Jászberény Adyja. A lapcsináló pesti úr
Költőtársaihoz hasonlóan Ady is számos településen megfordult, bejárta Erdélyt és Magyarországot. Szinte lehetetlen számon tartani, mikor hol tartózkodott, honnan hová utazott, útjai során kikkel találkozott, mégis vannak, akik szertelen, kalandos életének állomásait nyomon követték, követik. Részben az ő áldásos kutatásaiknak köszönhetően tudjuk, hogy barátai voltak a Jászságban, és így Jászberénybe is eljutott, ahol ennek emlékére az utókor szobrot emelt a tiszteletére, sőt, az utcát, amelyen még ma is áll az a polgári ház, amelynek gazdái vendégül látták, róla nevezték el.
A közel egy évszázados esemény összes részlete persze ismeretlen számunkra, ami viszont nem, azt egy asszony jegyezte le, látszólag elfogulatlanul: „1913. október 11-én érkezett meg Jászberénybe Ady Endre Kozmutza és Gebhardt társaságában. Az állomásról egyenesen hozzánk jöttek, és nálunk töltötték az estét” – írja Koller Kálmánné, Gyárfás Istvánnak, a jászkunok története szerzőjének leánya közel nyolc évtizedre terjedő életén át vezetett naplójában. Mivel Gebhardt háztűznézőbe érkezett Jászberénybe, meglepő, hogy a feljegyzés nem a vőlegényjelöltről szól elsősorban, hanem a szokatlanul szűkszavú Adyt avatja központi figurává, róla ír többet. Róla, akit rossz hírneve ismét megelőzött, így akadt néhány helyi lakos, aki épp a felröppent pletykák miatt nem tett eleget Kollerék vacsorameghívásának. A ház úrnőjének, Ilonának azonban ez sem szegte kedvét, olyannyira nem, hogy a társaság többi tagját úgy szerepeltette a történetben, mintha a bohém költőnek csupán a kísérői lettek volna.
Miután 1913 tavaszán Ady megjárta Mariagrünt, ősszel a városmajori szanatóriumba utaltatta be magát, ahol Kozmutza Béla doktor vette kezelésbe. És bár egészségi állapota nem volt a legkielégítőbb, nem érezhette magát egyedül, hisz gyakran látogatta meg Schöpflin Aladár, Fenyő Miksa, Földessy Gyula, Bölöni György és felesége, Móricz Zsigmond és Papp Viktor. Ezt a baráti társaságot egészítette ki Gebhardt Ferenc doktor, aki a szintén itt kúrázó fiatal Koller Klarisszának, Koller Kálmán jászberényi táblabíró leányának csapta a szelet. Az ifjú hölgy így hosszabb ideig lehetett Ady asztaltársa. A Kolleréknél megejtett berényi vacsoránál azonban közvetlenül mellette foglalt helyet, a poéta másik oldalán a szépséges Koller Imréné ült. A kiváló hölgykoszorú ellenére Ady meglehetősen keveset beszélt, amikor pedig megszólalt, akkor közömbös dolgokról fejtette ki velős véleményét. Talán kissé unta a merev társaságot, vagy feszélyezte, hogy orvosával és barátjával háztűznézőben van, egymást jól ismerő családtagok, rokonok körében, akikben igen fals kép élt róla. A vendégsereg berényi tagjai, a vidéki intelligencia képviselői ugyanis egy meg nem értett és érthetetlen csodabogárnak tekintették, aki zsidókkal és pufajkás munkásokkal barátkozik, züllött életet él, a nőket szexuálisan kihasználja, versei pedig egyszerűen falakat, korlátokat döngetnek, rendszerellenesek, forradalomra buzdítanak. És bár költeményeinek gyűjteménye a kezükbe még nem került, legfeljebb a címét hallották egyiknek-másiknak, meggyőződéssel vallották, hogy Ady sorai nem önnön etikettjük szerint valók. Ők azokból a cikkekből ismerték őt, amelyekben a lapszerkesztő Rákosi Jenő tett kísérletet arra, hogy a Budapesti Hírlap hasábjain kirekessze Adyt a magyar irodalomból. Koller Imréné kissé naivan meg is kérdezte az összejövetelen, miért olyan érthetetlenek az Ady-versek. A szerző persze elmosolyodott a felvetésen, de nem bocsátkozott magyarázatokba, nem akart senkit meggyőzni saját álláspontjának igazáról. Egy kézlegyintés kíséretében csupán ennyit mondott: majd meg fogják érteni, ha emléktábla hirdeti nevemet, talán épp ennek a háznak a falán. Erre szóba került a Gebhardtnak dedikált költeménye, a Föl, föl, Uram is, amelyre a házikisasszony hívta fel a figyelmet, ám a jelenlévők ezt a versét sem olvasták még. Majd Franyó megmagyarázza – vetett véget Ady a kínos helyzetnek (a Franyó ugyanis Gebhardtnak volt a beceneve).
