Kistotál
JÁTSZÓDIK egy képzeletbeli parkban, Budapest belvárosában, a Károlyi kert helyén.
SZEREPLŐK:
A SZOBOR
BÜFÉS
FUTÓ FÉRFI
FUTÓ NŐ
TÖRZSVENDÉG
NÉNI
LÁNY
FIÚ
IDEGENVEZETŐ
TOLMÁCS
TURISTA 1, 2, 3
VIDÉKI ÚR
VIDÉKI NŐ
SUHANC
ÖLTÖNYÖS
RENDŐR
OKTATÓNŐ
MÓZES
ANYA
FÉRFI
NŐ
CSOPORTTÁRS 1, 2
EGYETEMISTA 1, 2
HOBÓ
KÖLTŐ
valamint turisták, jógások, hétköznapi járókelők, kutyák, macskák és mókusok
A színpad első részén ösvény fut keresztül. Középen szobor áll: 12 kőtömb, szabálytalanul egymásnak döntögetve két nagyobb körül, melyek régen ferde tetejű T-t formáztak, de most a felső törötten hever a másiknak dőlve. A talapzat előtt magas, gondozatlan fű, mellette pár bokor és egy csenevész fa. A szoborhoz vezető rövid út két oldalán egy-egy pad. A színpad egyik sarkában fabódé áll, alkoholos italokat, üdítőt, perecet és szendvicseket árulnak benne, előtte két-három asztal székekkel.
1. JELENET
A büfés megérkezik a bódéhoz, kezében friss újságok. Leszedi a zsalut, kiteszi az asztalokat és a székeket, instant kávét készít termoszba. Egy pár fut el előtte a sétányon, a nőn látszik, hogy feszült.
FUTÓ FÉRFI: (háttal fut, magyaráz a nőnek) Tudod, kincsem, orron be, szájon ki.
Nagyon jól csinálod. Még egy kör, kezdetnek ennyi elég lesz.
Törzsvendég érkezik, szitkozódik magában a szobor előtt, aztán szó nélkül leül az asztalhoz, a pultos szintén szó nélkül kávét és konyakot visz neki.
TÖRZSVENDÉG: Azt ígérték, eltakarítják, aztán semmi. Már vagy két hónapja ledőlt az a nyomorult kő.
BÜFÉS: Nem dőlt, hanem döntötték. Valami betépett suhancok lehettek…
TÖRZSVENDÉG: Jó ízlésű gyerekek. Ilyen hülyeségre megy el az adófizetők pénze.
BÜFÉS: Hagyd már! Ismerek olyat is, akinek kifejezetten tetszik.
TÖRZSVENDÉG: Na, pont az olyanok miatt megy tönkre ez az ország, akiknek az ilyen tetszik.
BÜFÉS: Ugyan már, ez csak egy nyamvadt szobor.
TÖRZSVENDÉG: Mondjuk, észre se venni, hogy történt vele valami. Eddig is olyan volt, mint valami elkúrt mini-Stonehenge, amire ráfingott egy dinoszaurusz. Van ennek címe egyáltalán?
BÜFÉS: Kell legyen. Asszem, valahová rá van írva. Ha annyira érdekel, menj és nézd meg!
TÖRZSVENDÉG: Hát, éppen ez az! Imádom ezeket az alkotásokat, amikhez használati utasítás kell. Egy elmebeteg ideböfögött valamit, nekem meg be kell mászni a susnyásba, ha tudni akarom, mi az. Közpénzen etetjük az ilyen barmokat, amikor mindenkinek ki van a segge a gatyából. Hányok ettől az egésztől…
BÜFÉS: Most tényleg kell ez korán reggel? Le se szartad éveken keresztül, most meg nyomod ezt az idióta szöveget. Elég baromságot kell még hallgatnom egész nap. Mondd el, mi bajod van vagy húzz el a búsba!
(csend)
TÖRZSVENDÉG: Ma van a születésnapom.
BÜFÉS: Hú, tényleg, Isten éltessen, természetesen a vendégem vagy! Hányadik is? Várjál csak, te hárommal vagy nagyobb nálam, ugye?
TÖRZSVENDÉG: Ja, asszem.
BÜFÉS: Akkor bizony negyvenkettő.
TÖRZSVENDÉG: Annyi.
BÜFÉS: Hát az, aranyapám, gombócból is sok. De ettől azért nem kéne ennyire kiakadni. Mindnyájan öregszünk, de a kis kék pirulák egy sportos húszassal is segítenek megbirkózni.
TÖRZSVENDÉG: Na, pont még egy új nő hiányzik, pláne valami önmegvalósító fiatal pipi! A régivel is van elég bajom. Felhívott őnagysága, hogy felköszöntsön. Nagy kegyesen méltóztatik megengedni, hogy találkozzak a Balázskával. Persze felügyelettel.
BÜFÉS: Örülj neki, hogy már nem vagy büntiben!
TÖRZSVENDÉG: Örüljek, mi? Nem láthattam a saját kölkömet egy hónapon keresztül egy apró tévedés miatt, és még vigyorogjak is hozzá.
BÜFÉS: Nem akarlak piszkálni, főleg ma, de azért nem volt az olyan semmiség. Elhagytad a gyereket a strandon.
TÖRZSVENDÉG: Ki gondolta, hogy nem talál vissza a budiról… de végül nem történt semmi tragédia, bemondatta magát a hangosba. Okos gyerek.
BÜFÉS: Azér’ még este is remegett a kezed, amikor idejöttél, a harmadik kör után tudtál csak lenyugodni.
TÖRZSVENDÉG: De nem ezért voltam pipa, az a hülye picsa kúrta fel az agyam. Szegény gyerekkel megígértettem, nem szól otthon, merthogy jobb az mindkettőnknek, még egy rohadt drága mit tudom én, milyen szuperhős szart is vettem neki, de az anyja persze addig nyomorgatta, amíg elmesélt mindent. Kínjában még azt is elköpte, hogy megittam két sört a lángos mellé. Persze azonnal csörgött a mobil, hogy link vagyok meg piás, ezzel rontok el mindent, már rég elrohadtam volna éhen, ha a burzsuj anyám nem tömne még most is pénzzel, blablabla. Nem csoda, hogy szétbaszott az ideg.
BÜFÉS: De legalább láthatod a fiad, ez is valami.
TÖRZSVENDÉG: Ja, játszhatok vele a nappaliban, miközben a karót nyelt anyósom ott ül a sarokban és lesi minden mozdulatomat. Kiráz attól a vénasszonytól a hideg. (csend) Á, jobb is, ha iszom még egyet!
BÜFÉS: Biztos kell az neked, nem lesz gáz belőle?
TÖRZSVENDÉG: Ne kezdd már te is!
BÜFÉS: Nekem aztán…
Futó pár érkezik megint, a nő sántít.
FUTÓ FÉRFI: Mondtam, drágám, hogy külső élen gördíts.
FUTÓ Nő: (dühösen) Igen, te megmondtad.
FUTÓ FÉRFI: De nem hallgattál rám, aztán most tessék. Két hétig jó, ha rá tudsz állni. Lőttek az edzéstervnek!
FUTÓ Nő: Milyen edzéstervnek? Ma kezdtem el kocogni.
FUTÓ FÉRFI: Jó az ilyesmit strukturáltan csinálni, ha már belefogtunk.
FUTÓ Nő: Belefogtunk? Szó sem volt arról, hogy velem gyere. De neked mindenhol ott kell lenned, mindent jobban kell tudnod, még akkor is ott gubbasztasz a budi tetején és magyarázod az agyömléseidet, amikor a kádban ülök, szétrobban tőlük a fejem!
FUTÓ FÉRFI: Csak gondoltam, segítek. Mégiscsak öttusáztam kölyökkoromban, te meg sosem mozogtál.
FUTÓ Nő: Öttusáztál?! Egy évig jártál úszni meg futni, a többinek a közelébe sem engedtek. Elég röhejes ezt emlegetni.
FUTÓ FÉRFI: Mindenki így kezdi, de most nem rólam van szó. A lényeg, hogy végre rászántad magad a sportolásra.
FUTÓ Nő: Na, helyben vagyunk! Tudom, hogy felszedtem néhány kilót, tegnap is éreztem a farmeren, hogy jobban feszül…
FUTÓ FÉRFI: Drágám, gyönyörű vagy, nem híztál egy dekát sem, de egy kis mozgás mindenképpen jót tesz: javítja a közérzetet, kiegyensúlyozottabb leszel tőle. Abból a pár csíkból nem kéne akkora ügyet csinálnod.
FUTÓ Nő: Pár csík, mi? Tudod mit? Most hazamegyek, felzabálom az összes csokit, amit csak találok, és soha többet meg sem mozdulok. Akkora seggem lesz, mint egy elefántnak, és ha megszólalsz, ráülök vele a fejedre, amíg ki nem szorítom belőled a szuszt. (dühösen el)
A férfi leül a büfé másik asztalához.
FUTÓ FÉRFI: Jó reggelt, egy kávét lesz szíves!
