Kis, kerek, rózsaszínű vagy hosszúkás, zöld?
Mostanában kezd beérni a házi busznak elnevezett járat iránti kitartó hűségem, ami nem is kerül jóformán semmibe, hisz a lakásunk előtt van a megálló, s csak fel kell szállnom. De a járat valószínűleg ezt is nagyon szívesen veszi, és cserében jobbnál jobb sztorikkal ajándékoz meg, melyeket várakozás vagy menet közben hallok meg akarva-akaratlan. Nem szándékom magyarázkodni, hisz a tömegközlekedési eszközöket használók mindannyian tudják, mit jelent az együtt utazó beszélgetőtársnak vagy telefonban a közelebbi ismerősöknek harsány hangon kitálalt, abszolút személyes problémák egész sora. A legutóbb elcsípett eset előbb megdöbbentett, majd elgondolkodtatott, végül pedig megnyugtató következtetésre juttatott.
Két idősebb hölgy épp azt taglalta, hogy a „koruknak megfelelő” lábfájásukra miért kaptak merőben más gyógyszert. Egyikük egészen monomániásan ismételgette a kis, kerek, rózsaszínű tablettát, amit egyik barátnőjétől kapott a fájdalom jelentkezésekor, és a pasztilla mintha elfújta volna a bajt, amikor viszont néhány nap múlva újra betért hozzá a csontfájdalom, akkor gondolta, felíratja a háziorvosával, legyen kéznél bármikor ez a csodaszer. Az orvos készségesen fel is írta, ő pedig kiváltotta, de micsoda szerencse, hogy belenézett a dobozba, mert ott három levél hosszúkás zöld tabletta lapult. Azonnal mondta, neki nem ez kell, hanem a kis rózsaszínű, mire a gyógyszerésznő azt felelte, a hatóanyag ugyanaz. Szó szót követett, ő lemondott a frissen vett gyógyszerről, visszakapta a pénzét, és meg sem állt a háziorvosig, bár szerinte ott ugyanazzal a süket dumával szembesült: az orvos is a hatóanyagot ismételgette, pedig hát orvos létére csak illene annyit tudnia, hogy a kis, kerek, rózsaszín és a hosszúkás, zöld semmiképpen sem lehet azonos.
A beszélgetőtárs válaszát már nem hallottam, mert leszálltak. Számomra viszont az lett egyértelműen világos, hogy lám csak, mire jók a gagyi reklámok, amelyekben a különböző gyógyszereket rokonok, munkatársak, barátok ajánlgatják egymásnak, „magától értetődően” szín és forma alapján, nem pedig a hatóanyag ismertetésével. S miután ezek a jópofának szánt ajánlások lemennek, még hozzáteszik néha, hogy kérdezzék meg orvosukat vagy gyógyszerészüket, de ez a biztatás már korántsem ébreszti a gyógyszerfogyasztóban azt az érdeklődést, amit a tapasztalt és a fájdalmaktól megszabadult rokon, barát vagy munkatárs ajánlása.
Egyik gyógyszerész ismerősöm mondta, amikor beindult a szerteágazó gyógyszerreklám, hogy ez valójában illegális akció, mert gyógyszert nem volna szabad reklámozni éppen azért, hogy a mániákus gyógyszerfogyasztók ne holmi laikus szöveg alapján lássanak neki a gyógyulásnak; megfelelő orvosságot a bajra szakember ajánljon. Tulajdonképpen az ő szavai erősítettek meg abban a meggyőződésemben, hogy épp innen fakad a színre-formára utaló ajánlgatás, hisz az alapanyagra történő utalást úgysem érti a nem szakember.
Kíváncsi vagyok, meddig lehet még elmenni ezekkel a süket szövegekkel, és mikor jönnek rá, mennyivel többet ártanak velük, mint ha az orvoslást és gyógykezelést szakemberekre, és nem „mindentudó” rokonok, barátok és munkatársak gondjaira bíznák.
(Megjelent a Várad 2021/8. számában)