Vacsora után csoportokra oszlottak az ünneplők. Mivel nyirkos, hűvös volt a klíma, az idősebbek a cserépkályha körül telepedtek le, s Tisza-ellenes kirohanásaikkal hamarosan a politikára terelték a szót. Ady hozzájuk csatlakozott. A házikisasszony mindeközben Chopint játszott, ám zongora-előadása nem hatotta meg a poétát, aki sem vidámabb, sem szomorúbb nem lett a produkciótól, csupán a később felcsendült magyar nótákra lett figyelmesebb. Erre Kozmutza, a „papa” karon fogta, s átvitte a fiatalokhoz. Klarissza, hogy kedveskedjék neki, Papp Viktor kottájából előkerítette a költő Az én két asszonyom című versét, de hiába, mert a lírai mű nem nyűgözte le a muzsikaszó által megbabonázott hallgatóságot. Miután a kezdeti feszélyezettség feloldódott, a hangulat pedig felforrósodott, az egyik járásbíró áthozta a Lehel kávéházból Homoki Aladárt és bandáját. Ady még egy ideig hallgatag maradt, kedvére hagyta játszani a híres cigányprímást, aki bár igyekezett, sehogyan sem derítette ki, melyik a magába roskadt poéta kedvenc népdala. Aztán valaki nótát rendelt, és felhangzott a Befútta az utat a hó… Ez már hatással volt Adyra, hisz lassan felemelte mellkasához tapasztott fejét, nagy barna szemeit Homoki Aladárra szegezte, majd nagyon halkan maga is dúdolni kezdte a Céltalanul fut a fakó kezdetű éneket. A továbbiakban Homoki Aladár jászsági talpalávalót húzott, Ady pedig élvezettel hallgatta a számára ismeretlen melódiákat. Különösen a következőben találta kedvét: „Én vagyok a jászsági fi, nem parancsol nekem senki, sem a Jászság, sem a Kunság, sem a szolnoki bíróság…”
Hajnalodott már, amikor a vendégek rendre elköszöntek a házigazdáktól. Ady, Kozmutza és Gebhardt azonban úgy döntött, hazakíséri Koller Imrét és nejét, ám mivel az út eléggé hosszúnak tűnt mindannyiuknak, a felkérésükre velük tartó Homokit is beleértve, Kollerékhez is betértek egy pohár itókára. Ady kihasználta az alkalmat, és a legszebb magyar nótát kérte a prímástól, nevezetesen a Gacsaj Pestáról szólót, aki szép legény vót, a nadrágja zsinóros volt, a szíja pedig hét likra szólt. Amikor ez felcsendült a húrokon, pillanatok alatt magához tért, bágyadtsága szertefoszlott, sőt, határozottan jól kezdte érezni magát. Szórakozottságában még Koller Imre öreg pipájára is rágyújtott. Mi több, hajnalban egy frissítő ötlete is támadt. Felvetette: jó lenne, ha kikocsikáznának a városba. A kora reggeli kiruccanásra Veres Gerzson fogházőrmester, Koller Imréék akkori kocsisa emlékezett vissza. Elbeszélése szerint Gebhardtnak már nem volt ereje az újabb mókázáshoz, így a hintóba csak Ady és Kozmutza ült be azzal a kívánsággal, hogy kivigye őket a szabadba.
Útjuk az Apponyi téren vezetett keresztül, ahol már gyülekezett a piacozó nép. A két utas leszállt, megvett egy nagy kas piros almát, majd tovább utazott Jákóhalma felé, egészen a külső Tarna-hídig. Mire Berénybe visszaértek, a kufárkodás már javában zajlott, az ünneplőbe öltözött gyermekek pedig, vasárnap lévén, a templomba tartottak. Adyék leszálltak a járműről, és a megvásárolt gyümölcsöket kiosztották közöttük. Nagy-nagy örömükben az apróságok tülekedni kezdtek körülöttük, szinte összetaposták egymást. A jelen lévő felnőttek Veres Gerzsont vonták faggatóra, tőle igyekeztek megtudni, ki az a két bolond, aki ennyire megszerettette magát az ifjúsággal. És mivel Gerzson sem volt tisztában a két idegen kilétével, csak annyit mondott, hogy valami pesti urak ők, tán olyanok, aki az újságot csinálják…
Miután kimulatták magukat a fiatalok körében, pár percre még betértek a helyi kávézóba, a főtéri Lehelbe, annak nagy ablaka mögül nézték a kisváros vasárnapi forgatagát. Kilenc lehetett, mire hazavetődtek és ágyba bújtak.
Délután egy csésze feketére még összejött a család néhány cimborája, Ady azonban álmos és kimerült volt, alig vett részt a társalgásban, el is vonult, állítólag levelet írt, amit még a délután folyamán postára küldött. A szemtanúk úgy emlékeztek, hogy a Népszavának szánta. Mindenesetre este Kozmutzával visszautazott Pestre, Gebhardt Jászberényben maradt.