BÜFÉS: Azonnal. (kinyomja a termoszból a kávét, odaviszi) Van kraft az asszonykában, ha meg nem haragszik érte.
FUTÓ FÉRFI: Az van benne. Mire hazaérek, talán megnyugszik. Biztosabb lenne, ha egész délelőtt nem kerülnék a szeme elé, de nem mehet így a melóba. Tudja, hogy megy ez.
BÜFÉS: Nem igazán, sosem voltam nős.
TÖRZSVENDÉG: Jobb is az neked, hidd el, bár azért így se irigyellek.
FUTÓ FÉRFI: Hát nem tudom, én örülök, hogy van az asszony, még ha időnként eszi is az idegeimet. Valahogy megszoktam az összes hülyeségével együtt.
TÖRZSVENDÉG: Lelke rajta.
FUTÓ FÉRFI: Azért még maradok egy kicsit, ha kések is, biztos, ami biztos. Van egy újságja?
BÜFÉS: Ó, több is. (felmutatja őket) Jobbos, balos, álfüggetlen?
2. JELENET
Közjáték: A férfi issza a kávéját, olvassa az újságot, aztán elmegy. A törzsvendég még iszik pár konyakot (a büfés egyre kelletlenebbül szolgálja ki), aztán láthatóan illuminált állapotban elindul ő is, közben emberek mászkálnak az úton. Öreg néni ül le az egyik padra, zacskó földimogyorót és fogót vesz elő a táskájából, a megtört mogyorókat a csalitos felé dobja, aztán vár. Kicsit később egyetemista lány érkezik, mögötte egy fiúval. A lány leül a másik padra, előveszi a jegyzeteit, idegesen lapozgatja őket, a fiú távolabb a fűbe hever és bámulja a lányt.
NÉNI: Ide jár a jogra?
LÁNY: (lapozgatás közben) Nem, építésznek tanulok.
NÉNI: Az sincs messze. (csend) Nincs ma több órája?
LÁNY: (még mindig lapozgatva) De lenne, csak ellógtam. (csend)
NÉNI: Én orvos akartam lenni, de nem tanulhattam tovább. Nem volt megfelelő a pedigrém. Így mezei adminisztrátor lett belőlem a Vasutas Biztosítónál. Az uram is csak a főpincérségig jutott, pedig sokra vihette volna. Nagyon okos, művelt ember volt, isten nyugtassa.
LÁNY: (elszégyelli magát) Igazából vissza akartam menni, csak egy fiú követett, és kicsit megsétáltattam.
NÉNI: Az a fiatalember ott a fűben?
LÁNY: Igen, amelyik ott fekszik és bámul.
NÉNI: Nem úgy néz ki, mint egy szatír.
LÁNY: Én sem hiszem, hogy az lenne. Tessék megnézni azokat a szomorú szemeket!
NÉNI: Hát, van bennük titok. Az az érzésem, kislány, hogy nem először látja őket.
LÁNY: Nem. Két hónapja elhívtak a diákszínpad előadására. Már ment egy ideje a darab, amikor éreztem, hogy valaki figyel. Tetszik tudni, amikor úgy bizsereg az ember tarkója.
NÉNI: (mosolyogva) Bizony, van az úgy…
LÁNY: Ott állt a sarokban, mint egy szellem, és le se vette rólam a szemét. Biztos voltam benne, hogy meg fog szólítani, de kifelé menet már nem láttam sehol. Gondolom, bement a kulisszák mögé, a barátnőm azt mondja, ő ott a rendező vagy mi.
NÉNI: (még mindig mosolyogva) Hajaj, művészlélek!
LÁNY: Vagy csak simán dilis. Sokszor órán is észreveszem, hogy néz valamelyik szemben lévő ablakból, vagy hogy követ távolról, de a világért sem jönne oda. Ijesztő.
NÉNI: Azt azért talán nem mondanám. Inkább különös. Bár tény, hogy maguknál ez nem így zajlik mostanában.
LÁNY: Hát nem. Úgy látszik, vonzom a fura fazonokat.
NÉNI: Ne bánja, csak azokkal érdemes kezdeni. Az én férjem sem volt hétköznapi. Amikor megismertem a tánciskolában, rögtön el is zavartam. Nagyképű alak volt, azt hitte, övé a világ. Hónapokig járt utánam, de szóba se álltam vele, persze azért a kedvét sem vettem el. Aztán nemsokára elvitték katonának, de onnan is irkált, először még szemtelenül, aztán egyre lágyabban, szenvedélyesebben. A harmadik levélre már válaszoltam, mire hazajött, fülig szerelmes voltam belé, és ez nagyjából így is maradt több mint ötven évig.
LÁNY: Szép történet. Ma már talán nincs is ilyen.
NÉNI: Ó, dehogynem, kislány, csak akarni kell. Ne gondolja, hogy mi nem kívántuk olykor a fenébe egymást, vagy nem veszekedtünk! Néha még neki is mentem, (nevet) de aztán valahogy mindig rendbe hoztuk a dolgokat. Az a lényeg, hogy az ember újra és újra találjon valamit, ami miatt érdemes megint belevágni. Amikor jóban voltunk, gyakran elé mentem a munkába. Nem szerette, ha éjjel nélküle mászkálok, de tudtam, hogy örül nekem. Olyankor kimentünk a ligetbe, még télen is. Én beültem a hintába, ő meg hajtotta és verseket szavalt. Egyszer kilesett minket az egyik kollégája, utána állandóan ugratták vele az étteremben, hogy holdkóros, de ejtett a fejükre. Karriert nem építettünk, gyerekem nem lehetett, csak egymásnak éltünk. Idősebb korára kicsit rigolyás lett, de ki nem? Minden délelőtt ki kellett vele jönni ide a parkba, mert észrevette, hogy erre a fára mókusok költöztek. Szerette etetni őket. Cipelte magával ezt a rozsdás fogót, hogy megroppintsa nekik a mogyorót, mielőtt odaadná. Hiába magyaráztam, hogy ki tudják maguknak bontani, őt nem érdekelte. És most nézze meg, két éve már, hogy meghalt, infarktus, nem szenvedett szinte semmit, és én minden nap eljövök ropogtatni az elkényeztetett kis dögöknek. De úgy látom, most ejtenek a fejemre, lehet, megijedtek magától.
LÁNY: Ó, nem akartam zavarni… (feláll)
NÉNI: Nem zavar, a fiú miatt meg ne aggódjon, csak összeszedi a bátorságát végre!
LÁNY: Hát, nem tudom, mit kezdenénk egymással, és ez asszem, nem is fog most kiderülni. Visszamegyek az egyetemre, a délutáni szemináriumokat csak nem kéne kihagyni. Aztán majd meglátjuk.
NÉNI: Megyek én is, a kis gazfickók összeszedik később, amit elhajigáltam. Találkozom a húgommal abban a remek cukrászdában itt a sarkon, isteni a krémesük. Kicsit később jön még, de addig legalább eszem egyet titokban. Mindig aggódik a cukrom miatt. Mindenesetre szorítok maguknak, örülök, hogy megismertem.
LÁNY: Én is örülök, csókolom, és jó sütizést.
3. JELENET
A néni és a lány el, a fiú néz utánuk, aztán elindul az ellenkező irányba. Városnéző csoport érkezik, külföldiek és magyarok vegyesen. A csoportot elegáns, valaha gyönyörű, öregedő nő vezeti, harminc körüli kolleginája tolmácsol a csoportnak.
TURISTA1: Kann ich hier etwas zu trinken kaufen? Meine Frau ist sehr durstig.
TOLMÁCSLÁNY: Oh natürlich. (az idegenvezetőnek) Meg kéne állnunk, szerintem mind szomjasak.
IDEGENVEZETŐ: Tudod, hogy kötött időpontjaink vannak, nem állhatunk meg minden sarkon.
TOLMÁCSLÁNY: Reggel óta hajtjuk őket szünet nélkül.
IDEGENVEZETŐ: (észreveszi, hogy a csoport egy része már sorban áll a pultnál) Na mindegy, ezek már megrohamozták a büfét, úgysem rángatjuk el onnan őket! (hangosan) Hölgyeim és Uraim, itt megállunk egy kicsit pihenni, mielőtt bemennénk a múzeumba.
TOLMÁCSLÁNY: Ladies and gentlemen, we take a short break here before visiting the museum. (a magyarok közül páran az ártáblát nézik, a többiek saját elemózsiát vesznek elő, az egyik nő hatalmas szendvicset ad a férjének)
IDEGENVEZETŐ: Utoljára mondom, semmi szükség rá, hogy fordíts, harminc éve vagyok a szakmában.
TOLMÁCSLÁNY: Tudom, de ez a dolgom, a főnök úr ezért küldött magával.
IDEGENVEZETŐ: Pontosan tudom én, hogy miért küldött. (hangosan) Csak pár percünk van, emberek, várnak minket a pénztárnál. Just ten minutes, wait the cashmachine.
VIDÉKI ÚR: (teli szájjal, érthetetlenül) Várjon már egy kicsit!
IDEGENVEZETŐ: Tessék?
