Költő (és slammer) a fehér teremben
Simon Márton költő, slammer, műfordító volt a nagyváradi Gyújtópont irodalmi beszélgetéssorozat legutóbbi eseményének vendége, akivel Ozsváth Zsuzsa (Élő Várad Mozgalom) beszélgetett zömében fiatalokból álló, népes közönség előtt a Szigligeti Stúdió fehér termében.
Simon Márton kétkötetes költő, a harmadik könyvének megjelenése idén szeptemberben várható. A Gyújtópont-esten elmesélte: kamaszként kitalálta, hogy költő lesz, aztán különböző stációkon át próbálta végigvinni az elképzelését. 2004 óta publikál; első kötete 26 éves korában jelent meg. Hangsúlyozta: fontos feltérképezni, átgondolni, hol is érdemesebb publikálni. Rangosabb folyóiratokra várni hosszú távon megéri. Ami a slam poetry világát illeti, csak úgy belecsöppent, beugrott a mélyvízbe. Mondhatni, afféle kötélugrás volt – kötél nélkül.
Sztárszerzőként is nevezték már Simon Mártont. Szerinte ez marhaság. Egyik barátjának köszönhetően elkezdtek terjedni szövegei a Tumblr-en és az Instagramon is, bár ő egyiket sem használja. Voltak jó pillanatok eddigi pályáján. Ahhoz, amit eddig elért, kellett persze szerencse is, valamint tudás és jó sok munka. Ennyit a sztárszerzőségről. Volt segítsége, de konkrét mestere nem. Kemény István költőt személyesen is ismeri, s nem véletlen, hogy próbál tőle tanulni. Kemény mellett fontos számára Petri György és Orbán Ottó lírája, tőlük is sokat tanult. Mindemellett nagy rajongója Parti Nagy Lajosnak, az ő szófacsarásainak, szójátékainak.
Első kötete, a Dalok a magasföldszintről kapcsán említette: kitalálta, milyen könyvet szeretne. Nem úgy készült, hogy ahogy esik, úgy puffan. A Polaroidok, a második kötet egy-kétsoros, párszavas verseket tartalmaz. Simon Márton a Károli Gáspár Református Egyetemen japán szakra járt. S bár a Polaroidok esetében érződik a haiku-hatás, ez a könyv nem haikukötet. A haikuk világa olyan, akár egy furcsa rejtvény: mozaikos, megfejtős, kódfejtős. Amikor Walesben dolgozott, pincérkedés közben tudott gondolkodni és sorokat gyűjteni.
A meghívott beszélt a slam poetry kialakulásáról, különféle ágazatairól, mozgalmairól. Chicagóban Marc Smith indította útjára a műfajt, mely szép lassan (gyorsan?) meghódította a világot. Magyarországon 2006-ban volt az első fontosabb slam poetry rendezvény a Műcsarnokban, a „költők kontra rapperek”. Arról is szólt, nem tudja elválasztani a kettőt, azaz: Simon Mártont, a költőt és Simon Mártont, a slammert. Időnként az egyik, időnként a másik foglalkoztatja jobban, így aztán maradjunk annyiban, hogy költő-slammer. Például slammerként Boros Levente dobossal készített egy spoken word albumot Mielőtt megszólalsz címmel.
A harmadik kötetéről szólván megjegyezte: nincs akkora váltás, mint az első és második kötete között. És nem is lesz nagyon egységes az új verseskönyv. Múlt ősszel a Visegrad Foundation irodalmi ösztöndíjasa volt Krakkóban. A krakkói élmények is bekerültek az új szövegekbe. Hatással volt rá például, ahogyan csöndes őszi táj viharos időben átlényegült Átokföldévé (a szállása ablakai épp egy parkra néztek). Egyébként Krakkóban beleásta magát a lengyel irodalomba. Hozzáfűzte: az volna ideális, ha lenne, mondjuk, 130 éve dolgozni egy könyvön.
Simon Márton tagja a Független Mentorhálózatnak. Egyik mentoráltja Ozsváth Zsuzsa, a Gyújtópont-est moderátora. És bár letelik egy mentorév, folytatni szeretné a munkát mentoráltjaival, mert mindenkinek van még egy lépcsőfoka, ahová fel kell jutnia, s ezekre a lépcsőkre föl kell kapaszkodni. Iskolákba is jár, s ami a diákokkal való foglalkozást illeti, hangsúlyozta: úgy jó, ha nem kötelező programként fogják föl a dolgot. Hasznosak a műhelymunkák, mert „ha szövegekkel foglalkozunk, ha tudjuk, hogyan nyúljunk a szavakhoz, jobb lesz tőle az életünk.” Egyáltalában, fontos az, hogy mit tudunk egymásnak mondani. „Szükség van arra, hogy verbalizáljuk az életünk.”
Fotó: Szűcs László
