Kimondva kimondatlanul
Napok óta halasztom, hogy nekiálljak Paolo Sorrentino Az új pápa című zseniális, az HBO kínálatában fellelhető sorozatáról kritikát (vagy inkább jegyzetet, na jó, kedvcsinálót) írni. Nem mintha nem lenne motivációm, csak kitaláltam magamnak, hogy rövid idézettel kéne kezdeni Sofi Tukker Good time girl1 című számából, ami ugye a főcímdal, minden epizód elején más-más klip alatt fut, jellemzően apácák buliznak rá némi szexuális töltettel, általában egy rózsaszínben játszó neonkereszt előtt, amíg aztán fel nem tűnik Jude Law fehér fecskében a Lidón…
Szóval halasztottam, halasztottam, míg fel nem adtam, mert a szám szövege is olyan, mint az egész sorozat: minden sora alkalmas lenne idézetnek, de egyik sem adja vissza igazán a lényeget. Ami talán még elmond a dal szövegéről valami érdekeset: ötször szerepel benne a play ige különböző kifejezésekben, de a magyar fordításban egyszer sem használnánk – erőltetés nélkül – a játszani igét. Rejtőzködik. When I said it out loud, it wasn’t as strong as it was in my head2 – hogy mégiscsak idebiggyeszthessem az első sort ennyi felvezetés után.
Az alapinformációk a sorozattal kapcsolatban talán ismertek: társíró, rendező az Oscar-díjas Paolo Sorrentino (A nagy szépség, Ifjúság), főszereplők John Malkovich, Jude Law, és bár végül új sorozatként jegyzik, de igazából a 2016-os Az ifjú pápa folytatása.
Az első évaddal (vagy előzménysorozattal) kapcsolatban egyébként számomra érthetetlen, hogy Jude Law karakterét, a fiktív XIII. Piuszt, az első amerikai pápát – aki Az új pápa elején kómában fekszik – a magyar kritikák jelentős része miért állítja be pszichopatának. Materialista olvasat szerint bizonyára az, viszont kinyílnak körülötte a virágok, amikor imádkozik…
“A világ létezik, rossz, irreális és abszurd. Isten nem létezik, jó és reális” – írja Simone Weil, akit Pilinszky János rajongása ellenére is sajnos kevesen olvasnak mifelénk, de most nem is ez a fontos, hanem hogy ez az aforizmája elég jól közelíti, ami Sorrentino fejében járhat az Isten–ember tematikában, csak kimondva már rosszul hangzik. Szerencsére beszéd helyett ott vannak neki a képek és az általuk képzett eszméletlenül dús asszociációs mátrixok, amelyek segítenek kimozdulni a hívő–ateista szembenállás fájóan egyszerűsítő toposzaiból.
És persze aki ennyire tud egyszerre polgárpukkasztóan, izgalmasan, szórakoztatóan és rendkívül magas színvonalon beszélni metafizikáról, annak az emberről, hatalomról, fanatizmusról, erkölcsről is van mondanivalója, s annak eredményeképpen, ha bizonyosságra nem jutunk is, az embert megtanulhatjuk egy picit jobban szeretni.
1. Hozzávetőleg: léha lány.
2. Amikor hangosan kimondtam, nem hangzott olyan jól, mint a fejemben.