VIDÉKI NŐ: A férjem szeretné nyugodtan megenni a szendvicses kenyerét. A panzióban csak két sápadt tojást adtak neki reggelire, azt is főlve, pedig ő rántottának eszi, sonkával vagy szalonnával. Rendes kenyerük sem volt, csak az a barna. Amit csomagoltam, meg nem engedték bevinni az étkezdébe. Azt írta a program, hogy háromszori bőséges étkezés lesz, azt is fizettük.
IDEGENVEZETŐ: Igen, de normál étkűeknek.
VIDÉKI NŐ: Kérem?
TOLMÁCSLÁNY: A kolléganő úgy érti, hogy a férjének szerencsére egészséges, jó étvágya van, látszik, milyen erős ember, kell neki a kalória. Majd szólok a recepción, hogy süssenek neki egy szép nagy rántottát holnap reggelre, mielőtt haza tetszenek indulni.
VIDÉKI NŐ: Köszönöm, kedvesem!
IDEGENVEZETŐ: De ért itt valaki a kliens nyelvén, pedig kár beléjük! Ezeknek a hazaiaknak semmi se jó, ezek csak a panaszlevelet tudják írni.
TOLMÁCSLÁNY: Csak igyekszem megdolgozni a pénzemért.
IDEGENVEZETŐ: Ó, azt már rég megtetted, aranyom!
TOLMÁCSLÁNY: Tudom, mire célozgat folyton, meg hogy mit sutyorognak rólam az irodában, de én soha… nekem master digree-m van turizmusból meg szakmai felsőm angolból és külföldi tapasztalatom, Ön is látta a CV-met…
IDEGENVEZETŐ: Szívídet, ugyan már!
TURISTA 2: Excuse me, could you tell me something about this statue!
IDEGENVEZETŐ: Mit mond?
TOLMÁCSLÁNY: Csak azt akarja tudni, mi ez a szobor.
IDEGENVEZETŐ: New style, no figura.
TURISTA 2: What did she say?
TOLMÁCSLÁNY: She said it was a modern one.
TURISTA 2: I go to check the pedestal. (elindul a talapzat felé)
TURISTA 3: (utánamegy és visszarántja) You do not check anything. What shall I do, if you are bitten by a snake?
TURISTA 2: What?
TURISTA 3: I’ve read in my guidebook that few kinds of vipers are living here.
TURISTA 2: But for God sake, honey, there is nothing dangerous there. We are at the middle of the city.
IDEGENVEZETŐ: Mi bajuk van ezeknek?
TOLMÁCSLÁNY: Az úr meg akarta nézni közelebbről a szobrot, de a hölgy azt olvasta az útikönyvében, hogy viperák élnek nálunk, ezért nem akarja odaengedni.
IDEGENVEZETŐ: Komolyan mondom, az idegeimre megy ez a csoport! No snake here, vipera just Balaton, Plattensee, ott is csak few. Ok?
A pár értetlenkedik.
TOLMÁCSLÁNY: There are just few small populations of vipers in Hungary, but they are endemic to other territories, more than hundred kilometers far from here.
TURISTA 3: Better safe than sorry.
TOLMÁCSLÁNY: (ránéz a telefonjára) I have no wifi signal, but I’ll look after this statue on my smartphone at the museum.
TURISTA 2: Oh, never mind, it’s not so important.
IDEGENVEZETŐ: Na jó, vigyük őket a nemzetibe, aztán még a Parlament, és vége. Remélem, egyik sem fedezi fel a Loch Ness-i szörnyet a Dunában, mert akkor betegállományba megyek. Induljunk, emberek, a szemetet ne hagyjuk szanaszét! Let’s go people, don’t live dustbin!
4. JELENET
A turistacsoport lassan összeszedelőzködik, a büfés rendet tesz utánuk az asztaloknál, másik oldalról öltönyös férfi érkezik a szoborhoz. Mivel éppen nincsenek emberek a parkban, a bokrok közé bújik vizelni. Ezzel egy időben a távozó csoport felől rosszul öltözött suhanc érkezik, leül a padra és egy pénztárcát vizsgál.
SUHANC: (magában, a pénztárcát kutatva) Kurva külföldiek! Semmi cash. Faszom Pöröly meg a sitten, a kibaszott kártyákat nem tudom elpasszolni…
ÖLTÖNYÖS: (vizelés közben) Hé te! Mit csinálsz te ott avval a tárcával? Teszed le rögtön!
SUHANC: Te csak brunyáljál, köcsög, nem kell beleugatérozni!
ÖLTÖNYÖS: Kapsz mindjárt a pofádra!
SUHANC: Csak közbe’ le ne pisáld magad, faszfej! (elszalad, a tárcát a földre dobja)
ÖLTÖNYÖS: (félig begombolt nadrággal üvölt utána) Fussál, kiscsávó, fussál! Ha meglátlak, a szart is kiverem belőled!
Büfés észreveszi az öltönyöst, látszik, hogy nem szeretné, ha találkoznának. Rendőr jön a sétányon.
RENDŐR: Kívánok. Van valami fennforgás eszközölve?
ÖLTÖNYÖS: Fennforgás az van, biztos úr. Az a kölyök meglovasított egy tárcát, rajtakaptam, ahogy nézi a szajrét.
RENDŐR: Miféle kölyök?
ÖLTÖNYÖS: Már elfutott, mondom, rajtakaptam.
RENDŐR: (gyanakodva nézi) Szóval rajtakapta…
ÖLTÖNYÖS: Igen, ezt magyarázom. Itt ült a padon, és turkált a tárcában, én meg ráüvöltöttem, erre elszaladt. De nincs baj, mert úgy betojt, hogy ezt itt hagyta. (felveszi a tárcát a földről és odaadja a rendőrnek) Nézze meg!
RENDŐR: Maga csak ne osztogasson utasításokat nekem! (megnézi a tárcát) Na, ez is valami hülye németé! (zsebkendőt vesz elő, megtörli, aztán kidobja a pad melletti kukába) Hoppá!
ÖLTÖNYÖS: Várjon már, biztos úr, mit csinál?
RENDŐR: Gondolja, hogy fogok jegyzőkönyvezni, aztán meg szívni a szarrágó hanzival, tolmács miegymás? Ha nem tetszik, lehet a becsületes megtaláló, miután elmentem…
ÖLTÖNYÖS: Szolgálunk és védünk, mi?
RENDŐR: Baj van, polgártárs, he? Egyébként pedig mit csinált maga a bokorban kigombolt sliccel? Köztisztaság elleni szabálysértés? Bírságoljak?
ÖLTÖNYÖS: Tényleg engem szívat? Még egy rohadt tojtoj sincs ebben a nyomorult parkban. Most kaptam kerékbilincset az autóra a kollégáitól, rohanok a postára, csak közbe’ majd összehugyoztam magam.
RENDŐR: A közteresek nem a kollégáim, én rendőrjárőr vagyok, meg vagyok értve?
ÖLTÖNYÖS: Meg, meg, csak szálljon le rólam!
RENDŐR: Akkor ezt megbeszéltük. Gombolja be magát, itt gyerekek is járnak! Máskor meg nem kell beleszólni a nagyok dolgába. Na, nem érek rá magát pátyolgatni, a viszon’ látásra. (el)
ÖLTÖNYÖS: Viszlát! (magában, miközben gombolkozik) Hogy rohadjál meg! (rákukkant a kukában a tárcára, aztán a saját zsebeit tapogatja) Ó, a faszba! (kiveszi a tárcát, megnézi, van-e benne készpénz, nem talál, visszadobja) Ezt a szar napot! (telefonál, nem veszik fel) Vedd már fel! Hihetetlen ez a nő! (újra telefonál) Szevasz, Gyurikám! Figyelj, apa, eléggé szarban vagyok… Nem, nem támadtak be az ukránok, ne hülyülj már! Figyu, itt ragadtam a belvárosban, a közteresek bilincset raktak a kocsira, a tárcám meg otthon maradt, nem tudom befizetni a kurva csekket, nem tudnál… Hogy hol vagy?… Mi a szarnak?… Jó, jó, várok, de aztán hívjál vissza, baszod!
5. JELENET
Öltönyös elindul a bódé irányába, büfés egy újság fölé görnyed kívülről a pult fölé hajolva, de az öltönyös mégis észreveszi. Nézi egy darabig, aztán megszólítja.
ÖLTÖNYÖS: Hát ezt nem hiszem el, te itt?
BÜFÉS: Én itt.
ÖLTÖNYÖS: Hogy pont ma futunk össze!
BÜFÉS: Pont ma…
ÖLTÖNYÖS: Vagy húsz éve nem láttalak.
BÜFÉS: Majdnem huszonkettő.
ÖLTÖNYÖS: Persze, sosem jössz el a találkozóra.
BÜFÉS: Asszem, éppen mindig el voltam utazva, vagy már nem is tudom.
ÖLTÖNYÖS: Nem kell mentegetőzni, buzizsúr az egész, mindenki májerkodik, aztán jól berúgunk. (csend) És egyébként jól vagy?