Koller Klarissza és Gebhardt eljegyzését 1914 januárjában ejtették meg. Ady táviratban, a következőképpen üdvözölte az ifjú párt és a leány családját. „Kedves Klarissza eljegyzéséhez fogadjátok örömben fakadt jókívánságomat. Áldás rátok, mind megérdemlitek. Külön hódolat a menyasszonynak és anyjának, Ady.” Az elsárgult táviratlapot egy dedikált fényképpel és egy kéziratban maradt verssel együtt ma is őrzi a Koller család.
Ady érdekfeszítő jászsági látogatását Németh Ferenc doktor jegyezte le, aki ügyvéd volt ugyan, a képviselő-testület tagja, de jó tollú újságíróként is tevékenykedett a harmincas–negyvenes években, cikkeit a Jász Hírlapban publikálta. Berény közéletének jeles személyisége a város épülését, szépülését is a szívén viselte, aktívan kapcsolódott be a helytörténeti kutatásokba s a városszépítő kezdeményezésekbe. 1948-ban például az ő szervezőmunkája révén sikerült Petőfi-szobrot állíttatni a Zagyva-parti Berényben. Az 1955-ben kelt visszaemlékezését a Jász Múzeum adattárában őrzik, egyik feldolgozása 2005 októberében a Redemptio című honismereti folyóiratban jelent meg.
Visszatérve az Ady Endre út 22. szám alatti Farkas–Koller-kúriához, néhány rá vonatkozó adatot, eseményt mindenképp érdemes közzétenni, már csak azért is, mert a Bars vármegyei származású, aranyosmaróti és románfalvi Farkas (II.) János által az 1850-es években romantikus stílusban emeltetett ingatlan mára elveszítette eredeti jellegét és funkcióját. Márpedig a múlthoz való kötődéseinek megőrzésére, ápolására s értékesítésére főként a helyieknek kellene nagyobb gondot fordítaniuk, hisz építtetője egyike volt Jászberény történelemformáló, arculattervező személyiségeinek, több fontos tisztséget is betöltött: 1847-ben tiszteletbeli jegyzővé választották, 1848-ban Jászberény tanácsnoka lett, majd 1851-ben főbíróvá nevezte ki jeszeniczei Jankovich György császári-királyi jászkun főkapitány. Az ő hivatali ideje alatt kezdték el építeni – felsőbb utasításra – a berényi lovassági laktanyát is, amelynek költségeit a városnak kellett viselnie. Mivel az ingatlant jelentős hitelek felvétele után sem tudták befejezni, 1856-ban a munkálatok jogát átadták a kincstárnak. Amikor 1859-ben, a Bach-korszakban, Farkas (II.) Jánost polgármesteri székbe ültették, a helyére pályázó ürményi Pintér Mihály azzal vádolta meg, hogy a beruházás során pénzügyi visszaéléseket követett el, sőt, a kúriáját is a laktanyából kilopott építőanyagból emeltette. Bár Farkas tisztázta magát, a támadások miatt visszavonult a közéletből, majd az 1870-es években Debrecenbe költözött.
Az Ady utcai lakóházat ekkor vásárolta meg a nemes Koller család, amelynek tagjai nem rendelkeztek kiterjedt földekkel Jászberény határában, csak Koller Kálmán doktort tüntették fel 1893-ban egy pusztakerekudvari birtokrész tulajdonosaként. Koller Kálmán jogot végzett, és 1916-ig kúriai bíróként működött. Fia, Koller Antal az I. világháborúban fogságba esett, ezért csak hat év után tudott visszatérni Jászberénybe, ahol uradalmi gazdatisztként dolgozott. Koller Andor doktor szintén jogot végzett, majd a bánsági Lugoson volt közigazgatási gyakornok, az I. világháború idején azonban ő is a hadseregben szolgált. 1920-tól Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei aljegyzőként, 1922-től szolgabíróként, 1926-tól főszolgabíróként öregbítette a család hírnevét, emellett a berényi Úri Kaszinó aligazgatói posztját is betöltötte.
Az épület utolsó tulajdonosa Koller Klarissza volt.
A szabadon álló, magasföldszintes, alagsorral ellátott, téglalap alaprajzú ingatlant a II. világháború után a Jászsági ÁFÉSZ kapta meg, amely irodákat rendezett be falai között, napjainkban a Coop Rt.-vel közösen használja. Ennek köszönhetően az épület jó állapotban van, egykori parkját azonban mára felparcellázták, beépítették, hátsó homlokzatát átalakították, a négy pillér által tartott, falsíkba simuló tornácot, amelyhez lépcső vezetett fel a kert szintjéről, beépítették, az egyenes záródású oldalsó ablakokat kicserélték, a feljárót lebontották. Irodalomtörténeti jelentőségű múltjára már csak az utcára néző Ady-szobor emlékeztet.