2011. augusztus 22 | Varga Melinda | Irodalom

Kísértés egy illatra

Ugyanarra a ritmusra gyalogol
egy táj felém, mint tíz éve.
Nedves mohát szagoltam,
orrlyukaim megteltek sárga zölddel.
Vérembe verebek költöztek be,
csivitelt a szívakna a téli éhtől,
majd kattogtak a száraz ütemek.
Csontjaimban albérlő lett a csend,
s az izmokban búbos banka dúlt.
A törpe város selymes fűszalonná vált,
s úgy zizegtek a füzek a fültövem körül,
mint megszűnni nem akaró méhraj heve.
Ugyanarra a ritmusra aludtam el újra
s szuszogásomon törököt ült az idő.