BÜFÉS: Megvagyok.
ÖLTÖNYÖS: És akkor most itt dolgozol?
BÜFÉS: Olyasmi, enyém a bódé.
ÖLTÖNYÖS: Az már valami, ki gondolta, hogy bártulajdonos lesz belőled!
BÜFÉS: Bárnak azért nem nevezném.
ÖLTÖNYÖS: Mindegy is, az a fontos, hogy fusson a szekér.
BÜFÉS: Megyeget.
ÖLTÖNYÖS: Az a lényeg. Jó volna valamikor dumálni, csak most teperek, megbasztak a közteresek, megyek befizetni, a tárcám meg otthon…
BÜFÉS: Szar ügy, sajnálom.
(csend)
ÖLTÖNYÖS: Figyelj már! Nem tudnál kisegíteni? Tudom, pofátlanság… Hívtam a havert, de ki tudja, mikor ér ide, nekem meg rohannom kéne.
BÜFÉS: Hát nem tudom, mennyi van a kasszában…
ÖLTÖNYÖS: Tizenöt ropi elég. Befejezem a melót és még ma visszahozom. Nem lépek le, nyugi. Meddig vagy itt?
BÜFÉS: Azt sosem lehet tudni, amíg van, aki rendel.
ÖLTÖNYÖS: Nézd már meg légyszi, a szép napok emlékére!
BÜFÉS: (behajol a pult mögé, előveszi a pénzt) Tessék, pont annyi van.
ÖLTÖNYÖS: Örök hála, este visszahozom, iszunk egy sört is, persze fizetem, aztán dumálunk. Meg el is jöhetnél hozzánk valamikor, az asszony biztos örülne.
BÜFÉS: Nem is tudom.
ÖLTÖNYÖS: Na, majd megbeszéljük, most tényleg rohanok, ha nem haragszol. Köszi a zsét, szevasz!
BÜFÉS: Szia! (magában) A kurva életbe!
6. JELENET
Hosszabb közjáték, emberek jönnek-mennek a parkban. Jógacsoport érkezik, az oktató középkorú, háziasszony típus, mellette keleti ruhába öltözött fiatalember. A csoport is nagyjából a vezetőhöz hasonló háziasszonyokból áll.
OKTATÓNŐ: (járkál körbe, helyenként megáll csukott szemmel és koncentrál, de nem elégedett, ezt többször megismétli, mielőtt átszellemült arccal letenné a csomagját, a keleti ruhás és a többiek türelmesen várnak) Ide, ide! Egy egészen különleges energiamező origójában állok éppen, érzem, ahogy kékül tőle az aurám. (a fiatalembernek) Mózes, te ülj ide mellém, ti meg körbe, minél közelebb! Úgy, úgy, helyezkedjünk el gyorsan, mert én már nagyon izgatott vagyok! (mindenki leteszi a jógaszőnyegét és ráül, ki lótuszülésben, ki csak törökülésben, Mózes a puszta földre ül, kedvesen mosolyog, az oktatónő kis füzetet helyez maga elé) Ahogy a kör-e-mailben is írtam, csodás meglepetésem van számotokra, úgyhogy szeretném is bemutatni nektek ezt a rendkívüli fiatalembert, aki két éve teljesen megváltoztatta az életemet: Mózes, egyenesen Thaiföldről.
MÓZES: (akcentussal) Jó napot kívánok! Örülök, hogy itt lehetek. (morajlás a csoportban)
OKTATÓNŐ Bizony, bizony, Mózes remekül beszél magyarul, bár már kora gyermekkora óta Ázsiában él, de Budapestről származik.
MÓZES: Én vagyok igazi újpesti gyerek. Hajrá Újpest, fúj-fúj Fradi! (nevetés)
OKTATÓNŐ: (feszeng) Na de hölgyeim! Több tiszteletet!
MÓZES: Nem baj, jó guru mindig csinál nevetés! Nagyon jót tesz összes csakra, főleg Anahata és Vishuddha csakráknak.
OKTATÓNŐ: (gyorsan keres valamit a füzetben maga előtt) Ha már az Anahata-t, (többiek felé tudálékosan) azaz torokcsakrát említetted, akkor talán kezdhetnénk a budzsangászanával. Mit szólsz hozzá?
MÓZES: Én már nem nagyon csinálom ászana, inkább csak a meditáció.
OKTATÓNŐ: Igen, igen, én is, de hát ugye ez a kezdő csoport… szóval gyerekek, mutassuk meg Mózesnek, milyen ügyesek vagyunk! Budzsangászana, ismeritek… (mindenki értetlenül néz) Kobraállás, na! (olvassa, közben fel-felnéz, hogy csinálják-e) Hason fekvés, nagylábujjak összeérnek, úgy… sarkak lazán, engedjük el a görcsöket… nem fekvőtámasz, törzsből emelsz! Nagyszerű. (körbejár, hogy mindenkinek belejavítson)
Hatvan körüli nő érkezik, mogorva harmincas férfival.
ANYA: Elnézést kérünk a késésért, nehezen találtunk parkolóhelyet.
OKTATÓNŐ: (suttogva) Sziasztok, semmi gond. Csatlakozzatok a többiekhez, (Mózes felé pillantva) szerencsére nem maradtatok le semmiről. (járkál tovább)
Az anya leteríti a jógaszőnyegét, közben a fia is egy nagy strandtörülközőt. Az anya elkezdi a gyakorlatot, a férfi csak gubbaszt.
ANYA: (suttogva) Legalább próbáld meg, kisfiam!
FÉRFI: Azt ígérted, nem fogsz piszkálni. (csend)
ANYA: (a szomszédjának suttogva) Én tudom, jót tenne neki, mostanában nincs jól lelkileg.
FÉRFI: Anya… (csend)
ANYA: (szomszédnak suttogva) Az orvos azt mondja, ez ilyen pánikizé, de szerintem blokkolva vannak a csakrái.
FÉRFI: Anya, ezt most hagyd abba! (csend)
ANYA: (szomszédnak, suttogva) Egyébként sikeres vállalkozó…
FÉRFI: (fennhangon) Na jó, most húztam el innen a francba! (szedi össze a cuccait és indul, de az anyja visszatartja) A csoportból egyre többen abbahagyják a gyakorlatot, és őket nézik.
ANYA: Azt beszéltük meg, hogy megpróbálod…
FÉRFI: Meg azt is, hogy nem fogsz így viselkedni.
ANYA: (sértetten) Miért, hogy viselkedem?
FÉRFI: (anyját utánozva) Jaj, szegény kicsi fiam, nincs jól, de nem kell aggódni, ha meglátják a sanyarú pofáját, mert sikeres vállalkozó, van lakása, meg kocsija, meg diplomája, igazi szupermen!
ANYA: (meg akarja simogatni az arcát, de a fiú elkapja a fejét) De ha egyszer ez az igazság.
FÉRFI: Igazság? Tudod, mi az igazság, édesanyám? Az, hogy 32 éves vagyok, és egy csődtömeg. Lehet, hogy összekapartam egy kis pénzt, de közben a feleségem lelépett egy lúzer angoltanárral. Ők jól elvannak, én meg annyira nyomorultul érzem magam, hogy még erre a faszságra is rá tudtál venni. Na, ez az igazság!
ANYA: Én mindig mondtam, hogy az Andika nem hozzád való…
FÉRFI: A lószart nem hozzám való, csakhogy én le se szartam. Este tízkor hazaestem, reggel hétkor meg el, mert én vagyok a keményen dolgozó férfi, a család büszkesége. Nem ezt sulykoltad belém, mióta az eszemet tudom? Aztán jött az a pöcsegér, és szerelmes verseket küldözgetett neki a Facebookon, naponta hármat. Pontosan tudom, feltörtem a fiókját. Kurva szarok voltak, de legalább érezte, hogy fontos. Én egy szál virágot nem vittem neki öt év alatt. Mire észbe kaptam, ezek már lelkitársak lettek. Jól elbasztam… (észreveszi, hogy mindenki őket nézi) Mit bámulnak? (indulna el)
MÓZES: Barátom, vársz kicsi! (elindul felé)
FÉRFI: (anyjának hangosan) Pont még ez a majom hiányzik!
ANYA: Kisfiam… (Mózesnek) Ne haragudjon, nem úgy gondolta!
FÉRFI: De úgy gondolta!
MÓZES: Nincs semmi gond.
FÉRFI: Azt majd én eldöntöm.
MÓZES: (megfogja a vállát) Adsz nekem két perc, és mehet, ha akar, oké?
Torokhangon mormol, miközben a férfi homlokára teszi a kezét, az meg megremeg. Mikor elereszti, a férfi szótlanul összeszedi a törülközőt és elindul, Mózes mosolyogva néz utána.
ANYA: Fiam, várj! Mi van veled? Jól vagy? (utána)
Mindenki csendben áll, az oktatónő elkezd tapsolni, páran kényszeredetten követik.
