kép(s)zelet
Hajadnak színe mint az éltető sötét nedű
erünkben és válladra omlik elterűl
mondd mit is gondolhattál a képen ott
áruld el lány vagy ez most nagy titok
hogyha tudnám azt sokért sem adnám
soká nem írok és nem sírok eldzsalok
kristályos éjnek megcsikorduló szakán
szomorgásid riasztóak voltak nagyon
nem tesz jót szépségednek azt tudom
ha deprimélabúba ágyazol magadnak
vagy lágyan omló arcodat haragban
élesítve láttatod s keményíted nézésedet
örömmel billentsd hangszered s mit adnak
istenek jól sáfárkodj ne add kezébe gyomnak
hogy gazolja és benője lomha pergetéssel
vigyázz ügyelj magadra s néha rám figyelj
de csak ha tényleg érdemes csak akkor kelj
én költögetni szoktam hisz költő vagyok
felköltelek szomorgó bánatodból és ragyog
majd ez meg az meglásd az ég alatt s fölött
zárom versem maradva pont olyan lökött
híved mint annyi-annyi éve már