandrás, Bondoraszó, Nagyürögd, Szakadát, Tenke, Tria község könyvtára, a tanfelügyelőség, a váradi Mihai Viteazul Műszaki Kollégium, az Aurel Lazăr Elméleti Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a váradszentmártoni Lótuszvirág és az élesdi Constantin Șerban Elméleti Líceum, illetve számos Bihar és Szilágy megyei általános iskola könyvállománya.