OKTATÓNŐ: Csodálatos! Csodálatos! Örülök, hogy ti is láthattátok, mire képes Mózes spirituális ereje. Szerintem akkor az ászanázást be is fejezhetjük mára, és áttérhetnénk az irányított meditációra. Ugye, Mózes? (Mózes nem mozdul) Mózes!
MÓZES: Fáradt vagyok. (elindult a szobor felé, de az oktatónő visszatartja)
OKTATÓNŐ: Á, értem, fáradt… visszakísérlek a hotelbe, jó? Pihensz egy kicsit. (többieknek) Akkor talán mára ennyi elég is, Mózest holnapután úgyis meghallgathatjátok a Zöldsugár Egészségházban, a tantrikus szexről tart egy rendkívül izgalmas előadást. Jegyek még nálam kedvezményes áron kaphatók, jelentkezzetek be az emilemen, hogy biztos legyen helyetek, mert hatalmas az érdeklődés. (Mózest támogatva elindul, többiek szétszélednek)
7. JELENET
Közjáték: emberek jönnek-mennek a parkban, a büfés éppen kiszolgál a pultnál, amikor egy nő jelenik meg, leül az egyik asztalhoz. A büfés egy narancslevet visz neki, magának pedig egy konyakot, szó nélkül leül a másik székre. A nő idegesen kutat a táskájában, majd pénzt vesz elő a tárcájából, leteszi az asztalra.
NŐ: Tizenötezer, ugye annyit adtál neki?
BÜFÉS: Annyit. (csend)
NŐ: Megkért, hozzam ide, mit mondhattam volna?
BÜFÉS: Semmit. Huszonkét évig nem mondtál, akkor most minek.
NŐ: Muszáj ezt csinálnod? Ezerszer megbeszéltük…
BÜFÉS: De hát én is ezt mondom. (csend)
NŐ: Egyébként jól vagy?
BÜFÉS: Ó, remekül. (körbemutat) Csupa napfény az életem.
NŐ: Ne baromkodj már!
BÜFÉS: Dehogy baromkodom. (csend)
NŐ: Van valakid?
BÜFÉS: Persze, már három egész hónapja szakítottunk, másnap be is csajoztam, sőt el is vettem feleségül. Magas szőke, hatalmas dudákkal.
NŐ: Félsz a nagy mellektől.
BÜFÉS: Jó, akkor nincs senkim. Ezt akartad hallani?
NŐ: Hidd el, nekem se jó…
BÜFÉS: Nem? Pedig te döntöttél így.
NŐ: Egy házasságot nem könnyű felrúgni.
BÜFÉS: Mindig ezzel jössz. Már a gimi alatt velem csaltad.
NŐ: De hozzá mentem feleségül.
BÜFÉS: És boldogan éltek, míg meg nem haltok.
NŐ: Te is tudod, hogy nem így van, mindig is téged szerettelek.
BÜFÉS: Mégis vele vagy, a kurva életbe!
NŐ: Mert rád sosem lehetett egy életet építeni.
BÜFÉS: Mit nem lehet rám?
NŐ: Veled nem tudhatja az ember, hogy holnap mi lesz, ő viszont…
BÜFÉS: Ez a legnagyobb bajod, hogy nem vagyok kiszámítható, hogy nem vagyok egy unalmas, önelégült fasz?
NŐ: Sosem voltam biztos benne, hogy működhetne közöttünk.
BÜFÉS: De huszonkét nyomorult évig működött, az Isten verje meg! Szerinted azért, mert ülsz azzal a szerencsétlennel, benne a langyos húgyban?
NŐ: Én… én…
BÜFÉS: Te mi? (csend)
NŐ: Félek…
BÜFÉS: Mitől? Az élettől? Hogy elveszted a kétszoba-összkomfortot, vagy hogy nem kell elviselned, amikor kéthetente rád mászik?
NŐ: Ez aljas volt…
BÜFÉS: Ez volt aljas? Itt vagyok majdnem negyvenévesen, van ez a bódém, meg egy bérelt szobám: ágy, asztal, ennyi. Az egész kibaszott életem ott csücsül veled abban a tócsában, és várom, hogy kihozd. Ez nem aljas?
NŐ: Szóval szeretsz még?
BÜFÉS: Hagyjál már!
NŐ: Azt kérdeztem: szeretsz?
BÜFÉS: (csend) Igen, szeretlek.
NŐ: Akkor nem lehetne, hogy megpróbáljuk újra?
BÜFÉS: Mit újra?
NŐ: Hát minket.
BÜFÉS: Mi az a minket? Egy-egy fél délután, hetente háromszor, néha egy mozi, hosszúhétvége évente kétszer? Én ezt nem akarom.
NŐ: Szóval már nem kellek.
BÜFÉS: Tényleg ne játsszuk el ezeregyedszer is, halálosan unom! Kellesz, de nem így.
NŐ: Tudod mit? Most hazamegyek és megmondom neki.
BÜFÉS: Ezt is sokszor hallottam már.
NŐ: Nem, én most tényleg megmondom, én nem akarom tovább nélküled.
BÜFÉS: Jó rendben, megmondod neki.
NŐ: Te nem hiszel nekem.
BÜFÉS: Ó, dehogynem. És akkor most mi lesz? Hazamész, kiborítod a bilit, összecsomagolsz, aztán megjelensz itt a kis bőröndöddel este tízkor?
NŐ: Miért ne?
BÜFÉS: Mint a filmekben. Ne haragudj, de én ezt már nem tudom elhinni.
NŐ: Nem is kell, majd meglátod.
BÜFÉS: Rendben.
NŐ: Akkor még ma látlak.
BÜFÉS: Vigyázz magadra!
NŐ: Te is.
8. JELENET
Rövidebb közjáték után három lány érkezik, köztük van a délelőtti lány is, plédeket terítenek a fűre a büfé közelében.
CSOPORTTÁRS 1: (miközben pakolják le a plédeket) Szóval ide jársz randizni suli helyett.
LÁNY: Hagyjál már…
CSOPORTTÁRS 2: Ki randizik a hol?
CSOPORTTÁRS 1: Nem is tudtad? Egyeseknek lelkes rajongóik akadtak…
CSOPORTTÁRS 2: Igen? Kicsoda?
CSOPORTTÁRS 1: Hát az a rendezőgyerek a diákszínpadról, asszem, a hídépítőknél van, folyton a mi drága barátosnénk után koslat.
LÁNY: Nem koslat…
CSOPORTTÁRS 1: Na nézd, hogy védi…
CSOPORTTÁRS 2: Nem csoda, elég jóképű srác… engem nem kéne sokáig üldöznie, hogy utolérjen…
CSOPORTTÁRS 1: Téged annak a közgázos gyereknek sem kellett sokat űznie szombaton. Úgy látszik, a hosszútávfutás nem a te számod.
CSOPORTTÁRS 2: Kinyalhatod!
LÁNY: Hé, csajok, hagyjátok már abba!
CSOPORTTÁRS 1: Na, megszólalt a kis elérhetetlen hercegnő.
CSOPORTTÁRS 2: Ja, én legalább nem tartogatom magam az örökkévalóságnak.
Fiúk jönnek. Végszóra érnek oda.
EGYETEMISTA 1: Mi van az örökkévalósággal?
CSOPORTTÁRS 2: Az van, hogy egy örökkévalóságot kellett rátok várni.
EGYETEMISTA 1: Nem tehetek róla, ez a hülye stréber fél órát nyalt még szeminárium után Steinernek.
EGYETEMISTA 2: Nem nyaltam neki, csak kérdésem volt az anyaggal kapcsolatban.
EGYETEMISTA 1: Ez pontosan kimeríti a nyalás fogalmát.
EGYETEMISTA 2: Tudod is te, mi az a nyalás.
EGYETEMISTA 1: Jobban, mint te, kisapám, csak nem ilyen lottyadt seggű, vén puncikon gyakorolom.
CSOPORTTÁRS 1: Na jól van, srácok, asszem, túl sokat hallottunk, menjetek inkább szépen és hozzatok nekünk valamit inni.
EGYETEMISTA 1: Miért hozzak én neked bármit is, nem vagy a csajom!
CSOPORTTÁRS 1: És nem is leszek, de mindig nálam könyörögsz jegyzetekért. Ha decemberben fénymásolni akarsz, akkor azonnal elszaladsz három fröccsért.
EGYETEMISTA 1: Parancsára, Miss Daisy!
EGYETEMISTA 2: Jövök veled, már nekem is porzik a vesém.
EGYETEMISTA 1: Kiszáradt a szád Steiner seggén, mi?
EGYETEMISTA 2: Haggyá’ má’ azzal a spinével.
EGYETEMISTA 1: Na jó, tudod mit? Az első kört én fizetem, csak hogy lásd, kivel van dolgod. (srácok el, a büféhez)
Eközben az egyik padhoz rendkívül jól felszerelt hajléktalan érkezik és elkezd berendezkedni estére. Polifoamot terít a padra, kispárnát vesz elő, sötét ernyőt nyit a támla fölé, hogy ne zavarja a lámpa fénye, és füldugót tesz a fülébe, de így is forgolódik.
CSOPORTTÁRS 1, 2: Szóval?
