2012. január 27 | Tomas Gösta Tranströmer | Irodalom

Kapcsolat

Nézd a szürke fát. Az ég lefolyt
ágain a földbe –
vékony felhő maradt csupán
miután a föld beitta. Az ellopott tér
forog az összegabalyodott gyökerek közt, kifordul
és zöldé válik. – A szabadság rövid pillanatai
törnek fel belőlünk, átörvénylenek a

sors-istennők vérén, és tovább áramlanak.
Eszpresszó
Fekete kávé egy kertvendéglőben
rovarokhoz hasonlító foltos székekkel és asztalokkal.
Finom desztilláció
olyan erős, mint az Igen, és a Nem.
A sötét kávéházból hozzák ki, és
nem pislog, úgy néz a napba.

Jótevő fekete pont a nap fényében
lefut hamar egy fakó ügyfél torkán.
Hasonló a fekete mélység cseppjeihez,
amelyeket néha a lélek desztillál
jótékony lökést adva: Menj el!
Arra ösztönözve, hogy nyisd ki a szemed.