Júdás-fordulástól A bor áldozatáig
Csávossy György István versei:
Veneratio
Mennek, egyre csak mennek, végeláthatatlan sorban.
Arcukon fehér lepel,
menetelnek büszkén, némán, alázatosan.
Nekik osztották a bárány-sors
áldozatát,
nyolcvanasok, kilencvenesek,
rég megfizették már Kharón szolgálatát.
Mit építettek, ma romba dőlt világ.
Vonulnak fénylő szemű, agg férfiak,
töpörödött anyókák mennek velük,
zokogni némán tudók,
kiket megedzett a háború iszonya,
a légópince, a szirénaszó.
Az elszakadás pillanatában
nem simogatja senki arcukat,
hiába nyújtják ösztönök diktálta törvény szerint
földi létbe kapaszkodó,
reszkető karjukat.
Vigasztaló csókot nem lehel
barázdás arcukra senki.
Egy rövid sóhaj, és távoznak a Fénybe,
kisimult arcuk, mosolyuk üzen:
– Fiam, ne rettegj!
Mi megmutattuk,
a romok, a hamu új világot terem.
Légy új élet alkotója, és ne feledd
az imát! S mert majd
neked is kijár, nem feledheted
– unokád se feledje soha –
az új világ-építőnek járó tiszteletet.
A bor áldozata
Mikor palackod vérének
utolsó cseppje hull pohárba,
mélyedj magadba.
Ég nem sötétül,
elmaradnak a csodás jelek.
Te, áldozati ajándék részese,
hirdesd alázattal:
értünk jött közénk,
megittuk vérét.
Most bevégeztetett.
Et resurrexit
Új tavasz, húsvét,
barackvirágzás.
Sorsunk fehér gyolcsa
összehajtva pihen.
Rajta egy arc nyoma,
fölséges tünemény,
üzen: válasz a fény.
Új élet éled,
ne késlekedj, ébredj,
kelj fel és járj, remény!
Júdás-fordulás
Mi lett volna ha mondjuk
Júdás azon a végzetes estén
miután csókjával elárulta a Mestert
az ártatlan vért
miután a templom földjére dobta
a harminc ezüstpénzt
ártatlan vér árát
mi lett volna ha úgy dönt
mégsem akasztja fel magát
hanem később valamikor
mondjuk még a hét első napján este
mikor a Mester
a rettegő többinek megjelent
ha mondjuk akkor Júdás is
belép azon az ajtón
és ismét megcsókolja Jézust
ezúttal igaz csókkal
könnyes csókkal
megbánó csókkal
szívből jövő csókkal
őszinte csókkal
mint a kisgyerek
ha rossz fát tett a tűzre
s kéri apja bocsánatát
és azt mondja
Mester engem küldj Etiópiába
az emberevők közé
mi lett volna
ha akkor megszületnek Jézus
legszebb szavai
miket ma nem lelünk az
Evangéliumban?
A csávosi templom
Templomépítő szépapám
letekint a felhők közül,
az egyik szeme könnyezik,
a másik örül.
Mert százhuszonöt év után
a régi templom ma is áll!
Vén padjai közt csend honol
egész éven át.
A néma szentek a falon
várják mélán, türelmesen
búcsú napján a karzatról
zengő éneket.
Mert évente ez egy napon
egy kis csapat útnak ered,
megtér a szellemfaluba,
hol keresztelkedett.
Szépapám törlőnek használ
egy kósza bárányfelleget,
de nézd csak a másik szemét:
sír-e vagy nevet?
Bolondos április
Huncut áprilisi szellő
repít sapkát, kalapot,
s szárítgatja kint a téren
a frissen mázolt padot.
Füttyent, mint egy vásott gyermek,
tovaszáguld, s búcsút int.
Elhúz csini nimfák mellett,
szoknyát libbent, s rám kacsint:
– Ingyen műsor volt, barátom,
te kivénhedt szeladon;
legközelebb jössz egy sörrel
a főtéri teraszon!
NÉVJEGY: Csávossy György István (Kolozsvár, 1953) apja, Csávossy György (1925–2015) ismert borász, szakíró, költő, színpadi szerző szakmai nyomdokain haladva közel két évtizedig a borászatban dolgozott. Az ő halála után kezdett írni, mint mondja, ez segített feldolgozni a történteket. Első verseskötete, az Apám könyve 2020-ban jelent meg, idén jelent meg a másdik verseskönyv Múló nyár bora címmel, ennek anyagából válogattunk.
(Megjelent a Várad 2022./4. számában)