LÁNY: Jézusom, szóval mi?
CSOPORTTÁRS 1: Mi lesz a művészúrral?
CSOPORTTÁRS 2: Hagyod, hogy utolérjen vagy lekoptatod?
LÁNY: Nem is ismerem.
CSOPORTTÁRS 2: Ó, dehogynem! Mindegyik pasi pont ugyanolyan: fasz feláll, az ész megáll.
LÁNY: Fujj!
CSOPORTTÁRS 1: Figyu, nem szívesen adok igazat ennek a tüzelő kancának, de van igazság abban, amit mond.
CSOPORTTÁRS 2: Tudod, ki a tüzelő kanca…
CSOPORTTÁRS 1: Jól van már, nyugi! Szóval a pasik tényleg mind ugyanolyanok, sőt a legtöbbje olyanabb. De ez nem indok arra, hogy úgy tegyél, mintha nem is léteznének. Két éve ismerlek, de még eggyel sem láttalak. Volt már neked valakid egyáltalán?
LÁNY: (zavartan) Akadt.
CSOPORTTÁRS 1: Basszus, szóval szűz vagy!
LÁNY: Hát azért nem teljesen…
CSOPORTTÁRS 2: Smár, tapi nem számít. (lány elpirul) Úristen, írnod kéne a Guinness Bookba, lehet, te vagy az utolsó érintetlen kifejlett nő a nyugati féltekén!
LÁNY: Nem kell ebből akkora ügyet csinálni. Nem vagyok én apáca, csak nem úgy alakult. Gimiben valahogy kicsinek éreztem magam az ilyesmihez, aztán meg nem találkoztam olyannal, akivel érdemes lett volna kezdeni.
CSOPORTTÁRS 2: Kicsinek érezte magát, hát beszarsz, ez az évezred poénja!
CSOPORTTÁRS 1: Szakadj már le róla! (lányhoz) Figyelj, én nem mondom, hogy ez ciki, de nagyon meg fogod szívni. Pár év és vége a sulinak, jön a meló ezerrel, hozzámész valami baromhoz, aztán mindjárt arra ébredsz, hogy nem éltél semmit.
LÁNY: Hát, nem is tudom…
CSOPORTTÁRS 2: Ne is tudd meg, inkább szedd össze magad, és carpe diem! (fiúk jönnek egy tálca fröccsel) Na, erre iszunk!
EGYETEMISTA 1: Mire iszunk?
CSOPORTTÁRS 1: Majd pont az ilyen kis lefetytódoroknak fogjuk megmondani.
EGYETEMISTA 1: Fékezzél, kicsi kocsi, mert kisodródsz!
CSOPORTTÁRS 1: Te csak ülj le szépen és figyeld, hogy mindig tele legyen a poharunk, ma bele akarok húzni egy rendeset.
EGYETEMISTA 2: Akkor toljuk neki! (egy húzásra lehajtja az egyik fröccsöt)
9. JELENET
Az egyetemisták tovább mulatnak a háttérben, a büfés még egy kis zenét is kapcsol nekik, megy az iszogatás, néha hangos kiabálás, nagy nevetések. A jól felszerelt hajléktalannal szembeni padra fiatal fiú költözik, farmer és kopott zakó van rajta, látszik, ápolt, de szegény. Csak egy hátizsák van nála, azt a feje alá téve próbál aludni, de neki sem megy.
HOBÓ: (fekve marad, de kiveszi az egyik füldugót) Hé, kolléga! Kérsz füldugót?
KÖLTŐ: (felül) Elnézést, megismételné? Nem értettem, mit mondott.
HOBÓ: Azt kérdeztem, kérsz-e füldugót. Van egy pár bontatlan még valahol a zsákban.
KÖLTŐ: Köszönöm, nem kérek.
HOBÓ: (felül ő is) Igazad is van, ebben a zenebonában pont szart sem ér. (kiveszi a másik füldugót is) Mulatnak a fiatalok.
KÖLTŐ: Tegyék.
HOBÓ: Nem is azt mondtam, hogy ne, csak nem lehet tőlük aludni. (csend, majd laposüveget vesz elő) De kis altató piát csak kérsz?
KÖLTŐ: Köszönöm, nem élek vele.
HOBÓ: Na mi van, te ilyen anti vagy?
KÖLTŐ: Olyasmi. Nem iszom alkoholt.
HOBÓ: Kezdő vagy még! Kevesen bírják az utcát tütü nélkül.
KÖLTŐ: Nem vagyok hajléktalan. Vidéken lakom édesanyámmal.
HOBÓ: Á, értem. (büszkén a cuccaira néz) Mondjuk, elsőre látszott, hogy nem vagy profi. (csend) Feljöttél valami nőhöz, de a kicsikének nem volt fogadóórája, mi?
KÖLTŐ: Ide járok a Bölcsészkarra. Meg kellett vennem egy könyvet, és ha kifizetem a bennlakást, akkor nem marad pénzem vonatra.
HOBÓ: Nem mondták neked, hogy ez az egyetemesdi a burzsujok sportja? Azoké ott. (int a mulatozó csapat felé)
KÖLTŐ: Azért valahogy boldogulok. (csend)
HOBÓ: Én sem voltam mindig csöves.
KÖLTŐ: Gondolom.
HOBÓ: Csak azóta szopok, amióta visszajöttem ebbe a kurva országba. (csend)
KÖLTŐ: Hol élt eddig?
HOBÓ: Hollandia. ’75-ben dobbantottam. Az volt ám az arany élet!
KÖLTŐ: Akkor miért jött vissza?
HOBÓ: Mert már az is fos lett, és nem hittem, hogy nincs annál rosszabb. Figyelj! Amikor odamentem, húszéves kölök voltam, a nyelvet nem beszéltem, csak angolul kicsit, amennyit a lemezekről meg lehet tanulni, és egy hét múlva mégis volt melóm. El tudod ezt képzelni?
KÖLTŐ: Hát…
HOBÓ: Jó, nem azt mondom, hogy nagy szám volt, de nem is kellett megszakadni. Szőnyegpadlót vittünk ki házhoz, és raktuk le egy másik sráccal. Kocsi a seggünk alatt. Napi átlag három cím, legalább tíz gulden jatt fejenként mindenhol. Ha magasra kellett cipelni vagy nagyobb volt a pecó, akkor húsz. Átlagba napi 35-40 gulden megvolt, csak zsebinek. Tátod a szád, mi?
KÖLTŐ: Igazság szerint fogalmam sincs, hogy az mennyi.
HOBÓ: Csak annyit mondok, hogy a napi kaja, pia, joint megvolt huszonötből, és akkor sokat mondtam. A kocsma is teljesen más volt, mindenkinek tele volt a zsebe. Nem az volt, hogy mész oda egyenként a pulthoz egy-egy sörért. Bementél, megvolt a kis hét-nyolcfős társaság, aztán kértél egy ründchent. Onnantól kezdve te is csak kaptad a korsókat, míg ki nem fakadt a hasad. És mondom, mindez a jattból. A fizuhoz alig kellett nyúlni, csak a kis szobáért fizettem, ahol néha ledöglöttem, ha éppen nem buliztam hülyére magam. Öt év múlva már saját gyrosos standom volt, aztán meg egész hálózatom.
KÖLTŐ: (ráhagyja) Értem.
HOBÓ: Nem hiszel nekem, pedig kibaszott milliomos voltam! (A költő nem szól, csak a hobó zsákjára néz.) Igen, most meg itt vagyok. Durva, mi?
KÖLTŐ: Hát…
HOBÓ: A nyolcvanas években még szaladt a szekér, azt sem tudtam, mennyi lém van. Végigkokóztam a diszkó korszakot, naponta háromszor jártam a piroslámpába, és még akkor sem fogyott el, sőt, nőtt a biznisz. Csak aztán kilencventől egyre több arab meg török nyitott rám, az euró meg végleg betette a kaput. A kevéske pénzemmel, ami maradt, inkább hazajöttem, azt hittem, itt még ér valamit. Gondoltam, csinálok egy kis éttermet valahol a belvárosban és szépen ellébecolok. Na, ez volt a faszság!
KÖLTŐ: Nem ment?
HOBÓ: De baz’meg, hobbiból héderelek itt a parkban! (a költő zavarba jön) Jól van na, nem tehetsz róla. (csend) És te akkor mit is tanulsz most?
KÖLTŐ: Ide járok a Bölcsészkarra.
HOBÓ: Szóval, akkor bölcs leszel?
KÖLTŐ: Olyasmi. (mosolyog)
HOBÓ: De most tényleg, jó ez valamire? Elbaszol mittudomén hány évet, alszol itt mellettem a padon, és aztán? Mi lesz bőled?
KÖLTŐ: Az az igazság, hogy verseket írok.
HOBÓ: Verseket. Fasza. De minek ahhoz egyetem? Nem elég, ha jól a fejedre ejtettek? (nevet a saját viccén)
KÖLTŐ: Tudja, ez is egy szakma.
HOBÓ: Hát én nem értek hozzá. Tudod, ismerek pár költőt, mind ebbe a csöves újságba irkálnak, de azok nem végeztek egyetemet, legalábbis nem büszkélkednek vele. (csend) Á, kölyök vagy még, majd megjön az eszed, és elhúzol innen a francba, bárcsak én mehetnék még, de mi a faszt csináljak majd’ hatvanévesen?
KÖLTŐ: Én maradok.
HOBÓ: Jól van, jól van, majd meglátod, szerencsére van időd. Itt viszont nem lehet aludni. (feláll, elkezd összepakolni) Gyere, lépjünk le! Ki tudja, meddig üvöltöznek ezek itt! Nézzük meg, hátha a spanom van őrségben a múzeumnál, akkor alhatunk a kertben, ott senki sem zavar. (A költő vonakodik) Most mit parázol, annyit basztam életembe, hogy már nő sem kell, nemhogy ilyen nyeszlett kisfiú, elvenni meg nincs mit tőled, a faszomnak sem kell a hülye könyved. (a költő még hezitál) Gyere már, adok egy párnát, hogy ne nyomja a táska a fejed. (együtt elmennek)
10. JELENET
Az egyetemisták időközben sokat ittak, a lány is erősen be van csípve, de ő a legjózanabb. Egyetemista 2 Csoporttárs 2-vel táncol összeölelkezve.
EGYETEMISTA 1: Na, nézd már, miből lesz a cserepók!
CSOPORTTÁRS 1: Nem hiszem el, hogy ez a spiné mindig ezt csinálja!
EGYETEMISTA 1: Ha irigykedsz, én itt vagyok.
CSOPORTTÁRS 1: Ha az utolsó férfi lennél a földön, és csak egy bakkecske maradna rajtad kívül, én a kecskét választanám.
EGYETEMISTA 1: (csoporttárs 1 arcához közel) Mek-mek. Mek-mek-mek-mek.
CSOPORTTÁRS 1: Haggyá’ má’, Mekkmester!
A bámulós fiú érkezik, megáll az ösvényen tőlük távolabb, és nézi a lányt.
LÁNY: Jézusom, itt van!
EGYETEMISTA 1: Ki a mi a hol?
CSOPORTTÁRS 1: (észreveszi) Hát anyám, ez nem adja fel, most már lépned kéne!
CSOPORTTÁRS 2: (tánc közben) Most már igazán meg kéne vizsgálnod az architektúráját… ha nem mész, megyek én!
EGYETEMISTA 2: (csókolja a nyakát) Nem mész te sehová! (ledönti az egyik plédre, csókolóznak)
EGYETEMISTA 1: Mit keres itt ez a dilis?
CSOPORTTÁRS 1: Nem mit, hanem kit.
EGYETEMISTA 1: (lánynak) Nem mondod, hogy te ezzel?!
LÁNY: Én csak…
CSOPORTTÁRS 1: Te most szépen odamész!
EGYETEMISTA 1: De ez a csávó nem ép!
CSOPORTTÁRS 1: Nem fog megenni. Ha meg gáz van, kiabálsz, és ez a jóképességű szétrúgja a seggét.
EGYETEMISTA 1: De még hogy, visszarepül a bolygójára.
CSOPORTTÁRS 1: Nem kell keménykedni, inkább mekegj még egy kicsit, lehet, meggyőzöl, és mégsem a kecskét választom. (lánynak) Ne tökölj már annyit, tűnés!
11. JELENET
Állnak egymással szemben, karnyújtásnyira, a többiek távolról figyelik őket, sutyorognak, nevetgélnek.
LÁNY: Hát tessék!
FIÚ: Mi tessék?
LÁNY: Itt vagyok.
FIÚ: Látom. (csend)
LÁNY: Ennyi?
FIÚ: Mi ennyi?
LÁNY: Hetek óta jársz utánam, és csak ennyit tudsz mondani?
FIÚ: Kezdetnek igen.
LÁNY: Szép.
FIÚ: Szerintem az. (csend)
LÁNY: Azt legalább elmondod, hogy miért bámulsz folyton?
FIÚ: Gyönyörködöm.
LÁNY: Ugyan már…
FIÚ: Te kérdeztél, én válaszoltam.
LÁNY: Így hosszú lesz…
FIÚ: És az baj?
LÁNY: Tulajdonképpen nem.
FIÚ: Na látod! (csend)
LÁNY: És akkor most így fogunk állni az idők végezetéig?
FIÚ: Jó lenne… (lány türelmetlen gesztust tesz) …de akár le is ülhetünk kicsit.
LÁNY: Hová?
FIÚ: Padra?
LÁNY: Azt nem lehet.
FIÚ: Miért?
LÁNY: (mosolyog) Felébresztjük a mókusokat.
FIÚ: Mókusokat?
LÁNY: Bizony. Ott laknak a fán, a néni mondta délelőtt.
FIÚ: Értem. (csend) De ezek városi mókusok, ilyenkor még ébren vannak.
LÁNY: Hirtelen nagy szakértő lettél.
FIÚ: Ühm.
LÁNY: Akkor talán odamehetünk egy kicsit.
Elindulnak a padok felé, a többiek ezt látva egy plédet készítenek oda nekik két fröccsel, és a többi cuccal elrohannak. Leülnek az egyik pad két végére, hallgatnak.
LÁNY: Szóval?
FIÚ: Hm?
LÁNY: Nem vagy egy született társalgó. Lehet, meg fogok sértődni. Most vagyunk együtt először, és nincs semmi témád.
FIÚ: Azért elég sok időt töltöttünk már együtt…
LÁNY: Igen, mert rám tapadtál.
FIÚ: És te elzavartál?
LÁNY: Nem ez a lényeg.
FIÚ: Hm. Akkor elmondaná, mindent tudó kisasszony, hogy mi a lényeg?
LÁNY: Az a lényeg, hogy nem tudunk egymásról semmit.
FIÚ: Csak éppen eleget.
LÁNY: Na, mesélj!
FIÚ: Te például tudod rólam, hogy kitartó vagyok.
LÁNY: Ez tény. (csend) Meg azt is, hogy dilis.
FIÚ: (ijesztő arcot vág) Egy igazi pszichopata!
LÁNY: (nevetve) Azt azért nem mondtam. (incselkedve) És te, mit tudtál meg rólam?
FIÚ: Lássuk… A kávét cukor nélkül iszod, sok tejjel, balkezes vagy, a hátizsákod mindig félvállon hordod, sokszor rágod a szád…
LÁNY: Hát, ennyivel még nem mész sokra nálam…
FIÚ: (gondolkodik) Ha megfeledkezel magadról órán, morzsolgatod a füled.
LÁNY: (eltakarja a füleit, kislányosan) A fülecskémet nem ér, az csak az enyém, te meg kilested.
FIÚ: Nem szép dolog megfosztani ettől a látványtól a világot.
LÁNY: Na, ne mondd, hogy önző vagyok! (elereszti a fülét, és a fiú felé fordítja, a fiú pedig hirtelen megcsókolja. A lány benne van egy kicsit, de a fiú egyre szenvedélyesebb lesz, ezért felpattan) Ezt szerinted tényleg így kell?
FIÚ: Mit?
LÁNY: Hogy csak így ripsz-ropsz… olyan szépen indult.
FIÚ: Én csak…
LÁNY: Te csak, te csak. Mit akarsz te tőlem tulajdonképpen? (csend)
FIÚ: Mindent.
LÁNY: Áh, a csajoknak igazuk van. Mind ugyanolyanok vagytok.
FIÚ: De én…
LÁNY: De te mi? Én azt hittem, hogy lehet másképp is, hogy talán majd veled… most menj el!
FIÚ: Ne csináld már!
LÁNY: Azt mondtam, menj el, húzz innen a francba, rád se bírok nézni! (a fiú eloldalog, a lány visszamegy a plédhez)
12. JELENET
A lány felhajtja a fröccsöket, aztán a plédbe burkolózva sírni kezd, gyorsan bele is alszik. A büfés nézi az óráját, tépelődik, aztán lassan bezárja a boltot. Mikor indul haza, meglátja a lányt.
BÜFÉS: Hé, kislány! Kislány, ébresztő!
LÁNY: (nyűgösen) Hagyjon, jó itt nekem.
BÜFÉS: De késő van.
LÁNY: Nem lesz semmi bajom.
FIÚ: (jön vissza futva) Hagyja csak, majd én vigyázok rá!
LÁNY: (felül) Nem is ismerem, ez egy szatír.
FIÚ: Dehogynem ismer, csak kicsit összevesztünk, az előbb ott ültünk a padon.
LÁNY: Sosem láttam.
BÜFÉS: Akkor most mi legyen?
FIÚ: Menjen csak nyugodtan!
BÜFÉS: Kislány?
A lány és a fiú nézik egymást.
LÁNY: Jó, menjen, ahogy így megnézem, lehet, láttam már valahol.
BÜFÉS: (megveregeti a fiú vállát) Ne hagyd, hogy túlbonyolítsa!
Büfés el, fiú odamegy a lányhoz, nyújtja neki a kezét.
FIÚ: Na, gyere, nagyon lehűl éjjelre.
LÁNY: Most már felcsaptál meteorológusnak is?
FIÚ: Olyasmi. Na, induljunk!
LÁNY: Hová?
FIÚ: Hazakísérlek, esetleg közben kapsz egy teát valahol, hogy holnap ne fájjon a fejed.
LÁNY: Persze, most kedveskedsz, aztán majd megint letámadsz.
FIÚ: (felcsattanna, de visszafogja magát) Nem… Ígérem, nem támadlak le többet.
LÁNY: Higgyem is el!
FIÚ: Becsszó. Majd megcsókolsz, ha akarsz.
LÁNY: Azt várhatod.
FIÚ: Várom is. Na, megyünk? (a lány megfogja a felé nyújtott kezet, és elindulnak)
LÁNY: Most az egyszer.
13. JELENET
A törzsvendég jön merev részegen a szoborhoz, egyik kezében egy üveg konyakkal, a másikban kötéllel, a ballonkabátja zsebéből egy kettétépett gyerekrajz lóg ki.
TÖRZSVENDÉG: (padon ülve előveszi a rajzot) Büdös kurva… büdös, mocskos kurva! Miért kellett ezt csinálni?… Engem utálhatsz, de ez a kisgyerek nem tehet semmiről! Ennyi nem fér abba a csökött agyadba? Széttéped az ajándékát? Azt hiszed, csak engem bántasz? (nézi a rajzot) Édesapának minden jót kíván a kisbohóc… édes Istenem… Kisbohóc, drága kisbohóc, én kicsi bohócom!… Milyen ügyes vagy, milyen szépet rajzoltál nekem! Milyen szépet rajzoltál a szerencsétlen, balfasz apádnak! Idióta barom vagyok, a saját kölkömre nem tudok vigyázni, csak megvesztegetem, hazudni tanítom. Én hülye, soha ott se voltam! Ügyes kicsi fiam, okos kicsi fiam, meg sem érdemellek! Tudom én jól. Hidd el, szégyellem is magam, ezért nem tudok józanon a szemedbe nézni. Hogy nézzek bele abba a gyönyörű, okos szemedbe? Hát nem is akartalak, anyádat sem akartam, soha semmit sem akartam. Semmiért se küzdöttem. Magadra hagytalak. Milyen mocskos szar egy apád van neked? Hogy én ezt mennyire elbasztam! Drága kicsi bohóc, én ezt teljesen elbasztam! (sokáig iszik)
DELIRIUM, A szobor megelevenedik.
NAGY KŐ 1 (ffi) Én kéz vagyok, mi rózsát szakít.
NAGY KŐ 2 (nő) Én föld mélyén gyémánt vagyok.
NAGY KŐ 1 Én lámpa vagyok, fény futára
NAGY KŐ 2 Zörgess rajtam, s ajtó vagyok.
KŐ 1 (ffi): Én oldani vágyom.
KŐ 2 (nő): Én oldódni vágyom.
KŐ 3 (ffi): Én üdvözítni vágyom.
KŐ 4 (nő): Én üdvözülni vágyom.
KŐ 5 (ffi): Én nemzeni vágyom.
KŐ 6 (nő) Én megfoganni vágyom.
NAGY KŐ 1: Ti csak táncoljatok!
KŐ 7 (ffi): Én termőfának vagyok törzse.
KŐ 8 (nő) Én az ágon virág vagyok.
KŐ 9 (ffi) Én a széllel tovaszállnék.
KŐ 10 (nő): Én szűk vájatban megtapadok.
KŐ 11 (ffi): Az én zászlómon Samu bácsi.
KŐ 12 (nő) Az enyémen Szolón ragyog.
KŐ 1–12 Kinek-kinek kedve szerint! Körbe-körbe, táncoljatok!
tánc
TÖRZSVENDÉG: Elééééééééég! Hagyjátok abba! Ne kínozzatok még ti is!
NAGY KŐ 1: Ami e héjba belefér, azt edd, ürítsd fenékig poharad!
NAGY KŐ 2: Bontsd le arcod köveit, a lényeg úgyis megmarad.
TÖRZSVENDÉG: Elég! Tűnjetek el! Hagyjátok már abba! (nekiront a szobornak, letapos minden növényt előtte, letöri a bokrokat, aztán felmászik rá, megpróbálja felkötni magát a csenevész fára, de az kettétörik, elesik)
sötét
14. JELENET
Reggel, a törzsvendég letámolyog a talapzatról és leül a padra, még mindig a kötéllel a nyakában. Bámulja a szobor címét, ami most már jól látható: TELJESSÉG. Az előző napi futó pár érkezik, a nő biceg.
FUTÓ FÉRFI: Drágám, nem kell úgy sietni!
FUTÓ NŐ: Megint kezded?
FUTÓ FÉRFI: Isten őrizz, csak féltelek. Tudod, amíg nem állnak helyre a szalagok… (a nő ránéz) Oké, oké, abbahagytam.
FUTÓ NŐ: (Meglátja még távolabbról a férfit kötéllel a nyakában, halkan) Úristen! Hívd a mentőket!
FUTÓ FÉRFI: (keresi a telefonját) Kiment, mi? Én mondtam, hogy baj lesz!
FUTÓ NŐ: Nem a lábam, te hülye! Nézd már azt a pasast, kötél van a nyakában!
FUTÓ FÉRFI: Basszus. (csend) Ezt én ismerem, ezzel tegnap itt ültem a büfében.
FUTÓ NŐ: Akkor meg mire vársz, menj oda hozzá!
FUTÓ FÉRFI: És mit mondjak neki?
FUTÓ NŐ: Mit tudom én. Ilyenkor beszélni kell hozzájuk.
Futó férfi odamegy, a nő pár lépésnyire megáll.
FUTÓ FÉRFI: Jó reggelt, hogy vagyunk, hogy vagyunk?
TÖRZSVENDÉG: Remekül.
FUTÓ FÉRFI: (a bódé felé intve) Majd csak kinyit.
TÖRZSVENDÉG: He?
FUTÓ FÉRFI: A büfé. Tegnap ott találkoztunk. Gondolom, arra vár.
TÖRZSVENDÉG: Ja, nem.
FUTÓ FÉRFI: Aha.
TÖRZSVENDÉG: Fel akartam kötni magam, de letörött az ág.
FUTÓ FÉRFI: Még szerencse.
TÖRZSVENDÉG: Már akinek.
FUTÓ FÉRFI: Mindjárt hívok mentőt, ők majd segítenek!
TÖRZSVENDÉG: Miben?
FUTÓ FÉRFI: Rendbe hozzák magát.
TÖRZSVENDÉG: Hagyja, csak néhány horzsolás.
FUTÓ FÉRFI: Nem is azért, adnak nyugtatót…
TÖRZSVENDÉG: Úgy nézek én ki, mint aki ideges?
FUTÓ FÉRFI: Hát, nem mondanám, de ilyenkor van ilyen poszttraumás izé, vagy lehet, hogy sokkban van…
TÖRZSVENDÉG: Higgye el, nincs semmi bajom! Lehet, iszom mégis egy kávét, aztán szépen hazamegyek. Már jön is az emberünk.
BÜFÉS: (érkezik, nézi a pusztítást) Mit csináltál, te idióta? Le akartad bontani a szobrot?
TÖRZSVENDÉG: Nem is rossz ötlet.
FUTÓ NŐ: (pár lépésről) Meg akarta ölni magát.
BÜFÉS: Mi?
FUTÓ FÉRFI: Öngyilkosságot kísérelt meg. Nem látja a kötelet a nyakában?
BÜFÉS: Ez most komoly, vagy csak picsa részegen parádéztál?
TÖRZSVENDÉG: Megint kihajított, még a rajzot is eltépte, amit Balázska csinált nekem.
FUTÓ NŐ: (zavartan) Asszem, itt már nincs ránk szükség.
BÜFÉS: Persze, menjenek csak!
FUTÓ FÉRFI: Hát akkor, viszlát!
BÜFÉS: Viszlát! (Törzsvendég csak biccent) Szóval kidobott…
TÖRZSVENDÉG: Ki.
BÜFÉS: S akkor most mi lesz?
TÖRZSVENDÉG: Mit tudom én, adhatnál egy kávét.
BÜFÉS: De konyak nélkül!
TÖRZSVENDÉG: Rendben, konyak nélkül.
BÜFÉS: Na, gyere, azt a szart meg vedd le a nyakadból!
Elmennek a bódéhoz, a büfés nyitja az ajtót.
TÖRZSVENDÉG: Tudod, mi a címe?
BÜFÉS: Minek?
TÖRZSVENDÉG: Hát a szobornak.
BÜFÉS: Fogalmam sincs.
TÖRZSVENDÉG: Teljesség. Baz’meg, teljesség! Hát érted ezt?
BÜFÉS: Hagyd a fenébe!
Mindketten bemennek a bódéba.
A mókusos néni jön az ösvényen, megáll a szobor és a törött fa előtt, hosszan nézi, bólint egyet és továbbmegy.